Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Kopint-Tárki: a világ GDP-bővülése 5-6% lehet, a magyar 4,5%
No menu items!

Kopint-Tárki: a világ GDP-bővülése 5-6% lehet, a magyar 4,5%

Korábbi prognózisánál gyorsabb növekedésre számít idén a Kopint-Tárki: a kutatóintézet a járványügyi korlátozások oldásából adódó második félévi élénkülésnek köszönhetően a GDP élénk, 4,5 százalékos emelkedésével számol, szemben a decemberben előrejelzett 3,5 százalékkal.

Palócz Éva, az intézet vezérigazgatója online sajtótájékoztatón ismertette: a 2021-es növekedést részben bázishatás eredményezi, a második negyedévben 10 százalék körüli visszapattanás jöhet. A tavaly a második negyedévi visszaesés 13,6 százalékos volt éves összehasonlításban.

Hozzátette, hogy a GDP csökkenésének üteme az év hátralévő részében nem fokozódott tavaly, az éves csökkenés a negyedik negyedévre 3,5 százalékra mérséklődött az állami és háztartási beruházások meglódulása nyomán és a nagyon kedvező árukülkereskedelmi mérlegnek köszönhetően. 2022-ben az ideivel azonos, 4,5 százalékos GDP-növekedést várnak. Az idei prognózist arra építik, hogy nem lesz újabb jelentős, a tavaly tavaszihoz hasonló lezárás.

A tavalyi 3,3 százalékos fogyasztói árindex után idén ennél magasabb, 3,7 százalékos inflációt vár a Kopint-Tárki, 2022-ben 3,5 százalékost.

Palócz Éva hangsúlyozta, előrejelzésük szerint az infláció nem fog elszabadulni. A tavalyi inflációt az élelmiszerek árának emelkedése okozta, idén a piaci szolgáltatások árának viszonylag magas szintje okoz bizonytalanságot, ugyanakkor az emelkedő adótartalom miatt az élvezeti cikkek vehetik át az áremelkedés motorját – fejtette ki.

Az ipart a járvány őszi felfutása csak enyhén érintette, így a bruttó termelés a harmadik negyedévi szelíd csökkenés után a negyedik negyedévben csaknem 3 százalékkal bővült, az idén pedig jelentős, 7,5 százalékos bővülést várnak – ismertette.

Kitért arra, hogy az építőipar a 2020. harmadik negyedévi drámai visszaesés a negyedik negyedévben erőteljesen mérséklődött, majd idén januárban kétszámjegyű növekedésbe fordult. Az idén már a lakásépítést és -felújítást támogató intézkedések hatása is látható lesz, így az ágazat kibocsátása 10 százalék körüli, esetleg magasabb ütemben nőhet. 2021-ben a beruházások élénk, 8 százalékos növekedésére számít az intézet, amely aztán jövőre kétszámjegyűvé válhat.

Az év további részében a nominális keresetek lassulásra számítanak, de az éves ütem így is meghaladhatja a 7 százalékot. Az éves átlagos munkanélküliségi ráta aligha lesz a tavalyi 4,1 százalékál sokkal alacsonyabb.

Kitért arra: a koronavírus-járvány következményei megakasztották az államadósság 2010-2011 óta visszaeső trendjét. A maastrichti szemléletű bruttó államadósság 2020 végén az előző évinél 15 százalékponttal magasabb, a GDP 80,4 százaléka volt, 2021 végén pedig 81 százalék körül prognosztizálható.

A költségvetési hiány a GDP 6,5 százaléka lehet idén, 2022-ben 5,0 százalék.

Nagy Katalin, a Kopint Konjunktúrakutatási Alapítvány ügyvezető igazgatója elmondta: az eurózóna a tavalyi 6,6 százalékos visszaesés után az idén 4-5 százalékkal bővülhet, amiben a fiskális ösztönzőknek még mindig nagy szerepük van. A közép-kelet-európai országok esetében 4 százalék körüli növekedést várnak idénre.

Óvatosan optimisták, mert nagyok a kockázatok – mondta, és ide sorolta az oltások ütemét, annak hatását a nemzetközi turizmusra. 2021 “csiki-csuki” lesz még, sokan lefelé korrigálják az előrejelzéseket. Azt sem lehet tudni, hogy a jövedelemtámogatások hogyan érintik a fogyasztást, valamint hosszabb távon az államháztartások eladósodása is kockázat.

Ismertetése szerint a globális GDP 5-6 százalékkal nőhet idén, kissé élénkülő infláció mellett. Tavaly a globális kibocsátás mintegy 3,4 százalékkal csökkent, ami a második világháború óta a legnagyobb visszaesést jelenti. Ezzel együtt a visszaesés nem volt olyan mértékű, mint ahogyan azt korábban várták.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kiderült, mennyit dolgoznak valójában a cégvezetők

A koronavírus-járvány pozitív hozadéka volt, hogy a cégek elkezdtek tartalékot képezni, és felismerték, hogy bármikor jöhetnek ínségesebb idők.

Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében is megjelent a madárinfluenza

A baromfikat zárt helyen kell etetni, itatni, emellett a takarmányt és az alomanyagot is zárt helyen kell tárolni.

Új elektromos midibuszt fejlesztettek Baján

A midibuszból jelenleg egy darab létezik, azonban a típusengedély megszerzését követően évi 50 jármű készülhet a GANZ-SOR-ból a bajai gyárban.

Vádolnak három, cégeknek külföldi bankhitelt ígérő csalót

A csalók kizárólag a sértettek regisztrációs és tranzakciós díj címén befizetett pénzét akarták megszerezni.

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Sokan még mindig nem ajánlják fel adójuk 1 százalékát

Nem elég hatékony a civil szervezetek kommunikációja

Még betegebb csütörtök reggelre a forint

Gyengült a forint csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a bankközi devizakereskedelemben.

400 forint fölött az euró

A forint árfolyamát részben a kedvezőtlen nemzetközi folyamatok, geopolitikai fejlemények befolyásolják.

Jóváírásokkal és ajándékokkal küzdenek a bankok a fiatalok kegyeiért

A fiatalok vonzó ügyfelek a bankoknak, ezért a számlanyitásért cserébe akár több tízezer forintos jóváírásokat és egyéb kedvezményeket, ajándékokat kínálnak nekik. A Bank360.hu összegyűjtötte...