Kezdőlap Cégvilág Közbeszerzések. A kkv-k nagyobb részesedésére számít a hatóság
No menu items!

Közbeszerzések. A kkv-k nagyobb részesedésére számít a hatóság

Az eddigi adatok alapján több közbeszerzési hirdetményre, kevesebb tárgyalás nélküli eljárásra, valamint a kis- és közepes vállalkozások aktívabb részvételére számít 2019-ben a Közbeszerzési Hatóság (KH) elnöke.

Rigó Csaba Balázs a hivatal sajtórendezvényén közölte, hogy a március 12-i összesítés szerint év eleje óta 4623 közbeszerzési hirdetmény érkezett. Tavaly ugyanennyi idő alatt 4184-et, 2017-ben 3796-et, 2016-ban 3138-at fogadtak, a hirdetmények száma tehát évek óta bővül.

Várakozása szerint éves szinten meghaladhatja a 26 ezret a hirdetmények száma, vagyis legalább másfél ezerrel lehet több 2018-hoz képest.

Az idei első két hónap összesítése alapján 1566 közbeszerzési eljárás zárult, vagyis 30-cal kevesebb, mint tavaly. A 472,4 milliárd forintos összértékük is kevesebb az előző év azonos időszakához viszonyítva. A KH a bázisidőszak nagy értékű útépítési és vasútkorszerűsítési beruházásaival magyarázza az év eleji visszaesést. 2019 eddigi legnagyobb közbeszerzési eljárása a Néprajzi Múzeum és Látogatóközpont 26 milliárd forintos generálkivitelezési munkájának kiírása volt.

Rigó Csaba Balázs szerint az idei adatok alapján bővülhet az építőipari cégek, valamint a mikrovállalkozások és a kkv-k részesedése a közbeszerzésekben, és tovább csökkenhet a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások száma. Utóbbi lehetőséget az előző években számos hirdető megfelelő jogalap, vagyis a közbeszerzési törvényben meghatározott feltételek nélkül választotta, tavaly 58-an léptek vissza – tette hozzá. A tárgyalás nélküli eljárásokat a KH minden esetben megvizsgálja és 10 napon belül dönt annak jogosságáról – tette hozzá.

Kovács László, a KH főtitkára megjegyezte, hogy az ellenőrzése az összes hirdetményre kiterjed. A hivatal a tartalmi és formai feltételeket 2 napon belül áttekinti, így a hivatalosan megjelenő felhívásokban nem maradhat versenykorlátozó tényező – hangsúlyozta.

A KH elnökének összesítése szerint Magyarországon több mint 6200 ajánlattevő tartozik a közbeszerzési törvény hatálya alá. Rajtuk kívül az uniós vagy állami támogatásban részesülőkre terjed ki a közbeszerzési kötelezettség. Az ajánlattevők az elmúlt évek tapasztalatai szerint 60-80 ezren lehetnek.

Rigó Csaba Balázs a KH idei feladatai közül kiemelte a hatékony és ügyfélközpontú hirdetményellenőrzés folytatását, a jogszerűség támogatását, illetve a zöld és innovatív, vagyis az árajánlat mellett a minél kisebb környezetterhelést is szem előtt tartó közbeszerzések ösztönzését.

A tavalyi végleges közbeszerzési adatokat tartalmazó, 2018. évi KH-beszámoló március 27-én kerül az Országgyűlés gazdasági bizottsága elé – tette hozzá az MTI.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Legyen kötelező légitársasági csődvédelmi alap

A globális turizmus folyamatos növekedése és az utazási kedv erősödése ellenére az utasokat még ma is kiszolgáltatottá teheti egy-egy légitársaság csődje. Ezen változtatna az Európai Utazási Irodák és Utazásszervezők Szövetsége (ECTAA) új javaslata,

Soproni egyetemisták jártak a NYÍRERDŐ-nél

Több évtizedes hagyomány, hogy a Soproni Egyetem végzős erdőmérnök hallgatói tanulmányúton ellátogatnak a NYÍRERDŐ Zrt.-hez.

Táguló fényuniverzum-Zsolnay Negyed is bekapcsolódik a pécsi Fényfesztiválba

Fénnyel festett történelmi épületek, tüllök tengerén lebegő fénylények, interakció a mesterséges intelligenciával – a Zsolnay Fényfesztivál 2025-ben is minden érzékszervedet elvarázsolja. Ez nem csak egy fesztivál – ez Európa egyik leglátványosabb városi rendezvénye, ami július 3-6. között immár kilencedik alkalommal borítja fényárba Pécset, több mint százezer érdeklődőt vonzva a városba.

Stratégiai érdek a méhészeti ágazat támogatása

A méhészeti ágazat támogatása, illetve a méhtartási kedv megfelelő szinten tartása nemzetstratégiai érdek. Az agrártárca eddig is kiemelt figyelmet fordított az ágazatra, amit fenn kíván tartani a Közös Agrárpolitika (KAP) 2027-ig tartó végrehajtásáról szóló Stratégiai Tervben, illetve a nemzeti támogatási rendszerben egyaránt.
Hirdetés

Hírek

Legyen kötelező légitársasági csődvédelmi alap

A globális turizmus folyamatos növekedése és az utazási kedv erősödése ellenére az utasokat még ma is kiszolgáltatottá teheti egy-egy légitársaság csődje. Ezen változtatna az Európai Utazási Irodák és Utazásszervezők Szövetsége (ECTAA) új javaslata,

Soproni egyetemisták jártak a NYÍRERDŐ-nél

Több évtizedes hagyomány, hogy a Soproni Egyetem végzős erdőmérnök hallgatói tanulmányúton ellátogatnak a NYÍRERDŐ Zrt.-hez.

Stratégiai érdek a méhészeti ágazat támogatása

A méhészeti ágazat támogatása, illetve a méhtartási kedv megfelelő szinten tartása nemzetstratégiai érdek. Az agrártárca eddig is kiemelt figyelmet fordított az ágazatra, amit fenn kíván tartani a Közös Agrárpolitika (KAP) 2027-ig tartó végrehajtásáról szóló Stratégiai Tervben, illetve a nemzeti támogatási rendszerben egyaránt.

Egy új rendszer, ahol a hirdetés nem zavar, hanem segít

A Sharity egy digitális platform, amely az adományozást és a hirdetéseket kapcsolja össze egy 21. századi rendszerben. Az applikáció segítségével a felhasználók reklámok, vagy szponzorált tartalmak megtekintésével támogatást generálhatnak nonprofit szervezetek számára anélkül, hogy saját zsebükből kellene költeniük.

Átlagosan 8 százalékkal magasabb órabérre számíthatnak a diákmunkások

Az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet május közepi adatai szerint a munkáltatók idén 8 százalékkal magasabb, átlagosan 2150 forint körüli órabért kínálnak a diákoknak.

Javaslat készül az árréscsökkentés kivezetésére

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) nemzetközi élelmiszer-kiskereskedelmi vállalkozásai a további bizonytalanság elkerülése érdekében javaslatot tesznek a kormánynak az árrésstop zökkenőmentes kivezetésére.

Éjfélig nyújtható be az szja-bevallás: fontos tudnivalók az utolsó napra

Május 20. a személyijövedelemadó-bevallás határideje, éjfélig még teljesíthető a bevallás, aki eddig nem nézte meg, és nem fogadta el a NAV által készített bevallási tervezetet, annak a határidő lejártával az automatikusan bevallássá válik.

Új lendületet vettek a magyar-amerikai agrárkapcsolatok

Ünnepélyes keretek között írta alá a magyar-amerikai kettős diplomát adó precíziós mezőgazdasági mérnök képzésről szóló megállapodást a Debreceni Egyetem és a Dél-Dakotai Állami Egyetem. Ökrös Oszkár helyettes államtitkár beszédében kiemelte, az egyezmény messze túlmutat a két intézmény közötti formális megállapodáson és új fejezetet nyit a két ország szakmai kapcsolataiban.
Hirdetés

Gazdaság

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit