Kezdőlap Gazdaság KSH: 352 ezer forint volt a nettó átlagkereset márciusban
No menu items!

KSH: 352 ezer forint volt a nettó átlagkereset márciusban

Márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 511 400 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 352 200 forint volt. A bruttó átlagkereset 17,5 százalékkal, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 18,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban – ismertette a Központi Statisztikai Hivatal.

A 8,5 százalékos márciusi inflációval és a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 17,5 százalékos emelkedésével számolva a reálkereset 8,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Az átlagkereset emelkedéséhez elsősorban a már részben előre ütemezett béremelések, a magas nem rendszeres keresetek (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás), valamint a minimálbér és a garantált bérminimum emelése járultak hozzá.

A rendszeres bruttó átlagkereset 459 700 forint volt, 15,5 százalékkal meghaladta a tavaly márciusit.

A bruttó kereset mediánértéke 394 500 forintot ért el, 15,0 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó átlagkereset mediánértéke 273 700 forint volt, 16,5 százalékkal nőtt a tavaly márciusihoz viszonyítva.

A 74 ezer közfoglalkoztatott nélkül számolt március havi átlagos bruttó kereset 522 300 forint, a kedvezmények nélkül számolt nettó 347 300  forint volt, mindkettő 17,2 százalékkal magasabb a tavaly márciusinál. A bruttó kereset mediánértéke 14,3 százalékos növekedéssel 400 000 forint volt márciusban.

A vállalkozások körében 16,2 százalékkal nőtt a közfoglalkoztatottak nélkül számolt átlagkereset és bruttó 526 300 forintot ért el, illetve 350 000 forint volt a nettó értéke. A bruttó kereset medián értéke 388 500 forint volt, 14,3 százalékkal nőtt egy év alatt.

A költségvetési szektorban 507 900 forint volt a bruttó és 337 700 a nettó átlagkereset, 17,2 százalékkal több a tavaly márciusinál, a medián bruttó kereset 430 000 forint volt 13,6 százalékos emelkedéssel.

Az iparban 15,8, az építőiparban 16,0 százalékos volt a bruttó keresetek éves emelkedése és 538 100, illetve 388 300 forintot mért a KSH. A szálláshelyszolgáltatás és vendéglátás területén 24,8 százalékos emelkedéssel 316 300 forintra nőtt a bruttó átlagkereset. A pénzügyi biztosítási szektorban 21,3 százalékos növekedéssel 903 000 forintot ért el.

A közigazgatás, védelem, kötelező társadalom-biztosítás területén 563 000 forintot ért el a márciusi bruttó átlagkereset, 19,8 százalékkal nőtt, az egészségügyben 665 800 forintot, az oktatásban 453 900 forintot tett ki, ami 23,5 százalékkal, illetve 16,0 százalékkal magasabb a tavaly márciusinál.

Január-márciusban a bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 21,0, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 21,6 százalékkal nőtt az előző évhez képest.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 508 300, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 519 600 forint volt. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 338 000, a kedvezményeket is figyelembe véve 349 800 forint volt az első negyedévben.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

Folyamatosan bővülnek a LEADER lehetőségek a vidéki közösségek számára

A vidék jövője helyben is építhető - ezt segíti az Európai Unió és a magyar kormány társfinanszírozásával megvalósuló LEADER program, amely a helyi közösségek kezdeményezéseire építve támogatja a vidéki térségek fejlődését.

Magyarország a karrierváltók országa lett 2025-re

2025 a karrierváltás éve: Miért keresnek ennyien új szakmát?
Hirdetés

Hírek

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...