Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság KSH: májusban is jobban nőtt az export az importnál
No menu items!

KSH: májusban is jobban nőtt az export az importnál

Májusban az export euróban számolt értéke 4,6 százalékkal, az importé 2,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a 674 millió euró havi exporttöbblet 181 millió euróval lett több – jelentette csütörtökön második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az export növekedési üteme tavaly június óta először volt nagyobb az importénál.

A külkereskedelmi termékforgalom forintban mért árszínvonala importban és exportban egyaránt 2,5 százalékkal nőtt az előző év azonos hónapjához viszonyítva, így a cserearány nem változott. A forint árfolyama az euróhoz viszonyítva 2,7 százalékkal, a dollárral szemben 8,6 százalékkal gyengült.

A külkereskedelmi forgalom májusi aktívuma 4 millió euróval kisebb volt a július 9-én kiadott első becslésben közöltnél, mert akkor 0,1 százalékponttal kisebb, 4,5 százalékos exportnövekedést és 0,3 százalékponttal kisebb, 2,6 százalékos importemelkedést jelentett a KSH.

Az év első öt hónapjában az export 5,2 százalékkal, az import 6,5 százalékkal nőtt a múlt év azonos időszakához viszonyítva, a külkereskedelmi mérleg többlete 351 millió euróval csökkent, és 2,772 milliárd eurót tett ki.

 

A gépek és szállítóeszközök

exportja euróban 7,0 százalékkal, az import 6,0 százalékkal nőtt a múlt év január-májusához képest és 5,198 milliárd euró exporttöbbletet termelt, amiből 3,891 milliárd euró a közúti járművek kereskedelméből származott. További 1,771 milliárd euró exporttöbblet az energiafejlesztő berendezések forgalmából, 1,288 milliárd pedig a híradástechnikai készülékek kereskedelméből eredt.

Az élelmiszerek

külkereskedelme 916 millió euró aktívumot hozott, miután az export 10,2 százalékkal az import 8,3 százalékkal nőtt.  Ebből a gabonaexport 35,8 százalékos növekedése 567 millió többletet eredményezett annak ellenére, hogy az import is 25,6 százalékkal nőtt euróban számolva.

Az energiahordozók

kereskedelme 2,142 milliárd euró deficitet mutat az év első öt hónapjában, amiből 1,091 milliárd euró a kőolaj importtöbblete és 680 millió  euró a gáz forgalomból keletkezett. Az energiahordozók importára 15,8 százalékkal volt magasabb, mint tavaly január májusban, de változatlan áron számolva is 7,4 százalékkal nőtt a behozatal.

A feldolgozott termékek

kereskedelméből 1,407 milliárd euró deficit származott, miután az import 4,6 százalékkal nőtt, az export viszont 0,6 százalékkal elmaradta a tavaly első öthavitól. A vas és acél, valamint különböző más fémek importtöbblete 1,643 milliárd euróra tehető, miközben a gyógyszerforgalom 482 millió euró aktívummal zárt.

Európa

Az európai országokkal lebonyolított kereskedelmi forgalomból 6,241 milliárd euró aktívum eredt, miután az export 7,3, az import 3,4 százalékkal nőtt. A Németországba irányuló export 6,3, az onnan származó import 1,2 százalékkal haladta meg a tavaly január-májusit és 2,033 milliárd euró aktívumot hozott. Romániával szemben is egymilliárd eurónál nagyobb volt az exporttöbblet, míg Oroszországgal szemben 809 millió euró volt az öthavi deficit a kivitel stagnálása és az import 11,7 százalékos emelkedése következtében.

Ázsia

Az ázsiai  országokkal lebonyolított áruforgalomban 4,404 milliárd euró volt a deficit, miután 24,2 százalékkal nőtt az import és 19,2 százalékkal csökkent az export.

A Kínába menő kivitel 40,0 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, míg az import 23,9 százalékkal nőtt, így a deficit 1,939 milliárd euróra ugrott.

Dél-Koreával 949 millió passzívummal zárt az öthavi  kereskedelem, az import 60,8 százalékos emelkedése és az export 21,0 százalékos visszaesése folytán.

Japánból az import 14,0 százalékkal nőtt, az export 29,0 százalékkal csökkent és 455 millió euró volt a deficit. Ázsiából 3,3-szor akkor volt az import, mint az export, de Kínából  az export 4,2-szerese jött behozatalban Dél-Koreából az export 8,7-szerese érkezett.

 

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Itt az újabb árzuhanás a Teslánál

A Model S alapváltozata most 72 990 dollárba, a másik változata pedig 87 990 dollárba kerül. A Model X alapváltozata most 77 990 dollárba kerül, a másik változata pedig 92 900 dollárba.

Háborús helyzet vízözönnel: így változtattak útvonalat a légitársaságok

A United Airlines azt jelezte, hogy május 2-ig törli a Newarkból Tel Avivba közlekedő napi járatát, míg az Air Canada azt tette közzé, hogy június végéig szünetelteti a Tel Avivba és Tel Avivból induló járatait.

Hatalmas lehetőség előtt az állattenyésztők ágazata

Április elejéig 470 milliárd forintot fizetett ki a Magyar Államkincstár 156 ezer gazdálkodónak, múlt héten újabb 55 milliárd forintot.

Tovább fogynak a magánnyugdíjpénztárak, már csak kettő marad belőlük

A nyugdíjcélú megtakarítások utáni adójóváírások együttes összege legfeljebb évi 280 ezer forint lehet.
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.