Kezdőlap Gazdaság KSH: márciusban is 8 százalék feletti volt az infláció
No menu items!

KSH: márciusban is 8 százalék feletti volt az infláció

Márciusban a fogyasztói árak átlagosan 8,5 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbiakat. Utoljára 2007 júniusban volt ilyen magas az infláció. Az elmúlt egy évben az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Egy hónap alatt átlagosan 1,0 százalékkal nőttek a fogyasztói árak. A maginfláció a februárihoz képest 1,0 százalékponttal 9,1 százalékosra emelkedett.

Az élelmiszerek ára 13,0 százalékkal nőtt a februári 11,3 százalékos éves emelkedés után. Ezen belül a margariné 33,6, a kenyéré 27,9, a sajté 21,8 százalékkal, a baromfihúsé 21,4, a péksüteményeké 18,7, a tejtermékeké 18,2, az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 17,9 százalékkal emelkedett.

Nagyításhoz KLIKK a grafikonra

A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 7,0 százalékkal drágultak, ezen belül a dohányáruk 7,7 százalékkal, ami 2,2 százalékponttal alacsonyabb a februárinál.

A tartós fogyasztási cikkekért 9,5 százalékkal kellett többet fizetni, ami 1,2 százalékponttal nagyobb éves növekedés a februárinál. Ezen belül a konyha- és egyéb bútorokért 16,1, a szobabútorokért 15,1, a használt személygépkocsikért 12,3, a televíziókért 10,3, az új személygépkocsikért 8,6 százalékkal kellett többet fizetni.

A szolgáltatások díja 6,0 százalékkal emelkedett, ezen belül a lakásjavítás és -karbantartás 18,7, a járműjavítás és -karbantartás 13,0, a távolsági közlekedés 14,5 százalékkal többe, a mozijegyek ára 9,2 százalékkal nőtt. A telefon- és internet-előfizetés 1,5 százalékkal kevesebbe került, mint tavaly márciusban.

A februárhoz viszonyított 1,0 százalékos átlagos áremelkedésen belül az élelmiszerek 2,0 százalékkal emelkedtek. A margarin 7,5, az idényáras élelmiszerek 5,5, a baromfihús 3,3, a sajt 3,2, a kenyér 3,0, a tejtermékek 2,7, a sertéshús 2,6 százalékkal lett drágább egyetlen hónap alatt. Olcsóbb lett viszont a csokoládé és kakaó 1,1, a cukor 0,4 százalékkal.

A tartós fogyasztási cikkek ára 1,0 százalékkal nőtt, ezen belül az új személygépkocsiké 2,1, a használtaké 1,3 százalékkal.

A szolgáltatások 0,6 százalékkal drágultak februárhoz viszonyítva, ezen belül a belföldi üdülésért 2,7, a lakásjavítás és -karbantartásért 2,1 százalékkal többet, a telefon- és internet-előfizetésért 0,5 százalékkal kevesebbet kellet fizetni, mint februárban.

Az első negyedévben a fogyasztói árak az összes háztartást figyelembe véve átlagosan 8,2 százalékkal emelkedtek a múlt év azonos időszakához képest. A nyugdíjas háztartások körében a márciusi 8,3 százalékos éves emelkedést beleértve átlagosan 7,8 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak tavaly január-márciushoz viszonyítva.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Látogatói foglalási rendszert vezetnek be a Comino-i Kék Lagúna ökológiai védelmében

Május 1-jétől, csütörtöktől egy új online látogatói foglalási rendszer szabályozza majd a látogatók számát Comino-i Blue Lagoon (Kék Lagúna) területén, hogy megóvják és megőrizzék ennek a népszerű Natura 2000 helyszínnek a kényes ökoszisztémáit.

Új fejlesztéssel segíti a NAV a lakáskiadókat és az ingatlaneladókat

Az egyszerűen használható, közérthető úgynevezett kérdés-felelet mód a már kilencedik éve működő eSZJA legnagyobb informatikai újítása.

A vártnál nagyobb lett a Samsung negyedéves üzemi eredménye

A dél-koreai Samsung Electronics technológiai cég vártnál jobb üzemi eredményt jelentett szerdán az első negyedévre részben a Galaxy S25 okostelefonok erőteljes eladásnövekedésének köszönhetően.

Hazánk egyre népszerűbb a nemzetközi utazók körében

2025 első negyedévében közel 3,2 millió vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre, 8,4 százalékkal több, mint 2024 azonos időszakában.
Hirdetés

Hírek

Káosz Spanyolországban és Portugáliában: áram nélkül maradtak a nagyvárosok

Nagy kiterjedésű áramkimaradás sújtja Spanyolország és Portugália jelentős részeit, beleértve a fővárosokat, Madridot és Lisszabont is.

A városi közlekedés jövője a WEMOVE Mobilitási Parkban

Megnyitott Budapest első integrált közlekedési kiállítási és képzési tere, a WEMOVE a városi mobilitás jövőjét mutatja be a Jövő Mobilitása Szövetség, a Magyar Autóklub és a Westend együttműködésében

Csányi Péter az OTP új vezérigazgatója

Az OTP történelmének legsikeresebb évét zárta 2024-ben, a bank kiemelkedő jövedelmezőséget ért el, tőkehelyzete rendkívül stabil, a régióban piacvezető

Tanulsz? Lakást kapsz! Bécsben

Bécs városa 2025. május 1-jétől új lakhatási akciót indít a felsőoktatásban tanuló diákok számára, aminek keretében akár 1.000 önkormányzati lakás válik elérhetővé számukra.

Új ökoturisztikai központ lesz a Nagyszéksós-tónál

Kiemelkedő ökoturisztikai beruházás kezdődik a Nagyszéksós-tónál 1,4 milliárd forintos uniós támogatással.

Zebrák a falvakban

Kihirdeti kedden a kormány az utcák és járdák felújítására szóló pályázatát a falusi önkormányzatok számára.

450 ittas sofőr ellen intézkedtek húsvétkor

A húsvéti ünnepek négy napja alatt 450 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök.

Újfajta visszaváltó automata jelent meg Magyarországon

Mostantól fesztiválokon és tömegrendezvényeken is könnyen visszaválthatjuk a palackokat, dobozokat, üvegeket.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.