Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Kutatók: hiábavaló a párizsi klímaegyezmény
No menu items!

Kutatók: hiábavaló a párizsi klímaegyezmény

A működő és a tervbe vett fosszilis erőművek szén-dioxid-kibocsátása meghaladja azt a mennyiséget, amely a globális felmelegedés 1,5 Celsius-fokos korlátozásához szükséges – figyelmeztetnek a szakemberek.

A felmelegedés a 3 fokot is elérheti Kép/Forrás: pixabay

A 2015-ös párizsi klímavédelmi egyezmény célkitűzése, hogy a Föld felmelegedését az iparosodás előtti korszakhoz képest legfeljebb 2, de lehetőség szerint 1,5 Celsius-fokban korlátozzák.

A világszerte gazdasági megfontolásból gyarapodó fosszilis tüzelőanyagokra épülő infrastruktúrák – erőművek, gáztávvezetékek- eredményeként a bolygó jelenleg a legkevesebb 3 Celsius-fokos emelkedés irányába tart.

A Nature című tudományos folyóiratban publikált tanulmány szerzői már létező és egyelőre csak tervezett infrastruktúrákra vonatkozó adatokat elemezve megállapították, hogy ezek együttes jövőbeli szén-dioxid-kibocsátása meghaladná azt a mennyiséget, amely a globális hőmérsékletemelkedés 1,5 Celsius-fokban való korlátozásához kellene.

A tanulmányt készítő amerikai és kínai kutatók szerint a párizsi klímavédelmi egyezményben foglaltak teljesítéséhez egyáltalán nem, vagy csupán kis mértékben szabadna a fosszilis tüzelőanyagokra épülő újabb infrastruktúrát kiépíteni, továbbá ki kellene vonni vagy korszerűsíteni a régi infrastruktúrákat.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok

A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat.

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.