Hirdetés
Kezdőlap Hírek Lakástüzek. 40 milliárd forintos biztosítói kártérítés nyolc év alatt
No menu items!

Lakástüzek. 40 milliárd forintos biztosítói kártérítés nyolc év alatt

Magyarországon a biztosítók 2010 és 2017 között közel 40 milliárd forint kártérítést fizettek ki a vizsgált időszakban bekövetkezett több mint 50 ezer tűzeset után – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).

A lakástüzeket a leggyakrabban a fűtőberendezések és az elektromos berendezések meghibásodása, illetve konyhai tűzeset, valamint az ágyban történő dohányzás okozta.

Kiemelték, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság adatai szerint idén januárban több mint hétszázötven lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat, vagyis átlagosan óránként keletkezett egy lakástűz az országban. Huszonnégy eset áldozatot is követelt.

Közölték, valamennyi lakossági vagyonbiztosítás alapját képezik a tűz- és elemi károk, mint például a tűz, a robbanás, a villámcsapás, a szélvihar, a felhőszakadás, a jégeső, az árvíz, a földrengés. Azonban a biztosítási esemény meghatározása, a tűzesetek után nyújtandó biztosítási szolgáltatás és a biztosítási feltételekben megfogalmazott kizárások biztosítónként és akár termékenként eltérőek lehetnek. Megfelelő szolgáltatást csak akkor tud nyújtani a biztosító, ha az egyén a biztosítani kívánt valamennyi vagyontárgyát megfelelő értéken vonja be a fedezetbe.

A Magyar Nemzeti Bank statisztikái szerint 2018 harmadik negyedévének végén 3,19 millió lakossági vagyonbiztosítási szerződést tartottak nyilván, aminek döntő része lakásbiztosítás volt. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2018-ban a lakások száma 4 millió 439 ezer 959 volt, vagyis a lakások több mint 70 százaléka volt biztosított.

A tájékoztatás szerint mindez azonban azt is jelenti, hogy több mint egymillió lakóingatlan-tulajdonos nem számíthat kártérítésre egy esetleges káreseményt követően, ráadásul a meglévő lakásbiztosításoknál is probléma lehet, ha az ügyfelek nem aktualizálják azokat, így ha baj történik, azzal szembesülhetnek, hogy a károknak csak töredékét fedezi a biztosító kockázatvállalása – írta az MTI.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.