Kezdőlap Gazdaság Lantos Csaba: olcsóbban kapják a gázt és az áramot a vállalkozások
No menu items!

Lantos Csaba: olcsóbban kapják a gázt és az áramot a vállalkozások

Lantos Csaba. Fotó: MTI/Mónus Márton

A korábbi időszakhoz képest májustól a vállalkozások nagy része sokkal olcsóbban tudja vételezni a gázt és az áramot – mondta az energiaügyi miniszter a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Szerencsen, az MVM helyi ügyfélszolgálati irodájának átadásán.

Lantos Csaba hangsúlyozta, a kormány rezsivédelmi rendszere év végéig biztosan hatályban marad, a törekvés pedig az, hogy ezt az intézkedés a jövőben is fenntartható legyen.

A miniszter beszédében elmondta, a tavalyi év hosszú távon elviselhetetlen energiaárakat hozott magával. A lipcsei áramtőzsdén augusztusban például volt olyan nap, amikor ezer euróba került egy megawattóra áram és 350 euró fölé emelkedett egy köbméter gáz ára. Azóta ugyan rendeződtek az árak, de a pandémiát megelőző időszakhoz viszonyítva továbbra is magasak maradtak.

Az olcsó és bőséges energia időszaka elmúlt, így elsőrendű fontosságúvá vált az ellátás biztonsága, ebben a tekintetben a kormány intézkedéseinek köszönhetően az ország jól állta ki a próbát - hangoztatta.

A tárcavezető szerint a fenntartható és stabil hazai energiarendszer létrehozásában fontos szerepe volt a rezsicsökkentésnek, 2013-tól Európában messze a legalacsonyabb áron jutnak hozzá a hazai fogyasztók a földgázhoz és az áramhoz.

Az energiaár-támogatást minden magyar háztartás élvezheti, a tavalyi változtatások ellenére az átlagfogyasztás szintjéig minden háztartás számára továbbra is elérhető ez a kedvezmény – hangsúlyozta. Lantos Csaba megjegyezte, fontos volt a kabinet számára, hogy a nem lakossági szereplők, szociális és közintézmények, valamint vállalkozások elérhető áron, jelentős kedvezménnyel jussanak hozzá az energiához.

Emlékeztetett, a tavaly elindított “rezsivédelem 2.0” sokak számára jelentett magasabb energiaszámlákat, ami miatt sokszorosára nőtt az MVM ügyfélforgalma. A megemelkedett ügyintézési idő miatt telefonon is nehezen voltak elérhetőek az ügyfélszolgálatok, ennek kiküszöbölésére növelték meg a ügyfélszolgálati pontok létszámát.

Ezzel sikerült teljesen kezelhető méretűvé tenni a várakozási időket, “minden szempontból elértünk oda, ami normálisnak tekinthető” – fogalmazott a miniszter.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kamatdöntés – Virág Barnabás: normalizálódott a kamatkörnyezet

A döntést követően a 13 százalékos alapkamat válik az effektív jegybanki kamattá.

Egyedi céges hírek segítették a növekedést a BÉT-en

A Mol esetében negatívan hatott, hogy az Erste és a Citi is vételről tartásra módosította az ajánlását.

Klemm Balázs, a generációépítő menedzser

Klemm Balázs a Hotel&More független szállodaüzemeltető tulajdonosa a turizmust, a végveszély szélére sodró Covid, majd az energiaárrobbanás időszakában, a gyakorlatban mutathatta be fiának, Krisztiánnak, mit is jelent erős ellenszélben hajózni.

Kamatdöntés – MNB: októbertől kivezetik az egynapos gyorstendert

A monetáris tanács keddi döntésével összezárta az egynapos betéti gyorstender kamatát és az alapkamatot 13 százalékon, szerdától a jegybanki alapkamat az MNB effektív kamata, októbertől kivezetik az egynapos betéti gyorstendert.

Hírek

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék, Londonban bankszünnap

Pluszban indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. Londonban bankszünnap miatt egész nap nincs kereskedés.

Gazdaság

A bruttó átlagkereset júliusban 15,2 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

A bruttó átlagkereset 15,2, a nettó átlagkereset 15,1 százalékkal nőtt, a reálkereset pedig 2,0 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest

A költségvetés a háborús időkben is biztosítja a forrásokat

A rendkívüli kiadásokon felül a költségvetés az uniós programok költségeit továbbra is előfinanszírozza.

Október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása

Kilenc nap múlva, október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása.

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kamatemelési sorozat kezdete óta a mostani kamatdöntő ülés volt az első, amelyen a monetáris testület nem emelte a jegybanki kamatszintet.