Kezdőlap Címkék Energiaügyi miniszter

energiaügyi miniszter

Mit kért a Fidesz frakció? Az Energiaügyi Minisztérium vizsgálja

"Nem fair velük szemben, hogy menet közben változnak a szabályok, nem fair, hogy korábban szerzett jogaik sérülnek, hiszen a napelemek telepítésekor más megtérülési feltételekkel számoltak, a brüsszeli direktíva pedig ezeket utólag kívánja megváltoztatni" -írta Kocsis Máté.

Lantos Csaba: olcsóbban kapják a gázt és az áramot a vállalkozások

A korábbi időszakhoz képest májustól a vállalkozások nagy része sokkal olcsóbban tudja vételezni a gázt és az áramot - mondta az energiaügyi miniszter a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Szerencsen, az MVM helyi ügyfélszolgálati irodájának átadásán.

Lantos Csaba: sokkal több beruházás kell az energetikában

Magyarországon sokkal beruházás-intenzívebb korszakba kell lépni az energetikában is, ezért a kormány arra készül, hogy a következő hét évben az előző hét évhez képest ötszörösére fogja növelni a megfelelő energiaellátáshoz szükséges infrastruktúra-beruházásokat - mondta az energiaügyi miniszter az Indexnek adott interjúban.

Megvan, ki váltja Lantos Csabát a MET Csoport élén

A MET Csoport Igazgatósága Lakatos Benjamint választotta meg új elnöknek - közölte a svájci központú energiavállalat.

Novák Katalin energiaügyi miniszterré nevezte ki Lantos Csabát

Novák Katalin köztársasági elnök szerdán energiaügyi miniszterré nevezte ki Lantos Csabát - közölte a Sándor-palota.

Lantos Csaba: az energiaszuverenitás a következő évek legfontosabb feladata

Magyarország energiaellátása jelentős mértékben függ a behozataltól, ezért a következő évek legfontosabb feladata az energiaszuverenitás feltételeinek megteremtése lesz - mondta az Országgyűlés gazdasági bizottsága előtt csütörtökön az energiaügyi miniszterjelölt.

Friss

Sikeres jubileumi szezont zárt és nagy tervekre készül a Mátraszentistváni Sípark

Közel ötvenezer vendéget fogadott a 20. születésnapját ünneplő Mátraszentistváni Sípark a 2024-2025-ös téli szezonban. A hazai síszezon december 26-án a Síparkban kezdődött, és egészen március 23-ig tartott, 84 napon át biztosítva télen is a mozgás, az aktív életforma lehetőségét a magyar családoknak és mindenkinek, aki kedveli a téli sportokat.

Lakásbiztosítása van? Siessen, már nincs sok idő váltani!

Néhány nap van már csak hátra a lakásbiztosítási kampányból. Addig még mindenki megtalálhatja a neki legmegfelelőbb konstrukciót, akár alacsonyabb díjút, akár magasabb biztosítási összegűt keres. A Bank360.hu összegyűjtötte mire kell figyelni, hogy valóban jól járjunk a váltással.

Francia mintára segítenék a szatmár-beregi térség turisztikai fejlődését

Francia mintára közös projektet tervez indítani a Kislépték Egyesület, a Minden, ami Szatmár-Bereg Egyesület és a Stílusos Vidéki Éttermiség (SVÉT) a szatmári és beregi térségben, hogy elősegítsék a turisztikai régió fejlődését.

Az MNB új vezérigazgatót jelöl a Budapesti Értéktőzsde élére

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatósága 2025. május 1-jei hatállyal Tóth Tibort jelöli a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatójának. A korábbi makrogazdasági és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár Végh Richárdot váltja a BÉT élén.

Hírek

Így módosulhat most az ESG-törvény

A Nemzetgazdasági Minisztérium társadalmi egyeztetést indít az Európai Bizottság...

Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama hétfő reggel a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Március végétől Debrecenből Lipcsébe és Máltára hoz járatot a BMW

A Universal Airlines március 30-tól heti két retúrjáratot indít...

Németország kiszabadult a költségvetési kalodából. Örülhetünk?

Friedrich Merz A német parlament történelmi döntést hozott: elfogadták azt...

Gyengült hétfő reggelre a forint

Az eurót hétfő reggel hét órakor 399,59 forinton jegyezték a péntek esti 398,92 forint után. A dollár jegyzése 367,36 forintra ment fel 366,46-ról, a svájci franké pedig 415,39-re 414,30 forintról.

Gyengült a forint kedd reggel

Gyengült a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Cseh szakember az Air France-KLM magyarországi irodájának új vezetője

A légitársasági csoportnál 23 éve dolgozó Jan Kropáčeket nevezte...

BÉT – Csökkenéssel nyithat a budapesti tőzsde

A Mol fontos szinteket tört át, 52 forinttal, 1,8 százalékkal 2946 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Rövid távú támasz 2920 forint közelében, a következő ellenállás 2 965 forintnál található.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet