Kezdőlap Hírek Lazít a beutazási ajánlásokon az Európai Unió
No menu items!

Lazít a beutazási ajánlásokon az Európai Unió

Az új ajánlást március 1-jétől kell alkalmazni, de az jogilag nem kötelező erejű. Illusztráció: Bigstock

Az Európai Unió Tanácsa frissítette az EU-ba irányuló, nem alapvetően szükséges utazások ideiglenes korlátozására vonatkozó ajánlását. A módosítás értelmében a szabályok alkalmazásakor figyelembe kell venni az adott unión kívüli országban fennálló járványhelyzetet, valamint az érintett utazó egyéni helyzetét.

Az aktualizált ajánlás szerint az uniós tagállamoknak engedélyezniük kell a nem alapvetően szükséges beutazásokat azok számára is, akiket az EU vagy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által engedélyezett oltóanyaggal oltottak be, illetve akik felgyógyultak a betegségből, valamint minden olyan utazó számára, akik a vonatkozó uniós jegyzéken szereplő valamely országból érkeznek.

A tagállamoknak fel kell oldaniuk az ideiglenes korlátozásokat azok esetében is, akik az érkezésük előtt legalább 14 és legfeljebb 270 nappal megkapták az alapoltási sorozat utolsó adagját, illetve ha kaptak emlékeztető adagot, vagy ha az unióba utazásukat megelőző 180 napon belül felgyógyultak a járvány okozta betegségből.

A WHO által jóváhagyott vakcinával oltottak esetében a tagállamok előírhatják az indulás előtt legfeljebb 72 órával elvégzett, negatív eredményű PCR-teszt meglétét, és további intézkedéseket is alkalmazhatnak, például karantént vagy önkéntes karantént írhatnak elő számukra.

Engedélyezni kell az utazást a 6 és 18 év közötti gyermekek számára, ha teljesítik a felnőttekre vonatkozó feltételeket, illetve lehetővé kell tenni az utazást számukra, ha rendelkeznek az indulás előtt legfeljebb 72 órával elvégzett, negatív eredményű PCR-teszttel. Esetükben a tagállamok az érkezést követően további tesztet, valamint karantént vagy önkéntes karantént is előírhatnak. A 6 éven aluli gyermekek esetében nem írható elő tesztkötelezettség vagy más követelmény – közölték.

Ahhoz, hogy egy unión kívüli ország esetében valamennyi utazót illetően fel lehessen oldani a korlátozásokat, az új szabályok értelmében

az előző 14 napban az adott országban regisztrált, 100 ezer főre eső koronavírusos esetek száma nem haladhatja meg a 100-at, a korábbi 75 helyett.

A heti tesztelési arány is emelkedik, mégpedig 100 ezer lakosra vetítve az eddigi 300-ról 600-ra.

Az aktualizált ajánlásban az is szerepel, hogy meg lehet kezdeni a tisztán személyalapú megközelítésre történő áttérés mérlegelését.

A Tanács megjegyezte: a bevezetett módosítások a világjárvány alakulását, az átoltottság növekedését és az emlékeztető adagok beadásának fokozódását tükrözik, valamint figyelembe veszik, hogy egyre több unión kívüli ország vezet be az EU-s védettségi igazolvánnyal egyenértékű igazolványokat. Az új ajánlást március 1-jétől kell alkalmazni.

Az ajánlás jogilag nem kötelező erejű. A benne foglaltak végrehajtásáért a tagállami hatóságok felelősek – tették hozzá.

A Tanács 2020. júniusában fogadott el először ajánlást az EU-ba irányuló, nem alapvetően szükséges utazások ideiglenes korlátozásának fokozatos feloldásáról. Az ajánlás tartalmazza azon országok jegyzékét, amelyek esetében a tagállamok megkezdhetik a külső határokon alkalmazott utazási korlátozások feloldását.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Legyen kötelező légitársasági csődvédelmi alap

A globális turizmus folyamatos növekedése és az utazási kedv erősödése ellenére az utasokat még ma is kiszolgáltatottá teheti egy-egy légitársaság csődje. Ezen változtatna az Európai Utazási Irodák és Utazásszervezők Szövetsége (ECTAA) új javaslata,

Soproni egyetemisták jártak a NYÍRERDŐ-nél

Több évtizedes hagyomány, hogy a Soproni Egyetem végzős erdőmérnök hallgatói tanulmányúton ellátogatnak a NYÍRERDŐ Zrt.-hez.

Táguló fényuniverzum-Zsolnay Negyed is bekapcsolódik a pécsi Fényfesztiválba

Fénnyel festett történelmi épületek, tüllök tengerén lebegő fénylények, interakció a mesterséges intelligenciával – a Zsolnay Fényfesztivál 2025-ben is minden érzékszervedet elvarázsolja. Ez nem csak egy fesztivál – ez Európa egyik leglátványosabb városi rendezvénye, ami július 3-6. között immár kilencedik alkalommal borítja fényárba Pécset, több mint százezer érdeklődőt vonzva a városba.

Stratégiai érdek a méhészeti ágazat támogatása

A méhészeti ágazat támogatása, illetve a méhtartási kedv megfelelő szinten tartása nemzetstratégiai érdek. Az agrártárca eddig is kiemelt figyelmet fordított az ágazatra, amit fenn kíván tartani a Közös Agrárpolitika (KAP) 2027-ig tartó végrehajtásáról szóló Stratégiai Tervben, illetve a nemzeti támogatási rendszerben egyaránt.
Hirdetés

Hírek

Legyen kötelező légitársasági csődvédelmi alap

A globális turizmus folyamatos növekedése és az utazási kedv erősödése ellenére az utasokat még ma is kiszolgáltatottá teheti egy-egy légitársaság csődje. Ezen változtatna az Európai Utazási Irodák és Utazásszervezők Szövetsége (ECTAA) új javaslata,

Soproni egyetemisták jártak a NYÍRERDŐ-nél

Több évtizedes hagyomány, hogy a Soproni Egyetem végzős erdőmérnök hallgatói tanulmányúton ellátogatnak a NYÍRERDŐ Zrt.-hez.

Stratégiai érdek a méhészeti ágazat támogatása

A méhészeti ágazat támogatása, illetve a méhtartási kedv megfelelő szinten tartása nemzetstratégiai érdek. Az agrártárca eddig is kiemelt figyelmet fordított az ágazatra, amit fenn kíván tartani a Közös Agrárpolitika (KAP) 2027-ig tartó végrehajtásáról szóló Stratégiai Tervben, illetve a nemzeti támogatási rendszerben egyaránt.

Egy új rendszer, ahol a hirdetés nem zavar, hanem segít

A Sharity egy digitális platform, amely az adományozást és a hirdetéseket kapcsolja össze egy 21. századi rendszerben. Az applikáció segítségével a felhasználók reklámok, vagy szponzorált tartalmak megtekintésével támogatást generálhatnak nonprofit szervezetek számára anélkül, hogy saját zsebükből kellene költeniük.

Átlagosan 8 százalékkal magasabb órabérre számíthatnak a diákmunkások

Az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet május közepi adatai szerint a munkáltatók idén 8 százalékkal magasabb, átlagosan 2150 forint körüli órabért kínálnak a diákoknak.

Javaslat készül az árréscsökkentés kivezetésére

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) nemzetközi élelmiszer-kiskereskedelmi vállalkozásai a további bizonytalanság elkerülése érdekében javaslatot tesznek a kormánynak az árrésstop zökkenőmentes kivezetésére.

Éjfélig nyújtható be az szja-bevallás: fontos tudnivalók az utolsó napra

Május 20. a személyijövedelemadó-bevallás határideje, éjfélig még teljesíthető a bevallás, aki eddig nem nézte meg, és nem fogadta el a NAV által készített bevallási tervezetet, annak a határidő lejártával az automatikusan bevallássá válik.

Új lendületet vettek a magyar-amerikai agrárkapcsolatok

Ünnepélyes keretek között írta alá a magyar-amerikai kettős diplomát adó precíziós mezőgazdasági mérnök képzésről szóló megállapodást a Debreceni Egyetem és a Dél-Dakotai Állami Egyetem. Ökrös Oszkár helyettes államtitkár beszédében kiemelte, az egyezmény messze túlmutat a két intézmény közötti formális megállapodáson és új fejezetet nyit a két ország szakmai kapcsolataiban.
Hirdetés

Gazdaság

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit