Kezdőlap Gazdaság Moratórium után. Az MNB a sérülékeny adósokra fókuszálna
No menu items!

Moratórium után. Az MNB a sérülékeny adósokra fókuszálna

A fizetési moratórium lejárta után célzott, a sérülékeny jövedelmi helyzetű adósokra fókuszáló, átmeneti és átlátható megoldást kell találni – mondta Fábián Gergely, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója a Portfólió hitelezési konferenciáján.

A márciusban bevezetett törlesztési moratóriumban a hitelállomány 40-50 százaléka érintett, ennek hatására mintegy kétezermilliárd forint marad az embereknél és a vállalkozásoknál, ami az adósok likviditásának megőrzéséhez nagy segítséget nyújtott – ismertette Fábián Gergely.

Fábián Gergely

A jegybank adatai szerint idén júniusban a moratóriumra jogosult mintegy 2,7 millió lakossági ügyfélből 1,6 millióan léptek be a moratóriumba. Ebből 160-270 ezer ügyfél tekinthető sérülékenynek például a munkaerőpiaci helyzete miatt.

A cégek közül 60 ezer élt a törlesztés felfüggesztésével, közöttük “20 ezres nagyságrendet képviselnek azok, amelyeknek problémái lehetnek“. A cégeknél a szállítói kötelezettségek (mintegy 15 ezer milliárd forint) miatt komplexebb a helyzet, azok nem tartoznak bele a moratóriumba.

Az ügyvezető igazgató közölte: a helyzet napról-napra változik, nemzetközi példák alapján a moratórium meghosszabbítása csak szűk körre vonatkozik, több országban már lejárt, az ottani kockázatok alakulását a jegybank szoros figyelemmel követi.

A moratórium meghosszabbításánál szerinte biztosítani kell, hogy a fizetési hajlandóság megmaradjon, és a reorganizáció is megvalósuljon. Erre szolgálhat a kamatfizetési kötelezettség fenntartása, vagy a teljes törlesztések ütemezett visszafizetése.

A cégek fizetési képességének a romlása először a szállítói tartozások növekedésében csapódhat le, ennek továbbterjedése jelentős kockázatot jelent – mondta, rámutatva: a magyar jogrendszerben jelenleg nincs reorganizációt támogató szabályozás, a csődeljárás pedig nem megfelelő erre. Mindenképpen szükség van reorganizációs eljárásra – mondta.

Fábián Gergely kiemelte: a magyar bankrendszer jól vizsgázott, miközben a II. világháború óta az egyik legnagyobb gazdasági sokkot szenvedi el a világgazdaság. Lassabb kilábalásra kell felkészülni, a ‘V” helyett ‘pipa’ alakú felpattanás látszik, bár számos bizonytalanság van.

Megerősítette, a 2008-as válsággal ellentétben most nincs probléma a magyar bankrendszerben, a szektor erős, támogatni tudja a gazdaságot, amiben az MNB szabályozásainak jelentős szerepe van.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Vállalatoknak üzleti lehetőséget is hozhatnak az új uniós fenntarthatósági követelmények

Az Európai Unió 2026-tól fokozatosan hatályba lépő új előírásai a csomagolási és csomagolási hulladékról (PPWR) új üzleti lehetőségeket is teremtenek a kötelezettségek mellett az érintett cégek számára, amennyiben fel tudnak készülni a szigorú fenntarthatósági követelményekre.

Alacsonyabb forgalom mellett minimális mértékben csökkent a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest alig változott: 13,25 ponttal, 0,01 százalékkal csökkenve 107 306,66 ponton fejezte be a hetet.

Szijjártó Péter: Magyarország korlátlan időre kapta a szankciók alóli mentességet

Magyarország korlátlan időre kapta a mentességet a szankciók alól, erről állapodott meg a magyar miniszterelnök és az amerikai elnök

Partium északi részét is elérte a határon túli gazdaságfejlesztési program

Partium északi részét is elérte a határon túli gazdaságfejlesztési program, amelynek célja, hogy minden külhoni gazdálkodó megkapja a lehetőséget a továbblépéshez, s ezáltal az otthon maradáshoz.
Hirdetés

Hírek

Szijjártó Péter: Magyarország korlátlan időre kapta a szankciók alóli mentességet

Magyarország korlátlan időre kapta a mentességet a szankciók alól, erről állapodott meg a magyar miniszterelnök és az amerikai elnök

Partium északi részét is elérte a határon túli gazdaságfejlesztési program

Partium északi részét is elérte a határon túli gazdaságfejlesztési program, amelynek célja, hogy minden külhoni gazdálkodó megkapja a lehetőséget a továbblépéshez, s ezáltal az otthon maradáshoz.

Minden szállítás szankciós mentességet kap a Barátság és a Török Áramlat vezetékeken keresztül

Az Egyesült Államok kormánya mentességet ad az orosz energetikai szektort célzó szankciók alól Magyarország vonatkozásában mindennemű szállításra a Barátság kőolajvezetéken és a Török Áramlat földgázvezetéken keresztül.

Eső után köpönyeg: balesetek után keressük a biztosítást

A nagyobb nyilvánosságot kapó balesetek után megugorhat az igény a biztosítások iránt, ezt tükrözik az internetes kereséseink is.

Otthon Start Program két hónap után: így látják a bankok a kölcsön jövőjét

A Bank360 által megkérdezett bankok mindegyike továbbra is jelentős érdeklődésről számolt be az Otthon Start Programmal kapcsolatban, jóllehet néhány hitelintézet érzékel némi visszaesést a szeptember eleji rohamhoz képest. Az elutasított ügyletek aránya mindenhol minimális, már a hitelkérelem benyújtása előtti tájékoztatás során sikerül kiszűrni a problémás eseteket.

Számos módon támogatja az Agárminisztérium a generációváltást a mezőgazdaságban

Olyan szabályozási és támogatási rendszer szolgálja az agráriumban a generációváltást, ami biztosítja a megújulás mellett a versenyképesség fenntartását is. A jelenlegi agrártámogatási ciklusban összesen 79 milliárd forint keretösszeggel a fiatal gazdákat, 10 milliárd forinttal pedig a gazdaságátadási együttműködéseket segítjük.

Szeptemberben néhány százan juthattak el a szerződéskötésig

Az egyes bankok által megosztott adatok alapján a Bank360 úgy számol, nagyjából 35,25 millió forint körül mozoghat az Otthon Start Program keretén belül felvett lakáshitelek átlagos hitelösszege, amely jelentősen meghaladja az összes lakáshitelre számított, 20 millió forintot megközelítő átlagösszeget.

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A teljes kosárra számolt infláció idei növekedését az energiaárakban jelentkező bázishatások és egyedi tényezők okozták, és ez nem vezetett másodlagos inflációs nyomás kialakulásához
Hirdetés

Gazdaság

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...