Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Legalább 100-200 millió eurós profitveszteség a Ryanairnél
No menu items!

Legalább 100-200 millió eurós profitveszteség a Ryanairnél

A szeptemberi sztrájkok és azok utóhatása miatt csökkentette profit-előrejelzését az ír Ryanair diszkont légitársaság.

A cég hétfői, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az év kilencedik hónapjában két napon is összehangolt sztrájkot tartottak a társaság alkalmazottai 5 európai országban, és bár ezeken a napokon is közlekedett a járatok 90 százaléka, az embereknek – mint írták – megrendült a bizalma, és újabb sztrájktól tartva elpártoltak tőlük.

Emiatt a december végéig tartó harmadik negyedéves előzetes foglalások rosszabbul állnak, mint egy évvel korábban. Emellett, a mintegy 800 járat törlése miatt a 261-es uniós irányelv alapján kifizetett kártérítés is sokkal magasabb volt, mint a tervezett, és a drágábban beszerzett kerozin is 30 millió euróval növelte a költségeket.

Ezek együttes hatásaként a – társaság 75 százalékos tulajdonában lévő – Laudamotion nélkül mintegy 50-250 millió euróval csökkenhet a Ryanair adózott eredménye: a korábbi 1,25-1,35 milliárd eurós sávról 1,10-1,20 milliárd eurós sávba várják a pénzügyi év végére az adózott eredményt.

A Ryanair üzemét szeptemberben két egynapos sztrájk is nehezítette. A belga, olasz, spanyol, portugál és német bázisokon a pilóták és a légiutas-kísérők jobb munkakörülményekért sztrájkoltak, a két napon a légitársaság több száz járatot törölt. A munkabeszüntetést meghirdető szakszervezetek azt közölték, hogy havonta megismétlik az akciót, amíg nem teljesítik a követeléseiket.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A legmérgezőbb medúzáknál a méhek veszélyesebbek Ausztráliában

A méhek a legveszélyesebb mérgesállatok Ausztráliában - derült ki az Ausztrál Egészségügyi és Jóléti Intézet (AIHW) tanulmányából.

BKK-HÉV. Októberig nem kell fizetni a kerékpárokért – hétvégente

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a MÁV-HÉV Zrt. meghosszabbítja októberig a hétvégi díjmentes kerékpárszállítást az arra alkalmas járműveken az aktuális járványhelyzet, valamint a tavasztól megnövekedő biciklis forgalom miatt.

Emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek

Emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók pénteken, miután a munkaügyi minisztérium a foglalkoztatottság erőteljes növekedéséről számolt be februári jelentésében, erősítve azokat a várakozásokat, hogy a masszív fiskális gazdaságösztönzés és a tömeges oltási kampány hatására fellendül a gazdaság.

Uniós biztos: rendben lévő, ha uniós tagországok orosz vagy kínai vakcinát vásárolnak

Rendben van, ha az Európai Unió tagországai meg akarják vásárolni Oroszországból a Szputnyik V, vagy Kínából a Sinopharm nevű koronavírus elleni oltóanyagokat - idézte Thierry Breton belső piacért felelős európai uniós biztost a Politico című brüsszeli hírportál.

Hírek

A legmérgezőbb medúzáknál a méhek veszélyesebbek Ausztráliában

A méhek a legveszélyesebb mérgesállatok Ausztráliában - derült ki az Ausztrál Egészségügyi és Jóléti Intézet (AIHW) tanulmányából.

Uniós biztos: rendben lévő, ha uniós tagországok orosz vagy kínai vakcinát vásárolnak

Rendben van, ha az Európai Unió tagországai meg akarják vásárolni Oroszországból a Szputnyik V, vagy Kínából a Sinopharm nevű koronavírus elleni oltóanyagokat - idézte Thierry Breton belső piacért felelős európai uniós biztost a Politico című brüsszeli hírportál.

Krokodil nyelt le egy gyereket Indonéziában

Krokodil nyelt le egy nyolcéves kisfiút az Indonéziához tartozó Borneó szigetén - adta hírül a The Sydney News Today online kiadása.

Szálló por. Hat városban veszélyes a levegő

Tovább romlott a levegőminőség a magas szálló por koncentráció miatt, már hat településen veszélyes a levegő.

Pénzmosás? Ghánai bűnbandának segíthetett a 69 éves tolnai asszony

Egy 69 éves naki asszonyt azzal gyanúsítanak, hogy legalább 50 millió forintnyi bűncselekményekből származó összeg tisztára mosásában vett részt - közölte Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Olaszország – Kormánypárti lemondás. A Demokrata Párt főtitkára távozott

Bejelentette lemondását Nicola Zingaretti, a legnagyobb olaszországi baloldali erő...

Hétvége: néhol mínusz 10 fok is lehet

Pénteken hidegfront érkezik, aminek hatására téliesre fordul az idő az első tavaszi hétvégére, még mínusz 10 fok is előfordulhat hajnalban egyes helyeken.

Kamatmentes gyorskölcsön – hétfőtől az MFB Pontokon

A kamatmentes újraindítási gyorskölcsönt március 8-tól igényelhetik a vállalkozások az MFB Pontokban - közölte a Magyar Fejlesztési Bank.

Új 5 forintos – íme a győztes terv

A forint bevezetésének 75. évfordulója alkalmából különleges 5 forintos forgalmi érme emlékváltozatokat bocsát ki augusztus 1-jén a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Az érmék képi megjelenéséről közönségszavazást tartottak, a győztes Gyuró Mónika pályázata lett.

Két év börtön. Negyven szállodából távozott fizetés nélkül

Jogerősen két év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a másodfokon eljáró Debreceni Törvényszék azt a férfit, aki fizetés nélkül távozott az ország 40 szállodájából - közölte a törvényszék szóvivője.

Szamosi fémszennyezés. Megbüntették a felelős román céget

Mintegy kilencmillió forintnak megfelelő bírságot rótt ki a romániai vízügyi igazgatóság arra a cégre, amely a Szamost ért nehézfémszennyezésért felelős.

Történelmi mélyponton a román lej

Történelmi mélypontra süllyedt a román lej az euróval szemben: szerdán egy eurót 4,8768 lejen jegyeztek.

Gazdaság

Bővítés. A kamatmentes újraindítási gyorskölcsön az új korlátozásokkal érintett ágazatoknak is jár

Jelentősen bővül azoknak a vállalkozásoknak a köre, amelyek elsőként igényelhetik a Magyar Fejlesztési Bak (MFB) kamatmentes újraindítási gyorskölcsönét. A módosítás célja, hogy azok a vállalkozások is forráshoz juthassanak, amelyeket a március 8-tól életbe lépő új korlátozó intézkedések kedvezőtlenül érintenek - közölte az MFB.

Megugrott a legnagyobb bankok bevétele

Tíz éve legnagyobb mértékben nőtt a világ 12 legnagyobb befektetési bankjának a bevétele tavaly. Az első negyedévi minimális emelkedést követően a második negyedévben felgyorsult a növekedés, és ez a bővülés kitartott az év végéig.

Jogosulatlanul adott hitelt – százmilliós bírság a fővárosi cégnek

A Magyar Nemzeti Bank 100 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a budapesti F-hold Kft.-re, és véglegesen megtiltotta, hogy üzletszerűen pénzkölcsönt nyújtson. A jegybank a társasággal szemben büntetőfeljelentést is tett, illetve öt magánszemélyt összesen 7,5 millió forint eljárási bírsággal sújtott.

Széchenyi Kártya Program – meghosszabbított krízishitelek

A Széchenyi Kártya Program kríziskonstrukciói december 31-ig biztosan a vállalkozók rendelkezésére állnak, a kormány ugyanis június 30-ról az év végéig meghosszabbította a hitelek igénybevételi lehetőségét - közölte a programot koordináló KAVOSZ Zrt.

Zöld pénzügyek – MNB: az irány jó, de van hova fejlődni

A járvány ellenére előrelépés történt a zöld pénzügyekben: számos bank dolgozik zöld hitelek bevezetésén, az állam pedig zöld állampapírokat bocsátott ki. Ugyanakkor a fenntartható fejlődési célok szempontjából van hova fejlődni - mondta Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke a Zöld pénzügyi jelentést ismertetve.

Átlépte az 1800 milliárdot az NHP Hajrá

Tavaly áprilisi indulása óta 28 ezer kis- és közepes vállalkozást 1836 milliárd forint forráshoz juttatott a Növekedési Hitelprogram Hajrá - közölte a Magyar Nemzeti Bank.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom