Kezdőlap Címkék Ryanair

Ryanair

A GVH versenyfelügyeleti eljárást indított a Ryanairrel szemben

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a Ryanairrel szemben, a hivatal gyanúja szerint az írországi központú diszkont légitársaság az online repülőjegy foglalásoknál több szempontból is tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat

Újra lesz Ryanair-járat Budapest és Marrákes között

Hetente kétszer közlekedik majd a téli menetrendi időszakban az ír fapados Budapestről a marokkói városba

Káosz Spanyolországban és Portugáliában: áram nélkül maradtak a nagyvárosok

Nagy kiterjedésű áramkimaradás sújtja Spanyolország és Portugália jelentős részeit, beleértve a fővárosokat, Madridot és Lisszabont is.

Horvátország 122 külföldi várossal, rekord számú járattal várja a turistákat a 2025-ös nyári szezonban  

A Horvát Idegenforgalmi Közösség adatai szerint Horvátország a 2025-ös nyári repülési szezonban, március végétől október végéig, 122 külföldi várossal lesz közvetlen légi összeköttetésben.

Minden, amit az utasoknak tudniuk kell: A Ryanair 2025-ös szabályváltozása

A papírmentes beszállástól a poggyászkorlátozásig - Készüljön fel az új utazási szabályokra! A Ryanairrel való repülés 2025-ben megváltozik: az új irányelvek hatással lesznek az utasok...

Globális informatikai hiba – Budapest Airport: a Liszt Ferenc-repülőtér is érintett

Azt is közölték, hogy nem elérhető a Wizz Air weboldala és mobilalkalmazása, a foglalási rendszer, az online utasfelvétel és a beszállókártya kiadása, az új foglalások és meglévő foglalások módosítása, de még a kapcsolattartó és ügyfélszolgálati központok sem.

Hatósági ellenőrzés a Ryanair, a Wizzair, a SunExpress és a Eurowings légitársaságokkal szemben

Amennyiben az ellenőrzés során jogsértésgyanúja merül fel, a szükséges eljárásokat a kormányhivatal megindítja az érintett légitársasággal szemben.

Harmadával több profitot termelt a Ryanair

Az idei nyári csúcsidőszakban a Ryanair arra számít, hogy a viteldíjak a kapacitásproblémák ellenére csak kis mértékben növekednek majd a tavalyi azonos időszak szintjéhez képest.

Jó hír a légi utazóknak: nagyot nő a Ryanair flottája a nyáron

A Ryanair tovább bővíti flottáját azzal, hogy 40 új Boeing repülőgép leszállítására számít július közepéig

A Ryanair megállapodott a kalózokkal: jöhetnek az olcsó jegyek 

Több nagy nemzetközi online utazási iroda – köztük a Booking.com, a Kiwi és a Kayak – decemberben leállította a Ryanair jegyek értékesítését. A Ryanair megállapodott a kalózokkal: jöhetnek az olcsó jegyek .

Repteret vált Stockholmban október végétől a Wizz Air

A Wizz Air idén október végétől kezdve hetente 4 járatot indít az észak Velencéjeként is emlegetett Stockholm fő repülőterére

Vihar miatt állt a forgalom a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

A szombat hajnali vihar a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is komoly fennakadásokat és károkat okozott - közölte a Budapest Airport Zrt.

Nem jön a Boeing, esik a Ryanair profitja

A Ryanair nagyot profitál az európai utazási bummból, ennek ellenére a részvényeinek árfolyama süllyedőben van. A jövő ugyanis nem tűnik ennyire rózsásnak.

A spanyol kormány oda csap a fapadosoknak, ahol a legjobban fáj

A fapados légitársaságok verhetetlenül alacsony árakat kínálnak, de a jegy gyakran mégis meglepően drága lesz. Ezt egy olyan trükkel tudják megtenni, amelyet a spanyol kormány most meg akar szüntetni.

Ebben a Ryanair is egyetért a magyar döntéshozókkal

A Ryanair üdvözli a Fővárosi Törvényszék ítéletét, amely megsemmisítette a magyar fogyasztóvédelmi hatóság által 2022 augusztusában kiszabott 763 ezer eurós bírságot, amelyet a Ryanair azért kapott, mert a magyar kormány által kivetett extraprofitadót áthárította az utasokra - közölte a légitársaság.

Döntött az ítélőtábla, fizetnie kell a Ryanairnek

A Fővárosi Törvényszéket követően a Fővárosi Ítélőtábla is elutasította a Ryanair azonnali jogvédelem iránti kérelmét, így a fogyasztók megtévesztése miatt kiszabott 300 millió forintos bírságot a légitársaságnak meg kell fizetnie - közölte az Igazságügyi Minisztérium (IM).

A Ryanair az energiaválság ellenére is szétkeresi magát

A megemelt jegyáraknak köszönhetően a Ryanair a tavalyi év végén többet keresett, mint valaha, ezért további áremelésekre készül.

Ryanair: bővül a budapesti kínálat, de sok múlik az Alkotmánybíróság döntésén is

A Ryanair ír légitársaság új, belfasti desztinációval bővíti budapesti menetrendjét a nyári időszakban - jelentette be Michael O'Leary, a Ryanair csoport vezérigazgatója Budapesten.

Ősztől nyolc budapesti útvonalát zárja be a Ryanair az extraprofitadó miatt

A kormány által bevezetett extraprofit adóra reagálva az ezévi téli menetrendben nyolc budapesti járatát szünteti meg a Ryanair, míg további hét útvonalon az eredetileg tervezetthez képest csökkenti a járatszámot.

Több százmilliós bírságot kapott a Ryanair a fogyasztóvédelemtől

A Ryanair tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatával megtévesztette a fogyasztókat, a légitársaság 300 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot kapott - közölte Varga Judit igazságügyi miniszter a közösségi oldalán.

Friss

Az Essity elnyerte az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, a legfenntarthatóbb vállalatok felső 1%-ában szerepel

Az Essity megkapta az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, így ismét a világ vállalatainak legfelső 1%-ában szerepel a CSR-teljesítmény alapján.

Határon átnyúló projekt erősíti a Fertő gyep és nádas kezelését

A most induló GRACE INTERREG projekt és a GRASSLAND-HU LIFE projekt stratégiaalkotása kölcsönösen támogatja majd egymást.

NGM: a Fitch Ratings továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot

A globális kihívások ellenére a nyugati és a keleti befektetők egyaránt megbízható partnerként és találkozási pontként tekintenek hazánkra.

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Hírek

Az Essity elnyerte az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, a legfenntarthatóbb vállalatok felső 1%-ában szerepel

Az Essity megkapta az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, így ismét a világ vállalatainak legfelső 1%-ában szerepel a CSR-teljesítmény alapján.

Határon átnyúló projekt erősíti a Fertő gyep és nádas kezelését

A most induló GRACE INTERREG projekt és a GRASSLAND-HU LIFE projekt stratégiaalkotása kölcsönösen támogatja majd egymást.

NGM: a Fitch Ratings továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot

A globális kihívások ellenére a nyugati és a keleti befektetők egyaránt megbízható partnerként és találkozási pontként tekintenek hazánkra.

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás