Kezdőlap Gazdaság Logisztikai szövetség: javaslatcsomag az ágazat megmentéséért
No menu items!

Logisztikai szövetség: javaslatcsomag az ágazat megmentéséért

Tíz pontból álló javaslatcsomagot nyújtott be a kormánynak a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) a logisztikai ágazat egyre súlyosbodó problémáinak megoldása érdekében.

Fülöp Zsolt, az MLSZKSZ elnöke kiemelte: a szövetség olyan intézkedéseket javasol a kormánynak, amelyek nemzeti hatáskörben gyorsan kivitelezhetők, állami bevételeket generálnak és jelentős össztársadalmi hatással bírnak.

Az MLSZKSZ úgy véli, hogy a minimális fuvarozói szolgáltatási díj bevezetése, a közúti és elektronikus ellenőrzések érdemi erősítése, az új fuvarozási módok – kombinált fuvarozás – fejlesztésének támogatása már rövid távon orvosolhatná az ágazat problémáit, és jelentős, egyben állami bevételekkel is járó össztársadalmi hatással bírna.

A szövetség szerint a koronavírus-járvány 30 százalékkal vetette vissza a logisztikai piacot, a logisztikai ágazat egyes szereplői az összeomlás szélére kerültek.

Bizonyos szegmensekben radikálisan csökkent az áruforgalom, a válság 30-40 százalékkal törte le a fuvarozói árakat, érdemben nőtt a nemfizető megbízók száma.

Fülöp Zsolt

Rámutatnak arra, hogy a járvány hatásai már most rendkívül rombolóak a logisztikai ágazatban, az iparágat leginkább a nagy árukibocsátók leállása érintette meg. Magyarországon az autóipari és beszállítói leállások miatt ezen a területen 50-90 százalékkal esett vissza az áruforgalom volumene, amit a lakossági ellátási szegmens megnövekedett forgalma csak egyes szereplők esetében tudott némiképp orvosolni.

Az áruforgalom csökkenése eltérően érintette a cégeket – a csomaglogisztika például szárnyalt -, a válság hatása áprilistól kezdődően már kézzelfogható volt, leginkább a nemzetközi, azon belül is a nyugat-európai viszonylatokban esett vissza a forgalom, amely mértéke összességében elérte a 20-30 százalékot.

A kereslet-kínálati viszonyok teljesen felborultak, aminek hatására a fuvardíjak 30-40 százalékkal csökkentek, ezért a közúti fuvarozók egy része most jóval az önköltségi ár alatt kénytelen fuvarozni.

A vasútról szinte teljesen eltűntek az autóipari fuvarok, valamint az üzemanyag-fuvarok nagyobb része is, a vízi fuvarozás helyzetét pedig a válság mellett az alacsony vízállás és fluktuáló forgalom is nehezíti. A légi forgalomban mindeközben az utasok 97 százaléka egyik napról a másikra eltűnt. Cégméretet tekintve a nagy logisztikai cégeket viselte meg leginkább a válság, ők azonban a kiterjedt alvállalkozói kapcsolataik miatt a kisebbeket is bajba sodorhatják.

A logisztikai szereplők többsége arra számít, hogy legkorábban 2021 második felében tér magához a piac, és indul el a felfelé ívelés – aminek pozitív hatásai majd 2022-ben lesznek érzékelhetőek – ezért mielőbbi, a kormányzat és piaci szereplők közötti összefogást igénylő intézkedést tartanak szükségesnek – közölte az MLSZKSZ.

A 2002-ben alapított Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) a magyar logisztikai szolgáltató központok közel 90 százalékát fogja össze, a komplett szolgáltatási láncot lefedi, a közúti, vízi, vasúti, légi fuvarozást, valamint a logisztikai szolgáltatói tevékenységet is beleértve. A szövetségnek jelenleg 82 tagja van, az általuk képviselt nemzetgazdasági volumen az árbevételek alapján meghaladja a 470 milliárd forintot.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Akár 4,5 milliós anyagi segítség a mikrovállalkozóvá váláshoz

Amit már sokan, nagyon régóta vártak bekövetkezett: a Magyar...

Váltott gondoskodás az újfajta családmodell

A váltott gondoskodás sokáig ismeretlen fogalom volt hazánkban, annak ellenére, hogy a szülők különválása következtében számos gyermeket érint az a kérdés, hogy ebben a helyzetben mi a legjobb megoldás. Nemzetközi szinten az 1970-es évek óta egyre több országban van jelen ez a fajta családmodell, 2022. január óta pedig hazánkban is jogszabály teszi már lehetővé a váltott gondoskodást bírói döntés esetén is. Mivel ettől függetlenül még kevéssé ismert nálunk ez a gyermeknevelési modell, a napokban kifejezetten a témában rendezett Figyeljetek Rám! elnevezésű konferencián számos hazai szakember beszélt a modellről és az eddigi hazai tapasztalatokról.

A magyaroknak sem kell bajlódni: itt az új uniós digitális ügyintézés

Magyarországról is biztosított lesz a teljes mértékben digitális uniós közigazgatási ügyintézés, az elektronikus azonosítás és a digitális aláírás az Evrotrust eID egységes azonosítási rendszerének köszönhetően, amely már átment az uniós tagállamok értékelésén. A rendszer újdonsága, hogy immár nemcsak magánszemélyek, hanem vállalatok is használhatják hivatalos és közigazgatási ügyeik intézésére az egész Unióban. Az Európai Bizottság az eIDAS szabályozás alapján ellenőrizte a platform uniós használatát, ezzel hamarosan minden tagállam számára elérhető lesz.

MNB: a pénzügyi vállalkozásoknak emelniük kell az induló tőkéjüket

A pénzügyi vállalkozásoknak az idén december 31-ig, illetve 2026 december végéig a biztonságos működés fenntartása érdekében két lépésben jelentősen növelniük kell induló tőkéjüket. Az MNB visszavonhatja a piaci szereplők engedélyét, ha a tőkeemelésre nem kerül sor a jogszabályi határidőkig - figyelmeztetett a jegybank.

Hírek

Váltott gondoskodás az újfajta családmodell

A váltott gondoskodás sokáig ismeretlen fogalom volt hazánkban, annak ellenére, hogy a szülők különválása következtében számos gyermeket érint az a kérdés, hogy ebben a helyzetben mi a legjobb megoldás. Nemzetközi szinten az 1970-es évek óta egyre több országban van jelen ez a fajta családmodell, 2022. január óta pedig hazánkban is jogszabály teszi már lehetővé a váltott gondoskodást bírói döntés esetén is. Mivel ettől függetlenül még kevéssé ismert nálunk ez a gyermeknevelési modell, a napokban kifejezetten a témában rendezett Figyeljetek Rám! elnevezésű konferencián számos hazai szakember beszélt a modellről és az eddigi hazai tapasztalatokról.

Ebben a Ryanair is egyetért a magyar döntéshozókkal

A Ryanair üdvözli a Fővárosi Törvényszék ítéletét, amely megsemmisítette a magyar fogyasztóvédelmi hatóság által 2022 augusztusában kiszabott 763 ezer eurós bírságot, amelyet a Ryanair azért kapott, mert a magyar kormány által kivetett extraprofitadót áthárította az utasokra - közölte a légitársaság.

A SPAR megmutatta az első akciós fecskéket

Kormányrendelet kötelezi a 2021-ben egymilliárd forintot meghaladó árbevételt elérő élelmiszer-kiskereskedelmi üzleteket arra, hogy június 1. és szeptember 30. között húsz termékcsoportban, heti szinten 10%-os engedményt nyújtó akciót vezessenek be. A SPAR Magyarország azonban komplex akciós stratégiájának keretein belül ennél többet kínál: számos árucikk esetében 10-40 százalékos árkedvezményt biztosít, a SPAR ÁRSTOP Extra Promóció keretein belül pedig 300 termék árát rögzíti május 31. és július 31. között - közölte az áruházlánc.

Új vezérigazgatója lesz júliustól a magyar Penny-nek

Mathias Mentrop lesz a Penny Magyarország vezérigazgatója július 1-jétől, aki a csehországi hálózat operatív igazgatója jelenleg - közölte a diszkontáruházlánc.

Májusban nőtt a magyar tőzsde forgalma és a BUX index is

Májusban erősödött a Budapesti Értéktőzsde részvénypiacán a forgalom, a BUX index az április végi értékéhez képest 5,4 százalékkal emelkedett, 47 262 ponton zárta a májust - közölte a havi statisztikájában a BÉT.

Júniustól sűrűbben jár a 100E repülőtéri expressz

A várható nyári nagy forgalom miatt júniustól gyakrabban jár a 100E repülőtéri busz a Deák Ferenc tér és a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Bőven infláció alatt drágult a kötelező biztosítás

Az idei első negyedévben 9 százalékkal emelkedett a normál használatú személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) éves állománydíja az egy évvel korábbival összevetve, a biztosítói kárráfordítások eközben 12 százalékkal nőttek 2022 tavaszához képest, ami változatlanul elmarad az inflációtól, illetve a szervíz- és alkatrészköltségek drágulásától - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Két ínséges év után tavaly már nyereséges volt a Budapest Airport

Két év rekordveszteség után tavaly a Budapest Airport 277,7 millió euró nettó árbevétel mellett 76,6 millió euró nyereséggel zárta az évet, így a Covid időszaka alatt felgyűlt 198 millió eurós veszteség 121 millió euróra csökkent. A részvényesek számára osztalék-kifizetés nem történik - közölte a fővárosi repülőteret üzemeltető társaság.

Gazdaság

MNB: a pénzügyi vállalkozásoknak emelniük kell az induló tőkéjüket

A pénzügyi vállalkozásoknak az idén december 31-ig, illetve 2026 december végéig a biztonságos működés fenntartása érdekében két lépésben jelentősen növelniük kell induló tőkéjüket. Az MNB visszavonhatja a piaci szereplők engedélyét, ha a tőkeemelésre nem kerül sor a jogszabályi határidőkig - figyelmeztetett a jegybank.

A szaktárca reagált a Magyar Bankszövetség kritikáira

Az intézkedések célja nem az állam adóbevételeinek növelése, hanem az állampapír-kereslet fokozása, az állampolgárok pénzügyi tudatosságának megerősítése. Meg kell védeni a családokat, ösztönözni és segíteni kell, hogy a háztartások megtakarításai megőrizzék reálértéküket - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) a Magyar Bankszövetség sajtóközleményére reagálva, amelyben többek között a "versenysemleges szabályozást" kérte számon.

A Magyar Bankszövetség közleményben bírálja a kormány új intézkedéseit

A Magyar Bankszövetség szerint az extraprofitadó meghosszabbítása 2024-ben csökkenti a pénzintézetek bevételeit és a hitelkihelyezéseket, gyengíti a gazdaság ellenállóképességét. Közleményében a szövetség versenysemleges szabályozást és a pénzügyi szektort érintő szerda esti rendelet felülvizsgálatát kéri a kormánytól.

Az MNB után a bankok is elkezdték vagdosni a kamatokat

Az MNB májusban megindult kamatcsökkentésére máris reagáltak a bankok: kis lépésekkel, de többen is mérsékelték a személyi kölcsönök kamatait - derül ki a Bank360.hu összegzéséből. Ha a jegybank kitart, a hitelek is folyamatosan olcsóbbá válhatnak az elkövetkező hónapokban.