Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde Magához tért az OTP? A vezető részvények az OTP kivételével csökkentek
No menu items!

Magához tért az OTP? A vezető részvények az OTP kivételével csökkentek

Bét tőzsde, elemzők a Budapesti Értéktőzsdén Kép: AzÜzlet.hu

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 19,17 pontos, 0,03 százalékos csökkenéssel, 55 356,93 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 15,5 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével csökkentek az előző napi záráshoz képest.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-nek elmondta: erősen negatív hangulatban zajlott a kereskedés, a nyugat-európai részvényindexek lefelé tartottak, és a tengerentúlon is eladói nyomás van.

Délutánra sikerült kissé felkapaszkodnia a BUX-nak, azonban a vezető részvények árfolyama az OTP kivételével csökkent, így a tőzsde is csökkenéssel zárt.

Kitért arra, hogy a Magyar nemzeti Bank kamatdöntő ülést tart kedden, erre figyelnek a befektetők. A várakozások szerint összezárhat az egynapos betéti gyorstender kamata és az alapkamat szintje, emellett más módosítás is várható a jegybanki eszköztárban.

A Mol árfolyama 12 forinttal, 0,43 százalékkal 2774 forintra csökkent, 1,5 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 150 forinttal, 1,17 százalékkal 12 995 forintra erősödött, forgalmuk 11,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 10,0 forinttal, 1,88 százalékkal 523 forintra esett, forgalma 736,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 125 forinttal, 1,36 százalékkal 9075 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4882,82 ponton zárt hétfőn, ez 29,73 pontos, 0,61 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH: a harmadik negyedévében 12,1 százalékkal csökkentek a beruházások

A beruházások volumene 2023 harmadik negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 12,1 százalékkal csökkent, az előző negyedévhez képest.

BÉT – Csökkenés várható a nyitásban

Csökkenéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Erősödött kedd reggelre a forint

Erősödött kedd reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Aggasztó a brit gazdaság gyenge növekedési potenciálja

A brit gazdaság potenciális növekedési üteme jelenleg alacsonyabb, mint az ő szakmai pályafutásának eddigi legnagyobb részében.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.

Rendkívüli kiadások előtt a magyar büdzsé – a költségvetés állja a sarat

Október végéig az államháztartás központi alrendszere 3487,6 milliárd forintos hiánnyal zárt.

Kamatdöntés – MNB: továbbra is indokolt a körültekintő monetáris politika

Az MNB prognózisa szerint a folyó fizetési mérleg hiánya 2023-ban a GDP 1 százaléka alá mérséklődik, és az egyenleg az előrejelzési horizonton tovább javul.

Az OTP Bank 49 millió forint bírságot kapott több hiányosság miatt

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 49 millió forint bírságot szabott ki az OTP Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenységével kapcsolatban feltárt hiányosságok miatt.