Hirdetés
Kezdőlap Hírek Magyar falu program: 1450 kisbolt újult meg
No menu items!

Magyar falu program: 1450 kisbolt újult meg

Megújult kisbolt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tivadaron. Fotó: MTI/Vajda János

A magyarországi kistelepüléseken 1450 kisbolt újult meg a kormány Magyar falu program támogatásának segítségével több mint 50 milliárd forint értékben – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tivadarban.

Gyopáros Alpár a 25 millió forintból korszerűsített helyi kisbolt átadásán emlékeztetett, a kezdeményezés elsősorban a falvakban működő, alapvető fogyasztási cikkeket forgalmazó boltok “megmentését“, valamint felújítását és eszközvásárlását támogatja.

Gyopáros Alpár

Elmondta, körülbelül száz olyan település is részt vesz a programban, ahol az elmúlt években bezártak az ilyen jellegű vállalkozások, a támogatási rendszer elindításával azonban újra kinyitottak ezek a kereskedelmi egységek.

A pályázati kiírás az üzletek hosszú távú fenntarthatóságát is segítette, a pályázók vállalhattak akár postapartneri szolgáltatást, vagy például vény nélkül kapható gyógyszereket értékesíthettek – ismertette a kormánybiztos.

Gyopáros Alpár megerősítette, a jövő évi költségvetés tartalmazza azokat a forrásokat, amelyek a Magyar falu program folytatásához szükségesek.

A vállalkozások saját erejével együtt több mint 50 milliárd forint tartalmazott ez a programrész. Az összeg 80 százalékát a kormány biztosította, egy pályázó maximum 60 millió forint támogatást igényelhetett.

A politikus szólt arról is: a program falusi mikro- és kisvállalkozásokat segítő részében már most hétezer vállalkozásnak tudtak 2-10 millió forint vissza nem térítendő támogatást adni. Ezt az összeget székhelyük fejlesztésre, eszközök vásárlására vagy működési támogatásra használhatták fel a pályázók – mondta Gyopáros Alpár.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.