Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Márciusban megállt az álláskeresők számának csökkenése
No menu items!

Márciusban megállt az álláskeresők számának csökkenése

A csökkenésnek fél év után vége szakadt: a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai szerint márciusban 303 631 álláskeresőt tartottak nyilván, 1398-cal többet, mint az előző hónapban.

Az idén megállt a nyilvántartott álláskeresők fél éven át tartó csökkenése, a számuk március végén 13 ezerrel volt több, mint a múlt év végén. A tavaly júniusban regisztrált csúcshoz viszonyítva viszont csaknem 73 ezerrel kevesebb álláskeresőt tartott nyilván a szolgálat.

Március végén az álláskeresők 52,25 százaléka volt nő és 47,75 százaléka férfi, a számuk 6700-zal, illetve 6200-zal nőtt az első negyedévben.

Egyedül a 19 évesnél fiatalabb álláskeresők száma nem nőtt az első negyedévben, a legtöbben a 45-54 évesek közül jelentkeztek munkáért, akik az idei növekedésből 36,5 százalékot képviseltek, bár arányuk a március végén állást keresők között ennél jóval alacsonyabb, 21,9 százalék volt. A regisztrált álláskeresők között az 55 évesnél idősebbek vannak legtöbben 78,5 ezren, 5,1 százalékkal többen, mint a múlt év végén és az összes munkakereső  25,9 százalékát teszik ki.

A felsőfokú végzettségű álláskeresők száma valamelyest, 1,3 százalékkal csökkent az idei évben is és az állákeresők mindössze 7,0 százalékát teszik ki. A 8 általánossal vagy annyival sem rendelkezők adták az álláskeresők 40,9 százalékát március végén és 8,5 százalékkal, 9700-zal többen voltak, mint a múlt év végén.

A középiskolát végzettek nagyobb számban szerepelnek az álláskeresők között, mint a szakmunkások, vagy szakiskolát végzettek, bár az utóbbiak száma az első negyedévben 3400-zal (4,6 százalékkal) nőtt, míg az előbbieké stagnált – derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adataiból.

A Központi Statisztikai Hivatal 2020 decemberéig nyilvántartott álláskeresők számáról:

Eredeti táblázat: https://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_qlf028c.html

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Moderna, már az influenza, Omicron kombinációt favorizálja

A Moderna közölte, hogy a következő generációs COVID-19 vakcinajelöltje...

ESG társadalmi pillér: így lehet versenyelőny a különbözőségből, a diverzitásból

A diverzitás, a különbözőség megkülönböztetetten fontos tényezője lett az...

ESG – mit jelent a három betű, ami meghatározza a jövőt

A fenntarthatósági trendek előretörésével, amit már jogszabályi elvárások is...

Az amerikai jegybank senkit nem lepett meg

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve, a Fed,...
Hirdetés

Hírek

Tőzsde – Veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj 1,50 százalékkal drágult a nemzetközi kereskedelemben, hordónként 79,99 dollárra, a Brent ára pedig 1,28 százalékkal nőtt, 80,64 dollárra.

Csökkenő forgalom mellett csúcsra emelkedett a BUX a héten

Szijjártó Péter külügyminiszter szerdán Bakuban jelentette be a Shah Deniz gázmező 5 százalékos részesedésének megvásárlását, a tranzakciót a harmadik negyedévben fogják lezárni.

Vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggelre az előző esti jegyzéshez képest.

Iránykereséssel, illetve kis pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden a BÉT részvényindexe, a BUX 1073,29 pontos, 1,55 százalékos csökkenéssel 68 385,55 ponton zárt.

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

A péntek esti jegyzése alapján májust pozitív mérleggel zárta a forint, 0,3 százalékkal erősödött az euróval és a svájci frankkal szemben, és 2,0 százalékkal erősödött a dollár ellenében.

Devizapiac – Vegyes forintmozgás csütörtök reggel

Reggel hétkor az euró árfolyama 388,20 forintra gyengült a szerda kora esti 388,30 forintról. A svájci frank jegyzése 392,93 forintról 393,75 forintra emelkedett, a dollár pedig 359,02 forintról 359,57 forintra drágult.

Devizapiac – Forintgyengülés reggel

Gyengült a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben

Devizapiac – Alig változott a forint árfolyama hétfő reggelre

A forint jegyzése erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél.

Gazdaság

Az amerikai jegybank senkit nem lepett meg

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve, a Fed, szerdán változatlanul tartotta a kamatlábakat, miközben a kamatcsökkentés kezdetét legfeljebb decemberre tolta ki. Így a...

Csökkentek a nem fizető hitelek, rövidebb a bankok feketelistája

A bankok feketelistája, a negatív KHR (régebbi nevén BAR-lista) is egyre rövidebb.

Nem volt megtakarítás, csak az adósságot halmozta a lakosság áprilisban

Az új szerződések száma is szokatlanul magas volt, meghaladta a 26 ezret, ez sem fordult elő már 2019 októbere óta.

Heti várható: Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatokat közöl a KSH

Kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa kamatdöntő ülést tart.