Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Matolcsy: európai kistigrissé válhat Magyarország
No menu items!

Matolcsy: európai kistigrissé válhat Magyarország

Magyarország számára megnyílik a lehetőség a szingapúri modell megépítésére Európában. Sőt, ahogy Szingapúrnak voltak kistigris társai, az egész V4 csoport az európai kistigrissé válás történelmi szakaszába léphet – fejti ki a növekedés.hu-n megjelent írásában Matolcsy György, az MNB elnöke.

Matolcsy György szerint a mostani válság után új magyar jövőképre lesz szükség. Az elmúlt hónapok világjárványából és annak kezeléséből egy alapvető következtetést a jegybankelnök máris levonhatónak tart: számára úgy tűnik, hogy Kelet-Ázsia jobban vizsgázik, mint a fejlett nyugati államok, az Európai Unió északi és keleti tagállamai pedig jobban kezelik az összetett egészségügyi, társadalmi és gazdasági válságot, mint a déliek.

Matolcsy György a szingapúri modellt követné. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Magyarországon a nyugati fejlettség beérését már nem csupán nyugati, hanem ázsiai politikai, társadalmi és gazdasági megoldások is segíthetik. A jegybankelnök nem tartja azonban tanácsosnak Kína, Japán vagy Dél-Korea sikeres mintáit célba venni, mert ami nagyban működik, nem biztos, hogy kicsiben is sikeres – így jut el Szingapúrhoz: “miért is ne lehetne a legsikeresebb ázsiai kistigris, Szingapúr az új magyar jövőkép?“- veti fel.

Egy társadalmi modellt azonban nem lehet egészében másolni, így a magyaroknak Szingapúr sikerének lényegét kell megérteniük, sőt újraépíteniük, itt Európában. A lényeget pedig abban foglalja össze a jegybankelnök, hogy Szingapúr egy kivételes földrajzi helyre épített egy igen vonzó világgazdasági logisztikai központot és folyamatosan fejlesztette működését, így a külföldi tőke, technológia és kereskedelem főszereplői számára egyre vonzóbb lett, végül megkerülhetetlenné vált. A titkok titka az, hogy jöttek ugyan válságok, de a modell receptjén nem változtattak. Javították, de nem cserélgették 4, 8 vagy 10 évenként – hangsúlyozza Matolcsy György.

Szingapúr 25 év alatt, az 1980-as évek végére felzárkózott a fejlett országokhoz, mi csak az elmúlt 10 évben vettük erre az irányt. Érdemes ezért a 2020-as évtizedet újrakezdésként értékelnünk: legalább annyit kell változtatnunk mai működésünkben, mint amit megőrzünk az elmúlt 30 évből” – írja.

Matolcsy György szerint a változtatás iránytűje legyen Szingapúr sikeres modellje, természetesen európai, sőt közép-európai sajátosságokkal.

Ahogy a most már előnyös földrajzi helyzet, a modell másik titka is kiaknázható. A V4, ezen belül Magyarország állandóan javítva működését, tehát a versenyképesség összes tényezőjét, Európa egyik legvonzóbb tőke, technológiai, kereskedelmi, pénzügyi és életminőségi mágnesévé válhat. Már ma is ez a jövőképünk, de az eszközök közül még kihagytuk a szingapúri sikerrecept jelentős részét.

Más egészségügyi modellre, életmódra, pénzügyi rendszerre, állami működésre, oktatásra és üzleti szektorra lesz szükség a sikerhez. “Már most is van olyan elem, aminek bevezetésekor Szingapúrra figyeltünk. A 2014-ben indult szingapúri azonnali fizetési rendszer több szempontból is modellértékű volt az MNB számára a hazai azonnali fizetés kidolgozása során” – hozza a példát a jegybank elnöke.

Szingapúr miniszterelnöke 20 évvel ezelőtt azt mondta nekem, hogy csak két színt kell jól használnotok a sikerhez: a hatalom és méltóság vörös, valamint a vagyon és gazdagság arany színét. Ők jól használták mindkettőt, most rajtunk a sor” – zárja írását Matolcsy György.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Új otthonfelújítási támogatás: a szakértő szerint erre érdemes figyelni mindenkinek 

A törvényalkotói szándékkal ellentétben az akció meghirdetésének az elkövetkező egy-két hónapban negatív hatása lesz a piacra, mert a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyenkor még azok is kivárnak és nem vásárolnak, akiket nem is érint a kedvezmény.
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.