Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Matolcsy György: a forint jobban teljesített az eurónál
No menu items!

Matolcsy György: a forint jobban teljesített az eurónál

A forint tette lehetővé 2010 után a magyar gazdaságpolitika új sikerképletének, az egyensúly és a növekedés képletének a beállítását és megőrzését – mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a jegybank “75 éves a forint” című online konferenciáján.

Kiemelte: Magyarország az euró bevezetését 2004-ben vállalta, az MNB és a kormány teljesen egységes abban a kérdésben, hogy a kötelezettséget teljesíteni kell. A nemzeti érdek az, hogy a forint átváltása euróra biztonságos, tehát sikeres legyen, ne járjon reálgazdasági és növekedési áldozattal, munkahelyek elvesztésével és a versenyképességet rontó változásokkal – tette hozzá.

A forint megtartása és az euró jól időzített bevezetése melletti érveket sorolva Matolcsy György elmondta, hogy a forint védte ki a magyar politikai és pénzügyi rendszer elleni 2012-es támadást, 2010 és 2013 között a magyar fizetőeszköz alapján történt az Európai Unió leggyorsabb pénzügyi szanálása, azaz költségvetési konszolidációja, továbbá a forint volt az alapja az EU leghatékonyabb adórendszerének és a 850 ezer új munkahelyet teremtő foglalkoztatási fordulatnak is. Euróval mindez nem lett volna lehetséges – hangsúlyozta a központi pénzintézet vezetője, korábbi pénzügyminiszter többször is.

Matolcsy György rámutatott: a forint 2010 elején, amikor nem csak “végzetes devizaadósság” és több mint fél évtizede tartó deficit, hanem magas infláció is sújtotta az országot, jól szolgálta az áremelkedés megfékezését is. “Az infláció letörését egyszer már megtettük, a forinttal újra sikerülhet” – tette hozzá utalva arra, hogy az MNB monetáris tanácsa már elindult a “jó úton“.

A forint jobban teljesített az eurónál a koronavírus járvány pénzügyi és gazdasági hatásainak kivédésében; míg a magyar gazdaság jelentős, 5,1 százalékos gazdasági visszaesést szenvedett el 2020-ban, az eurózóna országai 6,6 százalékkal zsugorodtak

– fejtette ki az MNB első embere. Forinttal a jegybank célzott eszközöket tudott használni a válságkezelésre – fűzte hozzá. Úgy fogalmazott, hogy Magyarország exportvezérelt gazdasági pályán van, amihez rugalmas monetáris politikára és árfolyampolitikára, célzott hiteleszközökre van szükség.

A forint létrejöttével igazolta a születési célját, stabilizálta 1946-ban Magyarországot, megfékezte a németországinál is nagyobb hiperinflációt – ecsetelte a jegybankelnök előadásában. A forint előnye az euróval szemben, hogy egy szakmai, pénzügyi projekt volt szemben a közösségi pénzzel, amely egy politikai vállalkozásként startolt – hangsúlyozta Matolcsy György. Emlékeztetett, hogy a közösségi pénz 1992-es megteremtésének egyik fő alapja a szovjet fenyegetéssel szembeni egységes Nyugat-Európa megteremtése, illetve a dollárral való rivalizálás volt.

Az euró megteremtése mögötti politikai stratégia hibás volt, kudarcot vallott az az uniós politikai elképzelés, hogy “ugyan nem készült fel az euró arra, hogy kifejlett világpénz legyen, de majd menet közben javítjuk” – szögezte le Matolcsy György. Arra is kitért, hogy nyilvánvalóan jó időkre tervezték az eurót, válságkezelésre a közös fizetés nem alkalmas. Felidézte azt is egy tanulmányra hivatkozva, hogy az eurózóna tagjainak a többsége veszített az euró bevezetésével, egyedül Németország és Hollandia nyert.

Magyarország érdeke az, hogy egy megreformált euróhoz csatlakozzon, akkor váltsa át a forintot a közös fizetőeszközre amikor az kifejlett – húzta alá a jegybankelnök, aki arra is utalt, hogy szükség lehet a kritériumrendszer megreformálására, rugalmasabb megközelítésre, Maastricht 2. kidolgozására.

Az MNB elnöke azzal zárta előadását, hogy nem csak Magyarország vagy a régió, hanem a teljes eurózóna érdeke az, hogy jó időzítéssel lépjen be az ország az eurózónába, versenyképes gazdaságok csatlakozzanak hozzá.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Megnyílt első éjjel-nappali posta Nyíregyházán

A Magyar Posta Zrt. további tizenkét helyszínen tervezi a postai szolgáltatások éjjel-nappali elérésének lehetőségét bevezetni, a szolgáltatást öt budapesti, valamint Szombathely, Tatabánya, Veszprém, Zalaegerszeg, Debrecen, Kecskemét és Miskolc postáján indítják el.

Ingyenes európai vonatbérletre pályázhatnak a 18 éves fiatalok

A hetedik éve rendkívüli népszerűségnek örvendő kezdeményezés keretében eddig összesen már több százezer európai fiatal utazhatta be Európát Interrail vasúti bérlettel - írták.

Német gazdasági döntéshozókkal tárgyalt Nagy Márton Németországban

Az egyeztetések középpontjában elsősorban a német gazdaság kilátásai és versenyképessége, valamint az autóipar, különös tekintettel az elektromos autógyártás jövője állt.

A kormány erősíti Magyarország gazdasági szuverenitását

Az iparági kiállítás segíti a kapcsolatépítést, azon csaknem hatvan cég fog bemutatkozni.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

A Richter változatlanul a 9150-9420 forintos sávban mozoghat. A gyógyszerpapír jegyzése csütörtökön 5 forinttal, 0,05 százalékkal 9260 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban.

Úttörő konferencia az autóipar jövőjéről, hazai díjátadóval

A tisztán benzines autók napjai is meg vannak számlálva, miközben az elektromos autók térnyerése kapcsán még bőven akadnak kérdőjelek

Heti makronaptár

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük az ipari termelés februári, a külkereskedelmi forgalom előzetes februári és részletes januári adatai, valamint a termelői árak és a kiskereskedelmi forgalom februári adatai. A kormányzati szektor 2023. utolsó negyedévi egyenlegét is közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.