Kezdőlap Gazdaság Matolcsy György: Észtország lehet a példa
No menu items!

Matolcsy György: Észtország lehet a példa

Matolcsy György. Fotó: MTI

Észtország rekordszintű fejlődésének sok olyan tanulsága van, amelyet Magyarországnak is érdemes figyelembe vennie – írta a Magyar Nemzeti Bank elnöke a növekedés.hu oldalon.

Matolcsy György azért tekinti példának Észtországot, mert a fejlettségi szintje az EU-átlag 64,6 százalékáról 84 százalékára emelkedett 2009 óta, miközben V4-ek jóval kevesebbet dolgoztak le a hátrányukból: Lengyelország 13 százalékot, Magyarország és Csehország körülbelül 10 százalékot, Szlovákia pedig még vissza is esett – tette hozzá.

Az MNB-elnök szerint a balti ország fejlődése csak részben magyarázható azzal, hogy nem örököltek jelentős államadósságot. Az észtek a felzárkózásukat a digitális forradalomra építették, és csakhamar annak egyik vezetőjévé váltak. Majdnem az összes állami szolgáltatásukhoz kapcsolódik online ügyintézés, és mind az innováció, mind a technológiai cégek beruházásai terén a legkiválóbbak közé tartoznak Európában.

Matolcsy György hangsúlyozta, hogy

Magyarországnak is sürgetnie kell a digitális átmenetet, erősítenie kell a technológiai ágazatot, amihez innovációkra és világszínvonalú egyetemekre van szükség.

A jegybank elnöke a magas beruházási rátát, a tartósan dinamikus termelékenység-növekedést, a bérfelzárkózást, a külföldön dolgozók hazahívását is követendő példának tekinti Észtország elmúlt évtizedéből.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Olcsó külföldi dobozos tej és félkemény sajt piacromboló hatása

Az import is új erőre kapott, az elmúlt nyolc hónapban jelentős mennyiségű félkemény sajt és UHT tej érkezett az országba, amely piacromboló hatása megkérdőjelezhetetlen.

BÉT – Az OTP és a Telekom tartotta a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 189,09 pontos, 0,34 százalékos csökkenéssel, 55 649,46 ponton zárt hétfőn.

Elérhető az új Agrár Széchenyi Kártya MAX+

Az agrárágazat gazdasági nehézségeinek enyhítésére a kormány egy új, többlettámogatott Agrár Széchenyi Kártya konstrukció létrehozásáról döntött; az új Agrár Széchenyi Kártya MAX+ folyószámlahitel a kiemelt állami támogatásnak köszönhetően most 5 százalékos nettó kamattal, maximum 100 millió forint összegben, 1, 2 vagy 3 évre igényelhető.

Szijjártó: 120 új munkahely lesz Győrben

Hazánknak Ausztria a második legfőbb kereskedelmi partnere, az osztrák cégek alkotják a második legnagyobb beruházói közösséget.

Hírek

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Gazdaság

Egy újítás, amely erősíti a pénzügyi stabilitást

Az OBA szeptember végén élesítette jelentős technikai fejlesztését, amellyel gyorsíthatja az esetleges betétbiztosítási kifizetéseket.

Kevés embernek van csak nyugdíjcélú megtakarítása

felnőtt lakosság több mint fele (54 százalék) számára az okoz bizonytalanságot, hogy nem tudja majd egészségügyi kiadásait önerőből finanszírozni.

Devizapiac – Gyengült a forint

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.

A bruttó átlagkereset júliusban 15,2 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

A bruttó átlagkereset 15,2, a nettó átlagkereset 15,1 százalékkal nőtt, a reálkereset pedig 2,0 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest