Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Matolcsy: mindhárom mandátumát teljesítette a jegybank
No menu items!

Matolcsy: mindhárom mandátumát teljesítette a jegybank

Sikeresnek és eredményesnek nevezte a Magyar Nemzeti Bank 2018-as működését Matolcsy György az Országgyűlésben.

Az MNB 2018-as üzleti jelentésének és beszámolójának vitájában a jegybank elnöke azt mondta: az MNB tavaly, mint ahogyan 2013 óta minden évben, sikeresen és eredményesen működött, mert a törvényben rögzített mindhárom mandátumát teljesítette és pozitív eredményt, nyereséget ért el.

Matolcsy György kifejtette: a három mandátum teljesítése azt jelenti, hogy

a jegybank óvta az árstabilitást Magyarországon, fenntartotta és biztosította a pénzügyi stabilitást, és a támogatta a kormány gazdaságpolitikáját.

A gazdasági fordulatok titka mindig belül keresendő. Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ennek érdekében a jegybank úgynevezett laza monetáris politikát folytatott, ami kedvező volt a gazdaság valamennyi szereplőjének, az államháztartásnak, a befektetőknek, beruházóknak, a munkáltatóknak és munkavállalóknak – tette hozzá.

Kitért arra: a Monetáris Tanács 2018-ban változatlan szinten tartotta az irányadó alapkamat rátát, ezzel stabil és a kiszámítható pénzügyi környezetet teremtett.

A jegybank elnöke úgy vélte: az MNB 2018-as működése, a sikert és az eredményességet jelző számok együtt azt a fontos közgazdasági és nemzetgazdasági összefüggést bizonyítják, hogy “a megoldás belül van“.

Minden gazdasági siker, minden gazdasági fordulat, végül gazdasági csoda titka mindig belül van, nem a külső támogatásokban, hanem belső erőforrások okos használatában” – fogalmazott.

Rámutatott: ezt bizonyítja, hogy a MNB programjai, döntései és működése 2013. és 2018. között 10200 milliárd forintot adtak a magyar gazdaság szereplőinek, ami azonos azzal az összeggel, amit az Európai Uniótól kapott Magyarország.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ezeket a szakmákat nem váltja ki a mesterséges intelligencia

Nemrég egy kutatás során kiderült, hogy számviteli, könyvelési területen a diákok kenterbe verték a ChatGPT-t.

Az Agrárminisztérium és az MBH Bank közös projektje

az együttműködési megállapodásnak köszönhetően az egyes programok az Agrárminisztérium fenntartása alatt működő Nemzeti Parkokon keresztül valósulnak meg

Csúcsra nyaraltuk az utasbiztosításokat – az állam mindent visz a biztosítóktól

Eddig a költségvetésnek termelték a pénzt a biztosítók, akár a teljes nyereségüket elviheti az extraprofitadó. Több biztosítási forma is megszenvedte, hogy az ügyfelek kénytelenek spórolni.

Csökkenéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén az elemző szerint

A nemzetközi befektetői hangulat romlása miatt csökkenéssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.