Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Matolcsy: válság közeleg, de lesz euró Magyarországon
No menu items!

Matolcsy: válság közeleg, de lesz euró Magyarországon

A jegybankoknak és a kormányoknak stratégiai szövetségben kell fellépniük a válságok idején, mondta Matolcsy György MNB-elnök, aki a budapesti Lámfalussy-konferencián az euró magyarországi bevezetésének időpontjára is kitért.

A jegybank elnöke a konferencián kiemelte: a 2008-tól kibontakozó pénzügyi-gazdasági válság egyik fő tanulsága, hogy gyorsan kell intézkedni, ahogy azt az Egyesült Államokban tették.

Magyarország ugyan még nem tagja az eurózónának, de valamikor, a következő évtizedekben bevezeti majd az eurót – mutatott rá Matolcsy György, hozzátéve, ezért neki is le kell vonnia a tanulságokat az eurót érintő folyamatokról.

A már hatodik alkalommal megrendezett Lámfalussy Lectures konferencián Matolcsy György kiemelte: az euró elmúlt két évtizede olyan tanulságokkal szolgál, amelyekből fontos következtetések vonhatóak le. Az első 10 év, 2008-ig egyértelműen sikeresen zajlott, amiből a legtöbbet a felzárkózó eurózóna tagok közül főleg a déli államok profitáltak.

Rámutatott: az ezt követő időszakot megszenvedte az eurózóna és úgy tűnik, a konvergencia eltűnőben van. Az eurózónában a válság hosszabb és mélyebb volt, mint az Egyesült Államokban, pedig onnan érkezett Európába, 2012 óta egy lassú helyreállításnak lehetünk tanúi.

Matolcsy György a tanulságokról megfogalmazta: virágzó időszak kell az egyértelmű konvergenciához, és teljesen “kifejlett euróra” van szükség ahhoz, hogy később a közös pénz a válságoknak ellen tudjon állni. Amikor létrejött az euró, virágzó időszakot élt meg Európa, és akkor nem gondoltak arra, hogy újra gazdasági válság következhet be.

Kiemelte: nem lehet bűnbakként tekinteni az euróra, de kétségtelen, az eurózóna rendszere nem épült ki megfelelően. Az EU nem kezelte jól a válságot, a fő hiba az volt, hogy Európa megszorító jellegű válaszokkal reagált a válságra.

Az MNB elnöke jelezte: az amerikai kormányzat és a Fed közös válságkezelése gyors fellépést tett lehetővé, emiatt az Egyesült Államokban lényegében 2009-re be is fejeződött a válság. Ott nem megszorító alapú válságkezelést valósítottak meg, miközben Európában az országok többségében a megszorításokra helyezték a hangsúlyt, az Európai Központi Bank is mintegy két évet késett a válságkezelés elindításában.

Úgy vélte: a következő években egy újabb válság jöhet, ekkor gyors és hatékony válságkezelésre lesz szükség.

Rámutatott: az alkotmányok, a törvények alapján a jegybankok függetlenek a kormányzattól, de a kormányokkal együttes stratégiai fellépésre van szükség a válságok kezelésében. Emellett nem megszorító alapú válaszokat kell adni a válságra, lesz még gazdasági visszaesés, fel kell készülni rá – hangsúlyozta a magyar jegybank elnöke az MTI beszámolója szerint.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatalmas lehetőség előtt az állattenyésztők ágazata

Április elejéig 470 milliárd forintot fizetett ki a Magyar Államkincstár 156 ezer gazdálkodónak, múlt héten újabb 55 milliárd forintot.

Tovább fogynak a magánnyugdíjpénztárak, már csak kettő marad belőlük

A nyugdíjcélú megtakarítások utáni adójóváírások együttes összege legfeljebb évi 280 ezer forint lehet.

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.