Hirdetés
Kezdőlap Hírek Még mindig a bootcamp-es junior fejlesztőké a jövő
No menu items!

Még mindig a bootcamp-es junior fejlesztőké a jövő

Illusztráció: Bigstock

Az utóbbi hónapokban több baljós hangulatú hír is felütötte a fejét az IT piaccal kapcsolatban. Pár hónapja bezárt az ország egyik legismertebb programozó bootcampje, nemrég pedig egy jelentősebb online programozóiskola is csődöt mondott. Az enyhe visszaesés más iparágak mellett az IT világát is elérte, ám ez nem azt jelenti, hogy a kódiskolák már túl lennének a fénykorukon. Sőt!

Junior fejlesztőkre továbbra is nagy szükség van, és az, hogy valaki bootcampben tanult, még nagyobb előnyt jelenthet számára az elhelyezkedés során. Egy egyetemet végzett kezdő fejlesztő ugyanis rendszerint szakmai tapasztalat nélkül kerül ki a munkaerőpiacra, míg ezzel szemben a bootcampek diákjai már valamilyen más szakterületről érkeztek, amit képesek lehetnek az újonnan megszerzett tudásukkal összehangolni. Emellett egy másik komoly érv a programozó iskolák mellett a rövidebb, általában 10 hónap körüli képzési idő, mely jóval intenzívebb az éveken át tartó egyetemi képzésekhez képest. Ráadásul a résztvevők munka mellett is belevághatnak a tanfolyamokba, így nem kell, hogy feladják a karrierjüket, miközben fejlesztik szakmai tudásukat.

„A Progmatic leghosszabb tanfolyama jelenleg is mindössze 10 hónap, ami sokkal könnyebbé teszi, hogy a képzéseket a folyamatosan változó piaci igényekhez igazítsuk” – mesélte Muraközy Andrea, a Progmatic ügyvezető igazgatója. „Két éve indítottuk el az 5 hónapos Automata tesztelő képzést, ami egy rövidebb tanfolyam, ezért általában szívesebben is vállalják be az emberek. A képzés nagy előnye, hogy rendkívül jó kiindulópont lehet a junior fejlesztők számára, könnyen találhatnak vele állást, ahol megkezdhetik és gyorsan felépíthetik a fejlesztőipari karrierjüket. A másik nagyobb tanfolyamunk a 10 hónapos Fullstack fejlesztő képzés, mely a résztvevőknek nagy szabadságot kínál, továbbmehetnek frontend vagy backend vonalon is. Az viszont általános érvényű igazság, hogy a hangsúly nem magán a konkrét programnyelven van, hanem azon, hogy a diák megértse az egésznek a logikáját, átfogó és stabil alapokat szerezzen, melyre később bátran építkezhet a karrierjének megfelelő módon.”

Mesterséges Intelligencia: lehetőség vagy fenyegetés a juniorok számára?

Sokak számára lehet visszatartó erő az MI rohamléptékű terjeszkedése, és azért nem nyitnak komolyabban a programozói terület felé, mert félnek, hogy rövid idő alatt elveheti az MI a munkájukat. A szakértők szerint ezek a rendszerek még közel sem érték el azt a szintet, hogy valós veszélyt jelentsenek a junior programozókra. Már alapból a feltevés is téves, miszerint a kettő közt ellentétes lenne a kapcsolat: a kezdő fejlesztők számára segítséget is jelenthet az MI, sőt mi több, sok esetben már a tananyag részét adja ezeknek a rendszereknek a működése. „Ha valaki ezt még így most, az elején megtanulja, és egyre inkább elmélyül a témában, az már kapásból jókora előnnyel fog indulni. És ez nem csak az MI-re vonatkozik, hanem minden ilyen képzésre! Persze, jelenleg a piac egy picit visszafogottabb, de ki tudja mi lesz 10 hónap múlva? Lehet egy újabb fellendülés! Azzal nincs mit veszíteni, ha kitanulunk egy új szakmát.”- mondja Muraközy Andrea, a Progmatic ügyvezető igazgatója.

Nem csak a kódolást kell elsajátítani, hanem a komplett iparág működését is

Az IT iparágon belül rengeteg az útvesztő és a buktató, illetve a munkafolyamatok is sokszor speciális módon zajlanak, melyekre az ideális bootcampes képzés felkészíti a hallgatóit. A Progmatic esetében például egy Scrum Master-képző iskolával dolgoznak együtt, így a diákok a képzés zárásának számító 5-6 hetes projektmunkájukat már igazi Scrum Masterek irányítják, akárcsak a leendő munkahelyükön.

„A képzéseinkhez elérhető a karriertámogató csomag, ami egy eléggé komoly plusz szolgáltatás. Ez azt jelenti, hogy a tanfolyam ideje alatt beépítettünk 10 plusz foglalkozást, melyek a karrier beindítását segítik a tananyagon túl. Ahogy elindul a képzés, úgy megpróbáljuk a jelentkezőkben felépíteni az iparágon belüli boldoguláshoz szükséges skilleket. Így például olyan tréningeket kapnak, amik az asszertív kommunikációt, a stressz- és konfliktuskezelést, illetve a prezentációs készségeket javítják. Később ahogyan közelít a képzés vége, úgy egyre inkább az álláskeresésre fókuszálunk, CV írást és self brandinget tanítunk, éles állásinterjúkat modellezünk le, illetve álláskereső workshopokat szervezünk. Mindezzel nem csak azt tanítjuk meg, hogy állásinterjún mire érdemes odafigyelni, hanem azt is, hogy a kiszemelt munkahelyre kerülve hogyan alakíthatjuk a karrierünket.” – magyarázza Muraközy Andrea, a Progmatic ügyvezető igazgatója.

Állásgarancia helyett elhelyezkedési garancia

A szakértő elmondása szerint kulcsfontosságú, hogy állandóan nyitni kell az új vállalatok és partnerek felé, hiszen nem csak a diákoknak, hanem az iskolának is érdeke az új kapcsolatok kiépítése. A szerteágazó kapcsolati rendszer mellé pedig nagy szabadságot is kapnak a diákok. A Progmatic legújabb – most tavasszal induló – képzései esetében ugyanis már nem állásgaranciáról, hanem elhelyezkedési garanciáról beszélhetünk. Ez azt jelenti, hogy korábban megszabott kötelezettségek és előre nem látott kötbérek helyett a diákok abszolút szabadon választhatják meg leendő munkahelyüket, az iskola pedig segít a kijelölt cél elérésében.

„Az egyik legnagyobb előnyünk az oktatói gárda. Az elmúlt évek tapasztalata nyomán nagyon alaposan válogattuk össze a tanárokat, akiknél nem csak arra figyeltünk, hogy mennyire profi a saját szakterületén, hanem arra is, hogy miként képes átadni a tudását. Az oktatást pedig folyamatosan a visszajelzések mentén alakítjuk, a diákoknak minden óra után lehetőségük van jelezni, ha valami túl gyors volt, vagy éppen túl lassú, mi pedig a jövőben ehhez alkalmazkodunk. Ezen felül az egész képzésünk során van egy coaching programunk is, ami rendkívül hasznosnak szokott bizonyulni. A képzés olykor tényleg embert próbáló tud lenni, biztosan lesznek benne hullámvölgyek, tananyagok, amik egyszer kisujjból mennek, máskor pedig azt se tudod, hogy mit keresel itt. Ilyenkor a coach segít átbeszélni a problémákat. Ha pedig a szakmai felkészültséggel lenne gond, akkor a mentorod segít behozni a lemaradást, a menet közbeni lemorzsolódás éppen ezért nagyon alacsony.” – mondja Muraközy Andrea, a Progmatic ügyvezető igazgatója.

A most tavasszal induló képzésekre a bejutás is abszolút kockázatmentes, az otthonról teljesíthető, alig egy órás írásbeli felvételi és az utána következő elbeszélgetés teljesen ingyenes.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A klímavédelemről is szól a bécsi ViennaUP startup fesztivál

Hagyományosan a fesztivál keretében rendezik meg a Smart City Summit-ot, amely idén az energiafüggetlenségre fókuszál.

Csökkenő forgalomban esett a BUX a héten

A következő kamatdöntő ülést jövő hét kedden tartja a Magyar Nemzeti Bank, ahol az Equilor várakozása szerint 50 bázispontos kamatvágásról határozhatnak.

Heti várható: Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatokat közöl a KSH

Kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa kamatdöntő ülést tart.

Megnyílt a JÉGVILÁG a Nyíregyházi Állatparkban

A 10.000 évvel ezelőtti jégkorszakot valósághű mamutok, mamutcsontvázak jelzik.

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Gazdaság

Heti várható: Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatokat közöl a KSH

Kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa kamatdöntő ülést tart.

Nagy Márton: május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresőket segítő támogatások

Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, az uniós társfinanszírozással megvalósuló program teljes kerete több mint 150 milliárd forint

A többség családon belül dönt a pénzügyeiről

meghaladja az 50 százalékot azok aránya, akik családtagoktól kérnek tanácsot pénzügyi döntésekben, de a baráti, ismeretségi körben tájékozódók aránya is megközelíti a 30 százalékot.

Már él az automatikus napi átutalási limit az OTP-nél

Sok OTP-ügyfél most, az internet- vagy mobilbanki belépésénél szembesül azzal az üzenettel, hogy május 8-tól a pénzintézet biztonsági okokból automatikus napi limitösszeget vezetett be...