Kezdőlap Fókuszban Meghosszabbította a veszélyhelyzetet az Országgyűlés - részletek
No menu items!

Meghosszabbította a veszélyhelyzetet az Országgyűlés – részletek

A veszélyhelyzet meghosszabbításával összefüggésben több ügyben is szavaztak a képviselők. Illusztráció: MTI/Szigetváry Zsolt

Az Országgyűlés 2022. június 1-jéig meghosszabbította a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzetet a kormány javaslatára.

A Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter által jegyzett, a veszélyhelyzettel összefüggő egyes szabályozási kérdésekről szóló törvényjavaslatot 133 igen, két nem szavazattal és egy tartózkodás mellett fogadták el a képviselők.

A kormány arra hivatkozással kezdeményezte a december 31-ig tartó veszélyhelyzet meghosszabbítását, hogy így biztosítható a hatékony és gyors döntéshozatal ahhoz, hogy a járvány okozta nehézségekre rugalmasan lehessen válaszokat adni.

Amennyiben a járványhelyzet lehetővé teszi, a kormány kezdeményezni fogja a veszélyhelyzet korábbi megszüntetését – olvasható a törvény indoklásában.

György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a korábbi parlamenti vitában hangsúlyozta,

a törvény nincs hatással az országgyűlési képviselők választásának áprilisi vagy májusi megtartására, az országos népszavazások pedig a veszélyhelyzet alatt is lebonyolíthatók.

A veszélyhelyzet alatt hozott kormányrendeletek hatályukat vesztik, ha megszűnik a veszélyhelyzet. Ezért a törvény a jogbiztonság érdekében rendezi ezen intézkedések sorsát is.

Döntöttek arról, hogy 2022. június 30-ig lesz érvényben a hiteltörlesztési moratórium.

Meghatározták a gyermeket nevelő magánszemélyek adóvisszatérítésével kapcsolatos szabályokat. A kedvezményt, legfeljebb 809 ezer forintot az adóhatóság jövő év február 15-ig utalja.

Az a hallgató, aki 2020. szeptember 1. és 2021. augusztus 31. között sikeres záróvizsgát tett, mentesül az oklevél kiadásának előfeltételéül szabott nyelvvizsga-kötelezettség alól.

Ismét meghosszabbítják a lejárt okmányok érvényességét, az új határidő 2022. június 30.

A rendelkezés a magyar hatóság által kiállított, Magyarország területén hatályos, 2020. március 11. és 2020. július 3. között lejárt, vagy 2020. november 4. és 2022. május 31. között lejárt vagy lejáró hivatalos okmányokra vonatkozik, ideértve a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényességi időt is.

Átemelik a normál jogrendben a veszélyhelyzet alatt a távmunkával kapcsolatban hozott szabályokat. Lehetővé válik a részbeni távmunkavégzés is. A feleknek továbbra is munkaszerződésben kell megállapodni az otthoni munkavégzésről. A munkáltató adminisztratív terheit pedig csökkenti, hogy az ellenőrzési jogát számítástechnikai eszköz alkalmazásával is gyakorolhatja.

Lehetőség lesz továbbra is arra, hogy az otthon dolgozó munkavállaló havonta a minimálbér 10 százalékáig adómentesen költségtérítést kapjon.

Meghosszabbodik az egészségügyi dolgozók utazási kedvezménye, ők a veszélyhelyzet megszűnése után még 14 napig ingyen utazhatnak.

A törvény rendelkezik arról is, hogy a koronavírus elleni védőoltásra történő regisztrációkor milyen adatokat kell megadnia a taj-számmal rendelkező, illetve nem rendelkező magyaroknak, továbbá a külföldieknek.

A veszélyhelyzet alatt lehetőség van arra, hogy a közfeladatot ellátó szervek a közérdekű adatigényléseket hosszabb határidővel teljesítsék. A most elfogadott jogszabály szerint minden ilyen, a veszélyhelyzet megszűnésekor még folyamatban levő igényt a lehető legrövidebb időn belül, főszabály szerint legkésőbb az igény beérkezését követő 45 napon belül teljesíteni kell.

Ha a helyi önkormányzat vagy a nemzetiségi önkormányzat képviselő-testülete a veszélyhelyzet alatt feloszlatta magát, ennek hatálya a veszélyhelyzet megszűnését követően lép életbe. Időközi választást és helyi népszavazást a veszélyhelyzet megszűnését követő naptól lehet kitűzni.

A szálláshelyeken június 30-ig nem kell bemutatni a 14 év alatti gyermekek személyi okmányait, az adataikat a szülők nyilatkozata alapján rögzítik.

A törvény értelmében a veszélyhelyzet után is felmentést kap a közbeszerzési törvény alól a Magyar Export-Import Bank és a Magyar Exporthitel Biztosító bizonyos szerződései esetén.

Határidő nélkül marad hatályban a fordított adózás egyes gabona-, illetve acélipari termékek értékesítése, illetve az üvegházhatású gáz kibocsátására jogosító forgalomképes vagyoni értékű jog (kibocsátási egység) átruházása esetén. A törvény indoklása alapján azzal számolnak, hogy az EU meghosszabbítja a fordított adózás 2022. június 30-án lejáró határidejét.

Ugyancsak az adózást érinti, hogy hatályon kívül helyezték az adóhatóság általi áfabevallás-tervezet kiajánlásával kapcsolatos előírásokat, hivatkozásokat.

A törvényalkotási bizottság kezdeményezésére került a jogszabályba, hogy a kulturális örökség védelméről szóló törvényben foglaltaktól eltérő szabályok vonatkozzanak a nagyberuházásokra a régészeti feladatokkal összefüggő költségek csökkentése érdekében. Cél a nagyberuházások ösztönzése.

Törvénybe iktatták az üzemanyagárak rögzítését 480 forinton november 15-től számítva 3 hónapon keresztül, valamint kiterjesztették a rezsicsökkentést a kis- és közepes vállalkozásokra jövő június végéig.

Egy évvel meghosszabbodnak a 2021. november 24-e és a veszélyhelyzet megszűnése közötti időszakban lejárt vagy lejáró építési engedélyek, hogy a járványhelyzet ideje alatt lelassult, esetleg abbamaradt beruházások hatékonyan, fölösleges adminisztrációs terhek nélkül folytatódhassanak, illetve újraindulhassanak.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

MNB: a pénzügyi vállalkozásoknak emelniük kell az induló tőkéjüket

A pénzügyi vállalkozásoknak az idén december 31-ig, illetve 2026 december végéig a biztonságos működés fenntartása érdekében két lépésben jelentősen növelniük kell induló tőkéjüket. Az MNB visszavonhatja a piaci szereplők engedélyét, ha a tőkeemelésre nem kerül sor a jogszabályi határidőkig - figyelmeztetett a jegybank.

A Galleri-tesz egy újabb remény lehet a daganatos betegeknek

A Galleri-teszt, vagyis a rák több mint 50 formájának kimutatására szolgáló vérvizsgálat segíthet a diagnózis felgyorsításában és a betegek kezelésének gyorsabb megkezdésében - állítja egy új tanulmány.

31 milliárdosnak van több pénze, mint amennyi az USA kormányának készpénzállománya

Az amerikai államkincstár készpénzállománya veszélyesen alacsony szintre süllyedt, mivel Washingtonban még mindig nem tudtak megegyezni az adósságplafon emeléséről. A Bloomberg Billionaires Index szerint a világ 31 leggazdagabb emberének mind magasabb a vagyona, mint amekkora az amerikai kormány készpénzállománya jelenleg.

A szaktárca reagált a Magyar Bankszövetség kritikáira

Az intézkedések célja nem az állam adóbevételeinek növelése, hanem az állampapír-kereslet fokozása, az állampolgárok pénzügyi tudatosságának megerősítése. Meg kell védeni a családokat, ösztönözni és segíteni kell, hogy a háztartások megtakarításai megőrizzék reálértéküket - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) a Magyar Bankszövetség sajtóközleményére reagálva, amelyben többek között a "versenysemleges szabályozást" kérte számon.

Hírek

Ebben a Ryanair is egyetért a magyar döntéshozókkal

A Ryanair üdvözli a Fővárosi Törvényszék ítéletét, amely megsemmisítette a magyar fogyasztóvédelmi hatóság által 2022 augusztusában kiszabott 763 ezer eurós bírságot, amelyet a Ryanair azért kapott, mert a magyar kormány által kivetett extraprofitadót áthárította az utasokra - közölte a légitársaság.

A SPAR megmutatta az első akciós fecskéket

Kormányrendelet kötelezi a 2021-ben egymilliárd forintot meghaladó árbevételt elérő élelmiszer-kiskereskedelmi üzleteket arra, hogy június 1. és szeptember 30. között húsz termékcsoportban, heti szinten 10%-os engedményt nyújtó akciót vezessenek be. A SPAR Magyarország azonban komplex akciós stratégiájának keretein belül ennél többet kínál: számos árucikk esetében 10-40 százalékos árkedvezményt biztosít, a SPAR ÁRSTOP Extra Promóció keretein belül pedig 300 termék árát rögzíti május 31. és július 31. között - közölte az áruházlánc.

Új vezérigazgatója lesz júliustól a magyar Penny-nek

Mathias Mentrop lesz a Penny Magyarország vezérigazgatója július 1-jétől, aki a csehországi hálózat operatív igazgatója jelenleg - közölte a diszkontáruházlánc.

Májusban nőtt a magyar tőzsde forgalma és a BUX index is

Májusban erősödött a Budapesti Értéktőzsde részvénypiacán a forgalom, a BUX index az április végi értékéhez képest 5,4 százalékkal emelkedett, 47 262 ponton zárta a májust - közölte a havi statisztikájában a BÉT.

Júniustól sűrűbben jár a 100E repülőtéri expressz

A várható nyári nagy forgalom miatt júniustól gyakrabban jár a 100E repülőtéri busz a Deák Ferenc tér és a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Bőven infláció alatt drágult a kötelező biztosítás

Az idei első negyedévben 9 százalékkal emelkedett a normál használatú személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) éves állománydíja az egy évvel korábbival összevetve, a biztosítói kárráfordítások eközben 12 százalékkal nőttek 2022 tavaszához képest, ami változatlanul elmarad az inflációtól, illetve a szervíz- és alkatrészköltségek drágulásától - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Két ínséges év után tavaly már nyereséges volt a Budapest Airport

Két év rekordveszteség után tavaly a Budapest Airport 277,7 millió euró nettó árbevétel mellett 76,6 millió euró nyereséggel zárta az évet, így a Covid időszaka alatt felgyűlt 198 millió eurós veszteség 121 millió euróra csökkent. A részvényesek számára osztalék-kifizetés nem történik - közölte a fővárosi repülőteret üzemeltető társaság.

Péntektől olcsóbb lesz a gázolaj

Pénteken 2 forinttal csökken a gázolaj nagykereskedelmi ára, a benziné viszont a héten már nem változik.

Gazdaság

MNB: a pénzügyi vállalkozásoknak emelniük kell az induló tőkéjüket

A pénzügyi vállalkozásoknak az idén december 31-ig, illetve 2026 december végéig a biztonságos működés fenntartása érdekében két lépésben jelentősen növelniük kell induló tőkéjüket. Az MNB visszavonhatja a piaci szereplők engedélyét, ha a tőkeemelésre nem kerül sor a jogszabályi határidőkig - figyelmeztetett a jegybank.

A szaktárca reagált a Magyar Bankszövetség kritikáira

Az intézkedések célja nem az állam adóbevételeinek növelése, hanem az állampapír-kereslet fokozása, az állampolgárok pénzügyi tudatosságának megerősítése. Meg kell védeni a családokat, ösztönözni és segíteni kell, hogy a háztartások megtakarításai megőrizzék reálértéküket - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) a Magyar Bankszövetség sajtóközleményére reagálva, amelyben többek között a "versenysemleges szabályozást" kérte számon.

A Magyar Bankszövetség közleményben bírálja a kormány új intézkedéseit

A Magyar Bankszövetség szerint az extraprofitadó meghosszabbítása 2024-ben csökkenti a pénzintézetek bevételeit és a hitelkihelyezéseket, gyengíti a gazdaság ellenállóképességét. Közleményében a szövetség versenysemleges szabályozást és a pénzügyi szektort érintő szerda esti rendelet felülvizsgálatát kéri a kormánytól.

Az MNB után a bankok is elkezdték vagdosni a kamatokat

Az MNB májusban megindult kamatcsökkentésére máris reagáltak a bankok: kis lépésekkel, de többen is mérsékelték a személyi kölcsönök kamatait - derül ki a Bank360.hu összegzéséből. Ha a jegybank kitart, a hitelek is folyamatosan olcsóbbá válhatnak az elkövetkező hónapokban.