Kezdőlap Agrár Meghosszabbították az öntözésfejlesztésre kiírt pályázatokat
No menu items!

Meghosszabbították az öntözésfejlesztésre kiírt pályázatokat

Az Agrárminisztérium (AM) a Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett, “A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése” és “Az öntözési közösségek együttműködésének támogatása” című, rendkívül sikeres pályázati felhívásokat ismét meghosszabbította, 2023. október 1-ig lehet benyújtani a támogatási kérelmeket – közölte Nagy István agárminiszter.

A tárcavezető felhívta a figyelmet, hogy a beruházási pályázati kiírás – továbbra is egyebek mellett – tározóterek, új vízkivételei művek kialakításához, új öntözőgépek és csővezetékek telepítéséhez és az elavult öntözőrendszerek elemeinek cseréjéhez biztosít támogatási forrást a gazdák számára.

Nagy István

Az öntözési közösségek együttműködésének támogatása című felhívás keretében pedig a meglévő, közös érdekeltségű öntözőtelepek üzemeltetésére és az új öntözési beruházások előkészítésére lehet pályázni – ismertette a miniszter.

A két pályázati lehetőség alapján a termelők együttesen már 50 milliárd forintot meghaladó támogatásban részesültek, a jövőben pedig a KAP stratégiai terv keretei között lehet majd támogatást igényelni öntözésfejlesztésre, amelynek révén további 70 milliárd forintot tervez a szaktárca a területre fordítani.

A kormány célja, hogy az öntözött területek mértéke folyamatosan növekedjen, mert alapvetően öntözéses körülmények között lehet biztonságos termelést folytatni – fogalmazott Nagy István.

A pályázati felhívások részletei megtalálhatóak a palyazat.gov.hu honlapon – hívta fel a figyelmet a miniszter.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Látogatói foglalási rendszert vezetnek be a Comino-i Kék Lagúna ökológiai védelmében

Május 1-jétől, csütörtöktől egy új online látogatói foglalási rendszer szabályozza majd a látogatók számát Comino-i Blue Lagoon (Kék Lagúna) területén, hogy megóvják és megőrizzék ennek a népszerű Natura 2000 helyszínnek a kényes ökoszisztémáit.

Új fejlesztéssel segíti a NAV a lakáskiadókat és az ingatlaneladókat

Az egyszerűen használható, közérthető úgynevezett kérdés-felelet mód a már kilencedik éve működő eSZJA legnagyobb informatikai újítása.

A vártnál nagyobb lett a Samsung negyedéves üzemi eredménye

A dél-koreai Samsung Electronics technológiai cég vártnál jobb üzemi eredményt jelentett szerdán az első negyedévre részben a Galaxy S25 okostelefonok erőteljes eladásnövekedésének köszönhetően.

Hazánk egyre népszerűbb a nemzetközi utazók körében

2025 első negyedévében közel 3,2 millió vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre, 8,4 százalékkal több, mint 2024 azonos időszakában.
Hirdetés

Hírek

Káosz Spanyolországban és Portugáliában: áram nélkül maradtak a nagyvárosok

Nagy kiterjedésű áramkimaradás sújtja Spanyolország és Portugália jelentős részeit, beleértve a fővárosokat, Madridot és Lisszabont is.

A városi közlekedés jövője a WEMOVE Mobilitási Parkban

Megnyitott Budapest első integrált közlekedési kiállítási és képzési tere, a WEMOVE a városi mobilitás jövőjét mutatja be a Jövő Mobilitása Szövetség, a Magyar Autóklub és a Westend együttműködésében

Csányi Péter az OTP új vezérigazgatója

Az OTP történelmének legsikeresebb évét zárta 2024-ben, a bank kiemelkedő jövedelmezőséget ért el, tőkehelyzete rendkívül stabil, a régióban piacvezető

Tanulsz? Lakást kapsz! Bécsben

Bécs városa 2025. május 1-jétől új lakhatási akciót indít a felsőoktatásban tanuló diákok számára, aminek keretében akár 1.000 önkormányzati lakás válik elérhetővé számukra.

Új ökoturisztikai központ lesz a Nagyszéksós-tónál

Kiemelkedő ökoturisztikai beruházás kezdődik a Nagyszéksós-tónál 1,4 milliárd forintos uniós támogatással.

Zebrák a falvakban

Kihirdeti kedden a kormány az utcák és járdák felújítására szóló pályázatát a falusi önkormányzatok számára.

450 ittas sofőr ellen intézkedtek húsvétkor

A húsvéti ünnepek négy napja alatt 450 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök.

Újfajta visszaváltó automata jelent meg Magyarországon

Mostantól fesztiválokon és tömegrendezvényeken is könnyen visszaválthatjuk a palackokat, dobozokat, üvegeket.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.