Kezdőlap Tech Megnyílt az Airbus új gyulai gyára
No menu items!

Megnyílt az Airbus új gyulai gyára

Az Airbus gyulai gyára. Fotó: MTI/Rosta Tibor

Csütörtökön hivatalosan is átadták az Airbus új gyulai gyárát, ahol a termelés is elindult.

Palkovics László technológiai és ipari miniszter helyszínen elmondott szavai szerint történelmi pillanat, hogy a gyár megkapta az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) engedélyét a gyártáshoz, mint mondta, ilyen jogosultsággal nem sok ország rendelkezik.

Hozzátette, az üzem létrejöttével “több első dolgot lehet Gyulán és Magyarországon ünnepelni“. Olyan jármű, a helikopter került be a magyar technológiai és műszaki termékportfólióba, amely még nem volt, “még akkor is, ha csak alkatrészt gyártanak hozzá“. A gyáravatóval Gyulának ismét van high-tech ipara; az Airbus Helicopters pedig az első cég Magyarországon, amely segít a magyar hadiipari ötletek valóra váltásában – húzta alá.

A miniszter emlékeztetett, négy éve döntöttek arról, hogy 220 milliárd forintból fejlesztik a hadiipari technológiát. Tegnap a kormány további 250 milliárd forint hadiipari célú felhasználásról határozott, amiből további vegyesvállalatokat hoznak létre és újabb gyárakat építenek.

Maróth Gáspár, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért és védelmi fejlesztésekért felelős államtitkára úgy fogalmazott, “mától nincs Airbus-helikopter Gyula nélkül“.

Elmondta, a kormány szerdai ülésén tíz pontot fogalmazott meg a válságból való kilábalás érdekében, az egyik pont a hadiipar fejlesztése, a másik a külföldi tőkebeáramlás növelése. Az Airbus Európa egyik vezető hadiipari vállalata; a két éve alapított Airbus Helicopters Hungary Kft.-ben pedig a magyar állam 30 százalékos tulajdonos, így “személyesen is érintett a vállalat sikerében” – húzta alá.

Már a munka is elkezdődött az új üzemben. Fotó: MTI/Rosta Tibor

Andreas Stöckle, az Airbus Helicopters Hungary Kft. vezérigazgatója felelevenítette, hogy négy éve írták alá a megállapodást, két éve alapították a vegyesvállalatot, múlt pénteken kapták meg az EASA engedélyét. Bár még nem készült el minden, a termelést el lehet kezdeni, ami “egy gyár életében a legfontosabb nap“.

Laurent Mazoué, az Airbus Helicopters üzemeltetésért felelős ügyvezető alelnöke elmondta, jelenleg 50 embert alkalmaznak a gyulai gyárban, ez év végére tovább nő majd, és néhány éven belül szeretnék elérni a 250 fős alkalmazotti létszámot.

Görgényi Ernő, Gyula polgármestere köszöntőjében emlékeztetett, a Békés megyei fürdővárosban 40 éve hozták létre az utolsó gyárat, ami 30 éve bezárt. Most “a gyulai gazdaság új korszaka kezdődik“, amelynek alapelve a képzett szakemberek tudására épülő iparfejlesztés.

Az Airbus gyulai gyárának építése 2020 decemberében kezdődött. Korábbi közlés szerint a központ mintegy 2,2 milliárd forintból jött létre, ennek felét gépek és eszközök beszerzésére fordították.

A 13 ezer négyzetméter alapterületű üzemben az európai repülőgépgyártó helikoptereinek sárkányszerkezetéhez és dinamikus rendszereihez gyártanak acélból és titániumból precíziós alkatrészeket, emellett az ajtópanelek egy részét is itt állítják elő. A gyulai lesz ezen alkatrészek esetén a teljes Airbus-család egyedüli ellátási pontja.

Az alkatrészgyár mellett épül egy 3100 négyzetméteres felületkezelő üzem is.
Az Airbus piacvezető a polgári helikopterek gyártása terén, 2020-ban a piac 48 százaléka volt az övék. Jelenleg világszerte nyolc országban van telephelyük, a kilencedik lesz a magyarországi, Gyulán.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Varga Mihály benyújtotta a jövő évi költségvetést az Országgyűlésnek

Már a parlament előtt van a 2024-es költségvetési törvényjavaslat, amely a védelem költségvetése lesz - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter az Országházban.

Kijött a rendelet: kötelező marad, de teljesen átalakul az energetikai tanúsítvány 

Novembertől teljesen megújul az épületek energiahatékonyságát értékelő rendszer és új energetikai tanúsítványok jönnek. Továbbra is kötelező marad az energetikai tanúsítvány beszerzése az ingatlanok eladásához és bérbeadásához, de annak számát és átvételét már nem kell szerepeltetni a szerződésekben - derül ki az Ingatlannet.hu összefoglalójából.

Pánikhangulat uralkodott el a gazdálkodókon egy új kötelezettség miatt

Január 1-je óta a Nébih felületén kell vezetnie a gazdálkodóknak az elektronikus permetezési naplót. A naponta akár több órát is felemésztő adminisztrációs feladat a permetezési szezonban hatalmas terhet ró a gazdákra, amit sokan próbálnak áthárítani a növényorvosokra, holott ez nem az ő dolguk lenne.

KSH: visszaestek a beruházások az év elején

A beruházások volumene 2023 első negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 2,8 százalékkal csökkent, az előző negyedévhez képest - szezonálisan kiigazítva - 1,0 százalékkal nőtt. A beruházások volumenét jellemzően a vállalkozások csökkenő aktivitása alakította - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).  

Hírek

Kézműves vásár Velencén – több mint húsz helyi kézművessel 

Helyi kézművesekkel összefogva VÉKA néven szervez kézműves vásárt a...

SZÉP-kártya last minute

Szinte már csak óráik vannak a SZÉP-kártyásoknak arra, hogy május végéig elköltsék az október közepéig megkapott pénzüket, különben elvész a kedvezményük, és júniustól már csak 15 százalékos büntetéssel tehetik ezt meg.

Külföldi kézben lévő, hazai biogázüzemet vásárol fel a Mol

A Mol megállapodást kötött a BayWa AG-vel a Szarvasi Biogázüzem megvásárlásáról. A hulladékfeldolgozó létesítmény szerves hulladékot használ villamos energia és hő előállítására, kapcsolt energiatermeléssel, körülbelül 4 megawatt elektromos csúcskapacitással - közölte a Mol.

Drágultak az üzemanyagok: ezek az árak a hosszú hétvégére

Ma tovább emelkedtek a hazai üzemanyagárak: a benzin bruttó 8 forinttal, a gázolaj pedig bruttó 4 forinttal drágult.

Idén jobban fizet a diákmunka

Az eddig meghirdetett nyári diákmunkákra a mezőgazdaságban átlagosan 1400 forintos órabért kínálnak, gyártási, logisztikai, vendéglátási és kereskedelmi feladatok ellátása során 1600-1750 forint az órabér, üzleti kiszolgáló központokban, call centerekben vagy IT-területen pedig 2000 forint felett lehet keresni - derült ki az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet felméréséből.

Az ementáli sajtot nem hagyják kisajátítani

A svájci sajtgyártók azt szeretnék, ha az Emmentaler (magyarul ementáli) nevet kizárólag az ő sajtkülönlegességükre használnák. Az uniós bíróság most elutasította ezt a kérelmet.

Véleményezte a 2024-es büdzsé tervezetét a Költségvetési Tanács

A Költségvetési Tanácsnak (KT) a Magyarország 2024-es központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat tervezetének hitelességére és végrehajthatóságára nézve nincsenek alapvető ellenvetései - közölte a tanács.

Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén

Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium.

Gazdaság

MNB: számos kihívással néz szembe a betétbiztosítási rendszer

Az európai betétbiztosítási rendszer a nemzetközi válságok mellett számos szabályozási kihívással is szembenéz - mondta Kandrács Csaba, a jegybank alelnöke az Európai Betétbiztosítók Fórumának (European Forum of Deposit Insurers, EFDI) budapesti nemzetközi konferenciáját megnyitó beszédében.

MNB: romlott a nemzetközi pénzügyi környezet, de a magyar bankrendszer stabil

Nemzetközi szinten romlott a pénzügyi környezet az amerikai bankcsődök miatt, ugyanakkor Magyarországon a bankrendszer sokkellenálló képessége erős, a pénzintézetek helyzete stabil - mondta Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője a jegybank legfrissebb Pénzügyi stabilitási jelentését ismertetve.

Diákhitel: négy banknál lesz elérhető a kedvezményes számlacsomag

A Diákhitel Központ által a pénzintézetek számára meghirdetett nyílt pályázaton hat jelentkezőből négy pénzintézettel, az Erste-, Gránit-, MBH- és az OTP Bankkal megkötötték a megállapodást, amely rendkívül kedvezményes számlacsomagokat nyújt az ügyfeleknek.

Máris terjeszkedik az új magyar szuperbank

Az MBH Bank Nyrt. tárgyal a Duna Takarék Bank Zrt. legalább 75 százaléknyi tulajdonrészének megszerzéséről - közölte a Budapesti Értéktőzsde honlapján a néhány hete megalakult pénzintézet.