Kezdőlap Gazdaság Megszavazták a 2022-es költségvetést - íme a számok
No menu items!

Megszavazták a 2022-es költségvetést – íme a számok

Elfogadta Magyarország 2022-es központi költségvetését az Országgyűlés. A büdzsé középpontjában a gazdaság-újraindítási akcióterv áll.

Varga Mihály pénzügyminiszter május közepén, a törvényjavaslat általános vitájában az újraindítás költségvetésének nevezte a jövő évi büdzsét.

A költségvetés eszközeit is felhasználják, hogy mindenki, aki elveszítette a munkahelyét, vissza tudja szerezni, vagy új munkahelyet kaphasson, továbbá minden vállalkozó, akinek be kellett zárnia az üzletét, újra tudja indítani, illetve lehetőség szerint tovább tudja fejleszteni – fejtette ki.

Az Országgyűlés 132 igen, 26 nem szavazattal hagyta jóvá az előterjesztést, amelyben a kormány dinamikus, 5,2 százalékos gazdasági növekedéssel, mérsékelt, 3 százalékos inflációval, az európai uniós országokban várható hiánycsökkentési trendhez illeszkedő 5,9 százalékos GDP-arányos hiánycéllal, valamint a GDP 0,4 százalékát meghaladó biztonsági tartalékkal számol.

2022-ben az államháztartás központi alrendszerének kiadási főösszege 28 546,45 milliárd forint, bevételi főösszege 25 393,8 milliárd forint lesz.

A hiányt 3 152,6 milliárd forintban állapították meg. Tartalékként 233 milliárd forint van a költségvetésben. Az államadósság-mutató a jövő év végére tervezett mértéke 79,3 százalék.

A kormány azzal számol, hogy 2022-ben 1,1 százalékkal bővülhet a foglalkoztatás, a nettó jövedelmek várhatóan 7,7 százalékkal emelkednek, a háztartások fogyasztása 4,8 százalékkal nőhet.

A helyreállítás fókuszában továbbra is a munkahelyteremtés, a gyermekes családok támogatása és az idős emberek védelme, valamint a magyar gazdaság szempontjából kiemelt ágazatok fejlesztése áll. Emellett a klímavédelmi célok és a digitalizáció is jelentős szerepet kap – áll az indoklásban.

Hasonlóan az ideihez a jövő évi büdzsének is két pillére lesz. A gazdaság-újraindítási alapban 2022-ben 7300 milliárd forintot meghaladó összeg lesz, amely a jövő évi GDP 13 százaléka. Az egészségbiztosítási és járvány elleni védekezési alap meghaladja a 3600 milliárd forintot.

A törvényjavaslat indoklásában az elmúlt év gazdaságvédelmi intézkedéseinek folytatásaként említik a gazdaság-újraindítási akciótervet. A költségvetés ezen fejezetében szerepel a többi között a tizenharmadik havi nyugdíj visszaépítésére biztosított 160 milliárd, a nyugdíjprémiumra elkülönített 68 milliárd forint.

Ebben az alapban található a járó- és fekvőbeteg szakellátásban dolgozó orvosok, valamint az alapellátásban résztvevő orvosok és szakdolgozóik 2021-ben indult béremelésének fedezete, 458 milliárd forint. Lakástámogatásokra 381 milliárd lesz jövőre.

A gazdaság-újraindítási alapból fedezik majd a Paks II. Zrt. 270 milliárd forintos tőkeemelését, vagy a Liget Budapest projekttel kapcsolatos kiadásokat 31 milliárd forintból. Itt szerepel a debreceni nemzeti oltóanyaggyár megvalósítására szánt 20 milliárd forintos kiadás is.

Álláskeresési ellátásokra az idei 108 milliárd forint helyett némileg kevesebb, 105 milliárd forint lesz jövőre, a közfoglalkoztatásra, vagyis a Start-munkaprogramra a 2021-es 165 milliárd forint után 2022-ben 120 milliárd forintot fordítanak.

A 25 év alatti fiatalok január 1-jétől mentesülnek a személyi jövedelemadó (szja) megfizetése alól; szjából az idei 2717 milliárd forint helyett 2866 milliárd forintot várnak.

A családokat, gyermekeket érintő intézkedések között szerepel, hogy az árvaellátás havi 24 250 forintos minimumösszege jövő évtől havi 50 ezer forintra emelkedik. Az emelés a már folyósított ellátásokra is vonatkozik; 38 milliárd forint van erre a büdzsében.

A gyermekek otthongondozási díjának összege 2022-ben eléri a minimálbér összegét, az ápolási díj havi alapösszege pedig a 2021-es 41 335 forintról 43 405 forintra nő.

Az egészségbiztosítási és járvány elleni védekezési alapban az idei 139 milliárd forintról 244 milliárd forintra emelkedik háziorvosi, háziorvosi ügyeleti ellátás támogatása. Ugyancsak jelentősen nő a fogászati ellátás finanszírozása, az idei 42 milliárdról 82 milliárd forintra.

Az alap bevételei között van a kiskereskedelmi adó, amelyből az idei 64 milliárd helyett jövőre 76 milliárdra számítanak, valamint a gépjárműadó, ami a 2021-es 87 milliárd forintról több mint 90 milliárd forintra nő.

A béreket terhelő munkáltatói adóterhek 2022. július 1-jétől 2 százalékponttal csökkennek. Az adminisztrációs terhek mérséklése érdekében kivezetik a szakképzési hozzájárulást, a büdzsében már csak 68 milliárd forint bevételt várnak ebből az idei 105 milliárd forint helyett. A szociális hozzájárulási adó kulcsa is csökken jövő év közepétől 0,5 százalékponttal, 15 százalékra; az ideihez képest magasabb összeggel, 2454 milliárd forinttal kalkulál ebből az adónemből a kormány jövőre.

Tavaly 860 milliárd forintot szavazott meg az önkormányzatoknak az Országgyűlés, amely idén tavasszal ezt felemelte 908 milliárdra. A mostani döntés alapján az önkormányzatok 2022-ben 873 milliárd forintból gazdálkodhatnak; a kormány szerint önkormányzati kötelező feladatok finanszírozása a korábbi szinten történik. Az önkormányzatok jövőre 129,8 milliárd forint szolidaritási hozzájárulást teljesítenek.

A köznevelési célú humánszolgáltatás és működési támogatás normatív finanszírozása 32 milliárd forinttal 314 milliárd forintra nő. Az átalakuló felsőoktatási rendszert mutatja, hogy az idei 59 milliárdról jövőre 177 milliárd lesz a nem állami felsőoktatási intézmények támogatása.

2022-ben 4169 milliárd forintban határozták meg a nyugdíjbiztosítási alap kiadásait, amely több mint 250 milliárd forinttal magasabb, mint idén.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Akár 4,5 milliós anyagi segítség a mikrovállalkozóvá váláshoz

Amit már sokan, nagyon régóta vártak bekövetkezett: a Magyar...

Váltott gondoskodás az újfajta családmodell

A váltott gondoskodás sokáig ismeretlen fogalom volt hazánkban, annak ellenére, hogy a szülők különválása következtében számos gyermeket érint az a kérdés, hogy ebben a helyzetben mi a legjobb megoldás. Nemzetközi szinten az 1970-es évek óta egyre több országban van jelen ez a fajta családmodell, 2022. január óta pedig hazánkban is jogszabály teszi már lehetővé a váltott gondoskodást bírói döntés esetén is. Mivel ettől függetlenül még kevéssé ismert nálunk ez a gyermeknevelési modell, a napokban kifejezetten a témában rendezett Figyeljetek Rám! elnevezésű konferencián számos hazai szakember beszélt a modellről és az eddigi hazai tapasztalatokról.

A magyaroknak sem kell bajlódni: itt az új uniós digitális ügyintézés

Magyarországról is biztosított lesz a teljes mértékben digitális uniós közigazgatási ügyintézés, az elektronikus azonosítás és a digitális aláírás az Evrotrust eID egységes azonosítási rendszerének köszönhetően, amely már átment az uniós tagállamok értékelésén. A rendszer újdonsága, hogy immár nemcsak magánszemélyek, hanem vállalatok is használhatják hivatalos és közigazgatási ügyeik intézésére az egész Unióban. Az Európai Bizottság az eIDAS szabályozás alapján ellenőrizte a platform uniós használatát, ezzel hamarosan minden tagállam számára elérhető lesz.

MNB: a pénzügyi vállalkozásoknak emelniük kell az induló tőkéjüket

A pénzügyi vállalkozásoknak az idén december 31-ig, illetve 2026 december végéig a biztonságos működés fenntartása érdekében két lépésben jelentősen növelniük kell induló tőkéjüket. Az MNB visszavonhatja a piaci szereplők engedélyét, ha a tőkeemelésre nem kerül sor a jogszabályi határidőkig - figyelmeztetett a jegybank.

Hírek

Váltott gondoskodás az újfajta családmodell

A váltott gondoskodás sokáig ismeretlen fogalom volt hazánkban, annak ellenére, hogy a szülők különválása következtében számos gyermeket érint az a kérdés, hogy ebben a helyzetben mi a legjobb megoldás. Nemzetközi szinten az 1970-es évek óta egyre több országban van jelen ez a fajta családmodell, 2022. január óta pedig hazánkban is jogszabály teszi már lehetővé a váltott gondoskodást bírói döntés esetén is. Mivel ettől függetlenül még kevéssé ismert nálunk ez a gyermeknevelési modell, a napokban kifejezetten a témában rendezett Figyeljetek Rám! elnevezésű konferencián számos hazai szakember beszélt a modellről és az eddigi hazai tapasztalatokról.

Ebben a Ryanair is egyetért a magyar döntéshozókkal

A Ryanair üdvözli a Fővárosi Törvényszék ítéletét, amely megsemmisítette a magyar fogyasztóvédelmi hatóság által 2022 augusztusában kiszabott 763 ezer eurós bírságot, amelyet a Ryanair azért kapott, mert a magyar kormány által kivetett extraprofitadót áthárította az utasokra - közölte a légitársaság.

A SPAR megmutatta az első akciós fecskéket

Kormányrendelet kötelezi a 2021-ben egymilliárd forintot meghaladó árbevételt elérő élelmiszer-kiskereskedelmi üzleteket arra, hogy június 1. és szeptember 30. között húsz termékcsoportban, heti szinten 10%-os engedményt nyújtó akciót vezessenek be. A SPAR Magyarország azonban komplex akciós stratégiájának keretein belül ennél többet kínál: számos árucikk esetében 10-40 százalékos árkedvezményt biztosít, a SPAR ÁRSTOP Extra Promóció keretein belül pedig 300 termék árát rögzíti május 31. és július 31. között - közölte az áruházlánc.

Új vezérigazgatója lesz júliustól a magyar Penny-nek

Mathias Mentrop lesz a Penny Magyarország vezérigazgatója július 1-jétől, aki a csehországi hálózat operatív igazgatója jelenleg - közölte a diszkontáruházlánc.

Májusban nőtt a magyar tőzsde forgalma és a BUX index is

Májusban erősödött a Budapesti Értéktőzsde részvénypiacán a forgalom, a BUX index az április végi értékéhez képest 5,4 százalékkal emelkedett, 47 262 ponton zárta a májust - közölte a havi statisztikájában a BÉT.

Júniustól sűrűbben jár a 100E repülőtéri expressz

A várható nyári nagy forgalom miatt júniustól gyakrabban jár a 100E repülőtéri busz a Deák Ferenc tér és a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Bőven infláció alatt drágult a kötelező biztosítás

Az idei első negyedévben 9 százalékkal emelkedett a normál használatú személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) éves állománydíja az egy évvel korábbival összevetve, a biztosítói kárráfordítások eközben 12 százalékkal nőttek 2022 tavaszához képest, ami változatlanul elmarad az inflációtól, illetve a szervíz- és alkatrészköltségek drágulásától - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Két ínséges év után tavaly már nyereséges volt a Budapest Airport

Két év rekordveszteség után tavaly a Budapest Airport 277,7 millió euró nettó árbevétel mellett 76,6 millió euró nyereséggel zárta az évet, így a Covid időszaka alatt felgyűlt 198 millió eurós veszteség 121 millió euróra csökkent. A részvényesek számára osztalék-kifizetés nem történik - közölte a fővárosi repülőteret üzemeltető társaság.

Gazdaság

MNB: a pénzügyi vállalkozásoknak emelniük kell az induló tőkéjüket

A pénzügyi vállalkozásoknak az idén december 31-ig, illetve 2026 december végéig a biztonságos működés fenntartása érdekében két lépésben jelentősen növelniük kell induló tőkéjüket. Az MNB visszavonhatja a piaci szereplők engedélyét, ha a tőkeemelésre nem kerül sor a jogszabályi határidőkig - figyelmeztetett a jegybank.

A szaktárca reagált a Magyar Bankszövetség kritikáira

Az intézkedések célja nem az állam adóbevételeinek növelése, hanem az állampapír-kereslet fokozása, az állampolgárok pénzügyi tudatosságának megerősítése. Meg kell védeni a családokat, ösztönözni és segíteni kell, hogy a háztartások megtakarításai megőrizzék reálértéküket - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) a Magyar Bankszövetség sajtóközleményére reagálva, amelyben többek között a "versenysemleges szabályozást" kérte számon.

A Magyar Bankszövetség közleményben bírálja a kormány új intézkedéseit

A Magyar Bankszövetség szerint az extraprofitadó meghosszabbítása 2024-ben csökkenti a pénzintézetek bevételeit és a hitelkihelyezéseket, gyengíti a gazdaság ellenállóképességét. Közleményében a szövetség versenysemleges szabályozást és a pénzügyi szektort érintő szerda esti rendelet felülvizsgálatát kéri a kormánytól.

Az MNB után a bankok is elkezdték vagdosni a kamatokat

Az MNB májusban megindult kamatcsökkentésére máris reagáltak a bankok: kis lépésekkel, de többen is mérsékelték a személyi kölcsönök kamatait - derül ki a Bank360.hu összegzéséből. Ha a jegybank kitart, a hitelek is folyamatosan olcsóbbá válhatnak az elkövetkező hónapokban.