Kezdőlap Agrár Megvannak a feltételek - Magyarország a biogazdálkodásban az élre törhet
No menu items!

Megvannak a feltételek – Magyarország a biogazdálkodásban az élre törhet

Magyarország néhány éven belül élen járhat az ökológiai gazdálkodásban, ezt a Vidékfejlesztési Program (VP) pályázati forrásai is elősegítik – hívta fel a figyelmet a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft., a magyarországi ökológiai gazdálkodók 90 százalékát, mintegy 4500 termelőt minősítő, egyetlen hazai tulajdonú ellenőrző és tanúsító szervezet.

A biogazdaságok a föld teljes lakosságát képesek lennének ellátni Kép/Forrás/tudatosvásárló

Jelenleg Magyarországon a teljes mezőgazdasági terület nem egészen 6 százalékán, mintegy 300 ezer hektáron folyik ökológiai gazdálkodás.

Az uniós tagországok átlaga 8,5 százalék, jelentős különbségekkel. Az élenjáró Ausztria, Észtország és Svédország esetében ez az arány 20 százalék feletti, míg Málta, Románia, Bulgária vagy Írország esetében nem éri el a 3 százalékot – ismertették.

Roszík Péter, a Biokontroll ügyvezetője úgy fogalmazott: a nagy volumenű váltáshoz minden feltétel összeállt.

A tájékoztatás szerint az ágazat bővülésének finanszírozásáról jelenleg számos különböző pályázati forrás is gondoskodik, amelyek összértéke több mint 440 milliárd forint, de további olyan felhívások várhatók, amelyeknél plusz pontot jelent, ha a pályázó már tanúsított ökológiai gazdálkodó vagy vállalja az ökológiai minősítés elérését.
A pályázatok most minden mező-, és élelmiszergazdasági szereplőt arra sarkallnak, hogy átgondolja, érdemes-e elmozdulni az ökológiai termelés és élelmiszerfeldolgozás felé.

A szakember szerint ma Magyarországon, más uniós tagállamokhoz hasonlóan a növénytermesztés támogatások nélkül gyakorlatilag nem tud hasznot termelni. Ezzel szemben a biogazdaságok önmagukban is versenyképesebbek. Emellett a biogazdálkodóknak juttatott támogatások mértéke az EU-ban meghaladja a konvencionálisan művelt területekre fizetett összegeket, és ez a jövőben sem változik – fejtette ki.

Az ökológiai gazdálkodás minősítési rendszere egy nemzetközileg elfogadott sztenderdekre alapozott, komplex feltételrendszer. A megfelelést minősítő tanúsítvány igazolja, amit a rendszeres ellenőrzések és az ezekre épülő tanúsítási folyamatok során meg is kell erősíteni. A technológiai fegyelem betartása esetén az eredmény sem termésátlagban, sem külsőre nem marad el más a konvencionális hozamoktól, tápértékét tekintve pedig felülmúlja azt, miközben növényvédőszer, antibiotikum, műtrágya és más káros maradványok nem kerülnek az élelmiszerekbe – közölte a Biokontroll.
Különösen fontosnak nevezték, hogy az ökológiai gazdálkodás környezetterhelése – beleértve a benne dolgozókra gyakorolt egészségügyi kockázatokat is – töredéke a konvencionális gazdálkodásénak.

Magyarországon a biogazdálkodók 90 százaléka mezőgazdasági termelő, 9 százaléka feldolgozó. A mezőgazdasági termelőkön belül 93 százalék növénytermesztéssel, 4,5 százalék állattenyésztéssel, 6,6 százalék méhészettel foglalkozik – az átfedések miatt több mint 100 százalék az arány.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Búzaszenteléssel vette kezdetét az idei Magyarok Kenyere program

A horvátországi Karancson tartott Kárpát-medencei Búzaszentelő Ünnepséggel vette kezdetét az idei Magyarok Kenyere program.

Tájegységi központ épül Tardoson a Gerecse jövőjéért 

A Gerecsei Tájvédelmi Körzet központjában, Tardoson egyedülálló fejlesztés veszi kezdetét. A 310 millió forintos uniós támogatással megvalósuló Jura Ház nemcsak a természetvédelmi őrszolgálat új bázisa lesz, hanem a fenntartható fejlődés, a közösségi összefogás és a környezeti nevelés szimbóluma is

A Turkish Airlines új korszakot ünnepel az európai légiközlekedésben

A Turkish Airlines büszkén ünnepli Törökország légi közlekedésének történelmi mérföldkövét, amelynek során az iGA Isztambuli Repülőtér 2025. április 17-től kezdődően elsőként vezeti be Európában a három független futópályás üzemet

Itt a korszakváltás: jönnek a kínai autók a használt kínálatba

Az idei év első negyedéve kimagasló eredményeket hozott a Das WeltAuto számára.
Hirdetés

Hírek

Zebrák a falvakban

Kihirdeti kedden a kormány az utcák és járdák felújítására szóló pályázatát a falusi önkormányzatok számára.

450 ittas sofőr ellen intézkedtek húsvétkor

A húsvéti ünnepek négy napja alatt 450 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök.

Újfajta visszaváltó automata jelent meg Magyarországon

Mostantól fesztiválokon és tömegrendezvényeken is könnyen visszaválthatjuk a palackokat, dobozokat, üvegeket.

Deviza – Erősödött a forint jegyzése

Erősödött a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

IMF: Világgazdasági recesszió nem lesz, de rugalmasabb világgazdaság jöhet a vámháborúk miatt

A világgazdaság továbbra is szilárd lábakon áll – legalábbis...

Kína ellen blokkot gründol az ázsiai családi egység meghírdetésével?

Miközben Donald Trump újabb kereskedelmi szövetségi nyomást helyez Ázsia...

Trump csapást jelzett és kamatot csökkentett az Európai Központi Bank

Christine Lagarde az Európai Központi Bank elnöke Fotó: europarl.europa.eu Az...

Szabadon bárhova! – Bécs új kerékpárja  mozgáskorlátozottaknak

Bécs városa továbbra is elkötelezetten dolgozik a fenntartható közlekedés fejlesztésén, ennek jegyében 2025 áprilisában bemutatták az első mozgáskorlátozottak igényeihez igazított "Grätzl-kerékpárt", amely a környezetbarát és akadálymentes közlekedést támogatja.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.