Kezdőlap Cégvilág MKB: nyereséges a csoport, közel a tőzsdére lépés
No menu items!

MKB: nyereséges a csoport, közel a tőzsdére lépés

Az MKB csoport 2018-ban az egy évvel korábbinál több mint 30 százalékkal magasabb, 25,1 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el, az idei nyereség a 2017-es 19,2 milliárd és a tavalyi 25,1 milliárd forint között lehet majd – mondta a bank elnök-vezérigazgatója, aki a közelgő tőzsdére lépésről is beszélt sajtótájékoztatóján.

Balog Ádám

Balog Ádám kiemelte: a bank hatékony működése mellett a portfólió-minőség több lépcsős, tervszerű javítása, az egészségesnek minősíthető portfólió felépítése is támogatta a 2018-ban elért eredményt. Emellett 0,8 milliárd forint összegű kockázati költséget szabadított fel a pénzintézet, a nem teljesítő hitelek aránya 5,8 százalékra mérséklődött.

Az elnök-vezérigazgató elmondta: az elmúlt év a magyar gazdaságnak, a hazai bankszektornak és az MKB Banknak is sikeres volt. Tavaly év végére a tőkemegfelelési mutató 15,7 százalékról 17,9 százalékra javult, a pénzintézet rekordot jelentő nyeresége pedig lehetővé teszi, hogy 4,8 milliárd forint osztalékot fizessen a tulajdonosoknak – jelezte, hozzátéve, a pénzintézet mérlegfőösszege tavaly 9,2 százalékkal 1857,6 milliárd forintra csökkent.

A pénzintézet betétállománya 11 százalékkal 1372 milliárd forintra, értékpapír-állománya 19 százalékkal, 773 milliárd forintra csökkent. A csökkenés a vállalati betétoldalon volt tapasztalható, eközben ugyanakkor a stabilabb lakossági betétek emelkedtek – jelezte az elnök-vezérigazgató.

A pénzintézet nettó hitelállománya 4,3 százalékkal 895,2 milliárd forintra emelkedett. A hitel/betét mutató ennek köszönhetően 55,8 százalékról 65,2 százalékra emelkedett.

Balog Ádám jelezte: a visszafogott hitelezés oka az volt, hogy a bank korábbi szanálása miatt az Európai Unió számos területen, szerződésben rögzítve, korlátokat állított fel a túlzott kockázatvállalás elkerülése érdekében, és más területeken is korlátozásokat léptettek életbe. Ezzel együtt az idei év lesz az utolsó, amikor a banknak ezeket az előírásokat még teljesíteni kell – mutatott rá az MTI jelentése szerint.

Balog Ádám elmondta: a banküzemi költségek a digitális átállás ráfordításai ellenére csupán 8,4 százalékkal, 50,6 milliárd forintra emelkedtek. Az elnök-vezérigazgató jelezte: a digitális átállás miatt a bank 18 bankfiókot bezárt tavaly.

Balog Ádám az idei legnagyobb kihívásnak a bank tőzsdére lépését nevezte; az ezzel kapcsolatos közgyűlési döntéseket meghozták, az ütemezésről hamarosan tájékoztatja a közvéleményt a bank.

Kérdésre elmondta: első lépésben egy kisebb részvénycsomag tőzsdére vitelét látja reálisnak. Balog Ádám – magánvéleményként – úgy vélte, hogy egy MKB méretű banknak 20-30 százalékos részvénycsomaggal érdemes a tőzsdén szerepelnie.

Arról is szólt, hogy az EU-val kötött szerződés lezárása jó ütemben halad, az év végéig minden fennálló kérdést sikerül majd lezárni. Balog Ádám szerint az EU által állított korlátok nagyon hasznosak voltak abban az értelemben, hogy megtanultak hatékonyan működni.

Egy másik kérdésre jelezte: a Magyar Nemzeti Bank feladata, hogy folyamatosan elégedetlen legyen a bankrendszerrel, mert ellenkező esetben a bankrendszer nem működik hatékonyan. “Bankvezetőként ennek nem mindig örülök, de elfogadom” – mondta, hozzáfűzve, a szabályozási elvárásoknak való megfelelés miatt előfordul, hogy nem jut kellő idő a belső fejlesztésekre.

Balog Ádám megismételte azt a korábban, egy konferencián elmondott véleményét, hogy kellene még egy nagy magyar tulajdonú és irányítású bank, ettől nagyobb lesz a verseny a pénzpiacon.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

61. Közgazdász-vándorgyűlés: a pénzromlás meg kell fékezni

A 61. Közgazdász-vándorgyűlés nyitónapján, Egerben történt. Három vélemény.

BÉT – Nagyot estek az OTP részvényei

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1789,86 pontos, 3,12 százalékos csökkenéssel, 55 589,52 ponton zárt csütörtökön.

Korlátozta az üzemanyagok kivitelét az orosz kormány

Az orosz kormány két lehetőséget mérlegelt az üzemanyagárak stabilizálására: az olajtermékek exportjának átmeneti teljes tilalmát a belföldi piac telítése érdekében, illetve azt, hogy tonnánként 250 dollárra emelje olajtermékek exportvámját.

Javult a Pannon homoki élőhelyek ökológiai állapota

Európa több országával ellentétben Magyarország teljes területének csaknem egyharmada természetközeli állapotban maradt fent, amely egy rendkívüli arány és egyben nemzeti kincs is.

Hírek

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék, Londonban bankszünnap

Pluszban indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. Londonban bankszünnap miatt egész nap nincs kereskedés.

Zsinagógák Hete: augusztus 27-től szeptember 10-ig

Már szokás szerint ismét a Sóletfesztivállal indul a Zsinagógák Hete, amely augusztus 27-től szeptember 10-ig változatos kulturális és szórakoztató programokkal várja a közönséget Budapesten és vidéki helyszíneken.

Gazdaság

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kamatemelési sorozat kezdete óta a mostani kamatdöntő ülés volt az első, amelyen a monetáris testület nem emelte a jegybanki kamatszintet.

Devizapiac – Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült csütörtök reggelre a forint az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Visszavonták az ONEY pénzügyi vállalkozás tevékenységi engedélyét

Az ONEY így nem rendelkezett az ügyfelekkel szembeni követelésekkel, illetve pénzügyi szolgáltatásból eredő egyéb kötelezettséggel az engedély visszavonása és a végelszámolás időpontjában.