Kezdőlap Pénzvilág MNB: a bankrendszernek a kilábalásban is fontos szerep jut
No menu items!

MNB: a bankrendszernek a kilábalásban is fontos szerep jut

A magyar bankrendszer sokkellenálló-képessége továbbra is erős, javult a szektor tőkehelyzete, miközben a bankok likviditása a korábbi magas szintről is bővülni tudott – ismertette a jegybank júniusi Pénzügyi stabilitási jelentését Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője.

Hozzátette: a koronavírus-járvány időszakában is jól működő hitelpiacok adták a válságkezelés egyik legfontosabb támaszát. A hitelállomány dinamikus bővüléséhez jelentősen hozzájárultak a jegybanki és állami hitelprogramok, valamint a széles körű törlesztési moratórium, amelyet a válságkezelő eszköztár legfontosabb elemének nevezett.

Dancsik Bálint

A jelentés készítésekor nem számoltak a moratórium júniust követő meghosszabbításával, a dokumentum az április 30-ig elérhető adatokon alapul – jelezte. Megjegyezte, a jegybank csak a bajban lévők törlesztési moratóriumának újabb meghosszabbítását tartja indokoltnak.

A szektor bőséges likviditással rendelkezik, még egy súlyos sokk esetére is. A likviditásfedezeti ráta 206 százalékra emelkedett az előírt 100 százalékkal szemben. Mindez nemcsak szektorszinten megfelelő, hanem ennek intézményenkénti eloszlása is megnyugvásra ad okot – fejtette ki. A tőkehelyzetről elmondta: a pufferkövetelmények feloldását figyelembe véve a szektor szabad tőkéje 2110 milliárd forint, és a teljes éves nyereséggel számolva minden intézmény kitettségarányos szabad tőkéje meghaladja a 4 százalékot.

Dancsik Bálint a hitelezésről elmondta: a vállalati hitelállomány 6 százalékkal, azon belül a kkv-hitelek 17 százalékkal bővültek 2021 első negyedévben, mely értékek európai uniós összehasonlításban is magasak. Eközben a lakossági új hitelkibocsátás 15 százalékkal elmarad az előző év azonos időszakitól, amit a járvány még kevésbé érintett. A jegybank várakozásai szerint a moratórium meghosszabbításától eltekintve is fennmarad a hitelállomány bővülése, és a hitelezés túlfűtöttségéről ugyanakkor nem lehet beszélni egyik szegmensben sem.

A moratóriumban részt vevő sérülékeny adósokhoz a teljes hitelállomány 10-12 százaléka tartozik, ami kezelhető mértékű banki kockázatot jelent, az NPL-ráták ennél alacsonyabbak lesznek – sorolta.

A hitelkockázatok bankokra és a makrogazdaságra gyakorolt hatását ugyanakkor mérsékli, hogy a vállalatok és a lakosság GDP-arányos banki eladósodottsága is alacsony, nemzetközi és korábbi válsággal való összehasonlításban is.

Emellett az MNB makroprudenciális eszköztárával (adósságfék szabályok) is támogatja, hogy az eladósodás egészséges mederben maradjon. A hazai bankok 2020-ban mintegy 260 milliárd forint értékvesztést számoltak el, ami európai uniós összehasonlításban is prudens tartalékképzésnek számít – ismertette.

Kitért arra: a jegybank vizsgálata szerint egy 2022 júniusig tartó moratórium esetében a lejárat időpontja az eredetihez képest több mint 3,5 évvel tolódna ki a hitelek több mint felénél. A teljes visszafizetendő összeg pedig a lakáshitelek több mint felénél több mint 10 százalékkal, a személyihitel-adósok esetében több mint 40 százalékkal nő. A magasabb futamidő és a tartozás növekedése kockázatot jelenthet – mutatott rá, ahogy kockázatot jelent a fizetési morál romlása is.

A moratórium előnyei akkor maximálisak, ha azt csak a rászorulók veszik igénybe – jelezte. Az MNB adatai szerint a moratóriumos háztartások legalább 56 százaléka képes lenne fizetni a törlesztését. A jegybank a moratórium hosszabbításánál fontosnak tartja, hogy a programban részt vevő adósok többsége újból megkezdje a törlesztést, és csak azok éljenek az újabb hosszabbítással, akik erre a védőhálóra valóban rászorulnak – összegezte.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH – az ipari termelés decemberi részletes adatai

A szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás az előző hónaphoz képest 1,8 százalékkal csökkent.

Erősödött csütörtök reggelre a forint

A februári kezdéshez képest a forint 1,6 százalékkal erősödött az euróval, valamint 2,3 százalékkal a dollárral és a svájci frankkal szemben.

Egyhangúlag döntött a monetáris tanács a kamatcsökkentésről januárban

Egyhangúlag döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa januári ülésén az alapkamat szinten tartása mellett a szerdán közölt rövidített jegyzőkönyv szerint.

Ősszel megindul a sorozatgyártás a BMW debreceni gyárában

Idén ősszel megindul a sorozatgyártás a BMW debreceni gyárában, ami hatalmas lökést fog adni a magyar gazdaságnak.

Hírek

Erősödött csütörtök reggelre a forint

A februári kezdéshez képest a forint 1,6 százalékkal erősödött az euróval, valamint 2,3 százalékkal a dollárral és a svájci frankkal szemben.

Erősödött a forint szerdán

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.

Gyengült a forint hétfő reggel

Az euró 1,0315 dollárt ért hétfő reggel a péntek esti 1,0326 dollár után.

Devizapiac – Erősödött kissé péntek reggelre a forint

Erősödött kissé a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

A KSH publikálja leggyorsabban a külkereskedelmi termékforgalom adatait

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiemelt stratégiai célja az adatközlések gyorsítása, a piacra kerülési idő, az adminisztratív terhek csökkentése, illetve a relevancia, a hatékonyság, az időszerűség a felhasználói elégedettség növelése érdekében. A KSH folyamatosan monitorozza a piacra kerülés gyorsításának lehetőségeit.

Erősödött csütörtökön a forint

Erősödött a forint csütörtökön a főbb devizákkal szemben a...

Erősödött a forint szerda reggel

Erősödött a forint árfolyama szerda reggelre.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.