Kezdőlap Pénzvilág MNB: folytatódik a monetáris szigor, határozott kamatemelések jönnek
No menu items!

MNB: folytatódik a monetáris szigor, határozott kamatemelések jönnek

Virág Barnabás. Fotó: MTI/Soós Lajos

Fokozatos, változatlanul határozott alapkamat-emelési szakasz következik, a reálkamatok további emelése mellett – mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke egy konferencián.

Felhívta a figyelmet: ahhoz, hogy dezinflációs pályára álljon a gazdaság, összehangolt fiskális és monetáris politikára van szükség. A költségvetési egyensúly helyrebillentésével érdemes a folyamatot elkezdeni, érdemes a kiadási oldalra figyelni, illetve előre kell venni azokat az intézkedéseket, amelyek egyszerre képesek javítani a költségvetés és a folyó fizetési mérleg egyenlegét – hangsúlyozta.

Megjegyezte, hogy az infláció a harmadik negyedévig emelkedni fog, az éves átlag 9-10 százalék között lehet, a monetáris politika elsődleges feladata pedig a másodkörös inflációs hatások megtörése. Ezért a monetáris szigorítás a következő időszakban folytatódik, továbbra is a legfontosabb eszköz a kamatok emelése lesz. Az eddigiek hatása már látszik, a hitelezési feltételek szigorodnak, a megtakarítási kondíciók javulnak – sorolta Virág Barnabás. Hozzátette, olyan kamatszintet kell kialakítani a magyar gazdaságban, amelynek megtartása biztosítja az inflációs cél fenntartható elérését.

A magas infláció globális jelenség, és ha ez nem oldódik, nehezíteni fogja a magyar gazdaságpolitika helyzetét is – hangsúlyozta Virág Barnabás.

Kifejtette, a helyzet kezeléséhez a magyar gazdaságpolitikában összehangolt lépésekre van szükség, amelyhez négy plusz egy hozzávaló szükséges: rövid távon folytatódnia kell a monetáris szigornak, ezt ki kell egészíteni fegyelmezett költségvetési politikával, erősödő piaci versenyre van szükség, az egyéni döntések szintjén is kooperatív magatartást kell tanúsítani, középtávon pedig fenntartható növekedési reformokat kell végrehajtani.

Virág Barnabás a konferencián a több tényezős, globális inflációs problémára példaként említette a kínálati korlátokat a koronavírus-járvány miatt, megemlítve, hogy továbbra sincs elég chip a világgazdaságban, akadozik a nyersanyagszállítás és emelkednek a nyersanyagárak. Emellett magasak a költségvetési hiányok, államadósságok, egyre erősebb a verseny a képzett munkaerőért, ezért a bérdinamika továbbra is magas marad, illetve elégtelen piaci verseny van a gazdaság több szegmensében.

Az MNB alelnöke szerint Magyarországon sem kerülhető el, hogy kétszámjegyű tartományba kerüljön az infláció a következő hónapokban, ami a régióban már megtörtént.

Virág Barnabás hangsúlyozta, a magyar gazdaság gyors növekedési pályán van, annak ellenére, hogy rendkívüli közegben mozog Európa.

Hozzátette, a magyar gazdaság növekedésében az idén a 4 százalékos vagy afölötti dinamika benne van, és ha a körülmények nem változnak jelentősen, a növekedési rangsor élmezőnyében lesz 2022-ben is.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Akár 4,5 milliós anyagi segítség a mikrovállalkozóvá váláshoz

Amit már sokan, nagyon régóta vártak bekövetkezett: a Magyar...

Váltott gondoskodás az újfajta családmodell

A váltott gondoskodás sokáig ismeretlen fogalom volt hazánkban, annak ellenére, hogy a szülők különválása következtében számos gyermeket érint az a kérdés, hogy ebben a helyzetben mi a legjobb megoldás. Nemzetközi szinten az 1970-es évek óta egyre több országban van jelen ez a fajta családmodell, 2022. január óta pedig hazánkban is jogszabály teszi már lehetővé a váltott gondoskodást bírói döntés esetén is. Mivel ettől függetlenül még kevéssé ismert nálunk ez a gyermeknevelési modell, a napokban kifejezetten a témában rendezett Figyeljetek Rám! elnevezésű konferencián számos hazai szakember beszélt a modellről és az eddigi hazai tapasztalatokról.

A magyaroknak sem kell bajlódni: itt az új uniós digitális ügyintézés

Magyarországról is biztosított lesz a teljes mértékben digitális uniós közigazgatási ügyintézés, az elektronikus azonosítás és a digitális aláírás az Evrotrust eID egységes azonosítási rendszerének köszönhetően, amely már átment az uniós tagállamok értékelésén. A rendszer újdonsága, hogy immár nemcsak magánszemélyek, hanem vállalatok is használhatják hivatalos és közigazgatási ügyeik intézésére az egész Unióban. Az Európai Bizottság az eIDAS szabályozás alapján ellenőrizte a platform uniós használatát, ezzel hamarosan minden tagállam számára elérhető lesz.

MNB: a pénzügyi vállalkozásoknak emelniük kell az induló tőkéjüket

A pénzügyi vállalkozásoknak az idén december 31-ig, illetve 2026 december végéig a biztonságos működés fenntartása érdekében két lépésben jelentősen növelniük kell induló tőkéjüket. Az MNB visszavonhatja a piaci szereplők engedélyét, ha a tőkeemelésre nem kerül sor a jogszabályi határidőkig - figyelmeztetett a jegybank.

Hírek

Váltott gondoskodás az újfajta családmodell

A váltott gondoskodás sokáig ismeretlen fogalom volt hazánkban, annak ellenére, hogy a szülők különválása következtében számos gyermeket érint az a kérdés, hogy ebben a helyzetben mi a legjobb megoldás. Nemzetközi szinten az 1970-es évek óta egyre több országban van jelen ez a fajta családmodell, 2022. január óta pedig hazánkban is jogszabály teszi már lehetővé a váltott gondoskodást bírói döntés esetén is. Mivel ettől függetlenül még kevéssé ismert nálunk ez a gyermeknevelési modell, a napokban kifejezetten a témában rendezett Figyeljetek Rám! elnevezésű konferencián számos hazai szakember beszélt a modellről és az eddigi hazai tapasztalatokról.

Ebben a Ryanair is egyetért a magyar döntéshozókkal

A Ryanair üdvözli a Fővárosi Törvényszék ítéletét, amely megsemmisítette a magyar fogyasztóvédelmi hatóság által 2022 augusztusában kiszabott 763 ezer eurós bírságot, amelyet a Ryanair azért kapott, mert a magyar kormány által kivetett extraprofitadót áthárította az utasokra - közölte a légitársaság.

A SPAR megmutatta az első akciós fecskéket

Kormányrendelet kötelezi a 2021-ben egymilliárd forintot meghaladó árbevételt elérő élelmiszer-kiskereskedelmi üzleteket arra, hogy június 1. és szeptember 30. között húsz termékcsoportban, heti szinten 10%-os engedményt nyújtó akciót vezessenek be. A SPAR Magyarország azonban komplex akciós stratégiájának keretein belül ennél többet kínál: számos árucikk esetében 10-40 százalékos árkedvezményt biztosít, a SPAR ÁRSTOP Extra Promóció keretein belül pedig 300 termék árát rögzíti május 31. és július 31. között - közölte az áruházlánc.

Új vezérigazgatója lesz júliustól a magyar Penny-nek

Mathias Mentrop lesz a Penny Magyarország vezérigazgatója július 1-jétől, aki a csehországi hálózat operatív igazgatója jelenleg - közölte a diszkontáruházlánc.

Májusban nőtt a magyar tőzsde forgalma és a BUX index is

Májusban erősödött a Budapesti Értéktőzsde részvénypiacán a forgalom, a BUX index az április végi értékéhez képest 5,4 százalékkal emelkedett, 47 262 ponton zárta a májust - közölte a havi statisztikájában a BÉT.

Júniustól sűrűbben jár a 100E repülőtéri expressz

A várható nyári nagy forgalom miatt júniustól gyakrabban jár a 100E repülőtéri busz a Deák Ferenc tér és a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Bőven infláció alatt drágult a kötelező biztosítás

Az idei első negyedévben 9 százalékkal emelkedett a normál használatú személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) éves állománydíja az egy évvel korábbival összevetve, a biztosítói kárráfordítások eközben 12 százalékkal nőttek 2022 tavaszához képest, ami változatlanul elmarad az inflációtól, illetve a szervíz- és alkatrészköltségek drágulásától - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Két ínséges év után tavaly már nyereséges volt a Budapest Airport

Két év rekordveszteség után tavaly a Budapest Airport 277,7 millió euró nettó árbevétel mellett 76,6 millió euró nyereséggel zárta az évet, így a Covid időszaka alatt felgyűlt 198 millió eurós veszteség 121 millió euróra csökkent. A részvényesek számára osztalék-kifizetés nem történik - közölte a fővárosi repülőteret üzemeltető társaság.

Gazdaság

MNB: a pénzügyi vállalkozásoknak emelniük kell az induló tőkéjüket

A pénzügyi vállalkozásoknak az idén december 31-ig, illetve 2026 december végéig a biztonságos működés fenntartása érdekében két lépésben jelentősen növelniük kell induló tőkéjüket. Az MNB visszavonhatja a piaci szereplők engedélyét, ha a tőkeemelésre nem kerül sor a jogszabályi határidőkig - figyelmeztetett a jegybank.

A szaktárca reagált a Magyar Bankszövetség kritikáira

Az intézkedések célja nem az állam adóbevételeinek növelése, hanem az állampapír-kereslet fokozása, az állampolgárok pénzügyi tudatosságának megerősítése. Meg kell védeni a családokat, ösztönözni és segíteni kell, hogy a háztartások megtakarításai megőrizzék reálértéküket - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) a Magyar Bankszövetség sajtóközleményére reagálva, amelyben többek között a "versenysemleges szabályozást" kérte számon.

A Magyar Bankszövetség közleményben bírálja a kormány új intézkedéseit

A Magyar Bankszövetség szerint az extraprofitadó meghosszabbítása 2024-ben csökkenti a pénzintézetek bevételeit és a hitelkihelyezéseket, gyengíti a gazdaság ellenállóképességét. Közleményében a szövetség versenysemleges szabályozást és a pénzügyi szektort érintő szerda esti rendelet felülvizsgálatát kéri a kormánytól.

Az MNB után a bankok is elkezdték vagdosni a kamatokat

Az MNB májusban megindult kamatcsökkentésére máris reagáltak a bankok: kis lépésekkel, de többen is mérsékelték a személyi kölcsönök kamatait - derül ki a Bank360.hu összegzéséből. Ha a jegybank kitart, a hitelek is folyamatosan olcsóbbá válhatnak az elkövetkező hónapokban.