Kezdőlap Autóipar Moody's: súlyos értékesítési sokk érte az autóipart, lassú lesz a fellendülés
No menu items!

Moody’s: súlyos értékesítési sokk érte az autóipart, lassú lesz a fellendülés

Stabilra javította az eddigi negatívról a globális autóiparra érvényben tartott kilátását a Moody’s Investors Service, azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy az ágazat lassan magához tér a koronavírus-járvány okozta súlyos értékesítési sokkból és a kereslet jövőre várhatóan meredeken emelkedik, bár minden bizonnyal évekbe telik a korábbi értékesítési számok újbóli elérése.

A nemzetközi hitelminősítő Londonban ismertetett átfogó szektorelemzésében közölte: várakozása szerint a gyártók által kiszállított autók száma 2020 egészében 19 százalékkal 73 millióra csökken, 2021-ben azonban 80 millióra nő.

A Moody’s adatai alapján az idei év első felében az autógyárak által világszerte kiszállított járművek száma 27 százalékkal zuhant éves összevetésben, de a cég szerint a visszaesés már elérte mélypontját.

A hitelminősítő hangsúlyozza, hogy a 2007-2009 közötti világgazdasági pénzügyi válság idején a globális autóeladások ennél jóval kisebb mértékben, 11 százalékkal csökkentek és már 2010-ben rekordszintre lendültek vissza, vagyis a koronavírus-járvány sokkal súlyosabb válságot okozott az autóiparban, mint a több mint egy évtizeddel ezelőtti recesszió.

A Moody’s szerint ráadásul a szektor fellendülésének üteme ezúttal elmarad az akkori válság utáni kilábalásétól: a ház azzal számol, hogy a 2021-re várt erős fellendülés után 2023-ig lassul az értékesítések növekedése, és valószínűtlen, hogy a 2018-2019-es eladási számokat – vagyis az évi 95 millió körüli globális járműértékesítést – 2025 előtt ismét el lehetne érni.

A hitelminősítő  előrejelzése szerint Kína, a világ legnagyobb autópiaca szenvedi meg a legkevésbé az autóipari visszaesést: a Moody’s a kínai autóértékesítés 7 százalékos csökkenését valószínűsíti 2020 egészére.

A cég Észak-Amerikában ugyanakkor az autóeladások 25 százalékos idei zuhanására számít, és azt jósolja, hogy ezen a piacon öt évbe vagy akár ennél is hosszabb időbe telik majd, mire az éves értékesítés visszatér a járvány okozta visszaesés előtti szintekre.

A Moody’s Európában is 25 százalékos autóeladási visszaesést vár 2020 egészére, figyelembe véve, hogy az év első felében 38 százalékkal zuhant az Európában forgalomba helyezett új autók száma, és azóta mutatkozik valamelyes fellendülés.

A hitelminősítő várakozása szerint az európai piacon legalább három évig eltart a tavalyi értékesítési mennyiség újbóli elérése.

A Moody’s előrejelzése szerint az európai piacok közül Spanyolországban, Franciaországban és Nagy-Britanniában esik vissza a legmeredekebben az idei autóértékesítés.

A hitelminősítő kiemeli, hogy a nagy-britanniai helyzetet súlyosbítja a brit EU-tagság megszűnését (Brexit) kísérő bizonytalanság is.

A brit autópiacon kialakult különösen súlyos helyzetre szakmai szervezetek is felhívták a figyelmet.

A brit autógyártók és autókereskedők szövetségének (SMMT) adatai szerint áprilisban, a nagy-britanniai koronavírus-járvány tetőzésének idején mindössze 197 személygépkocsi készült Nagy-Britanniában, 99,7 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi azonos hónapban.

Az SMMT azzal számol, hogy az idén 400 ezerrel kevesebb autó készül Nagy-Britanniában a januári alapeseti előrejelzésben valószínűsített 1,27 milliónál, és ez a termelői árak szintjén 12,5 milliárd font (ötezermilliárd forint) bevételkiesést okoz 2020-ban a brit autóiparnak.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Legyen kötelező légitársasági csődvédelmi alap

A globális turizmus folyamatos növekedése és az utazási kedv erősödése ellenére az utasokat még ma is kiszolgáltatottá teheti egy-egy légitársaság csődje. Ezen változtatna az Európai Utazási Irodák és Utazásszervezők Szövetsége (ECTAA) új javaslata,

Soproni egyetemisták jártak a NYÍRERDŐ-nél

Több évtizedes hagyomány, hogy a Soproni Egyetem végzős erdőmérnök hallgatói tanulmányúton ellátogatnak a NYÍRERDŐ Zrt.-hez.

Táguló fényuniverzum-Zsolnay Negyed is bekapcsolódik a pécsi Fényfesztiválba

Fénnyel festett történelmi épületek, tüllök tengerén lebegő fénylények, interakció a mesterséges intelligenciával – a Zsolnay Fényfesztivál 2025-ben is minden érzékszervedet elvarázsolja. Ez nem csak egy fesztivál – ez Európa egyik leglátványosabb városi rendezvénye, ami július 3-6. között immár kilencedik alkalommal borítja fényárba Pécset, több mint százezer érdeklődőt vonzva a városba.

Stratégiai érdek a méhészeti ágazat támogatása

A méhészeti ágazat támogatása, illetve a méhtartási kedv megfelelő szinten tartása nemzetstratégiai érdek. Az agrártárca eddig is kiemelt figyelmet fordított az ágazatra, amit fenn kíván tartani a Közös Agrárpolitika (KAP) 2027-ig tartó végrehajtásáról szóló Stratégiai Tervben, illetve a nemzeti támogatási rendszerben egyaránt.
Hirdetés

Hírek

Legyen kötelező légitársasági csődvédelmi alap

A globális turizmus folyamatos növekedése és az utazási kedv erősödése ellenére az utasokat még ma is kiszolgáltatottá teheti egy-egy légitársaság csődje. Ezen változtatna az Európai Utazási Irodák és Utazásszervezők Szövetsége (ECTAA) új javaslata,

Soproni egyetemisták jártak a NYÍRERDŐ-nél

Több évtizedes hagyomány, hogy a Soproni Egyetem végzős erdőmérnök hallgatói tanulmányúton ellátogatnak a NYÍRERDŐ Zrt.-hez.

Stratégiai érdek a méhészeti ágazat támogatása

A méhészeti ágazat támogatása, illetve a méhtartási kedv megfelelő szinten tartása nemzetstratégiai érdek. Az agrártárca eddig is kiemelt figyelmet fordított az ágazatra, amit fenn kíván tartani a Közös Agrárpolitika (KAP) 2027-ig tartó végrehajtásáról szóló Stratégiai Tervben, illetve a nemzeti támogatási rendszerben egyaránt.

Egy új rendszer, ahol a hirdetés nem zavar, hanem segít

A Sharity egy digitális platform, amely az adományozást és a hirdetéseket kapcsolja össze egy 21. századi rendszerben. Az applikáció segítségével a felhasználók reklámok, vagy szponzorált tartalmak megtekintésével támogatást generálhatnak nonprofit szervezetek számára anélkül, hogy saját zsebükből kellene költeniük.

Átlagosan 8 százalékkal magasabb órabérre számíthatnak a diákmunkások

Az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet május közepi adatai szerint a munkáltatók idén 8 százalékkal magasabb, átlagosan 2150 forint körüli órabért kínálnak a diákoknak.

Javaslat készül az árréscsökkentés kivezetésére

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) nemzetközi élelmiszer-kiskereskedelmi vállalkozásai a további bizonytalanság elkerülése érdekében javaslatot tesznek a kormánynak az árrésstop zökkenőmentes kivezetésére.

Éjfélig nyújtható be az szja-bevallás: fontos tudnivalók az utolsó napra

Május 20. a személyijövedelemadó-bevallás határideje, éjfélig még teljesíthető a bevallás, aki eddig nem nézte meg, és nem fogadta el a NAV által készített bevallási tervezetet, annak a határidő lejártával az automatikusan bevallássá válik.

Új lendületet vettek a magyar-amerikai agrárkapcsolatok

Ünnepélyes keretek között írta alá a magyar-amerikai kettős diplomát adó precíziós mezőgazdasági mérnök képzésről szóló megállapodást a Debreceni Egyetem és a Dél-Dakotai Állami Egyetem. Ökrös Oszkár helyettes államtitkár beszédében kiemelte, az egyezmény messze túlmutat a két intézmény közötti formális megállapodáson és új fejezetet nyit a két ország szakmai kapcsolataiban.
Hirdetés

Gazdaság

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit