A fizetési moratórium lejárta után célzott, a sérülékeny jövedelmi helyzetű adósokra fókuszáló, átmeneti és átlátható megoldást kell találni - mondta Fábián Gergely, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója.
A hiteltörlesztési moratórium miatt nem nő az ügyfelek törlesztőrészlete a moratórium lezárulta után sem, azonban ha hitelszerződésük egyéb feltételei miatt módosul a törlesztőrészlet, azt nem gátolják a moratórium szabályai - erősítette meg a jegybank.
Eddig nagyjából az adósok negyven százaléka vállalta, hogy a válságban is törleszt, a többieknél viszont kétezermilliárd forintot is hagyhat a hitelmoratórium - nyilatkozta Tállai András, a pénzügyminiszter helyettese.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) olyan megoldásokat vár el a pénzügyi intézményektől, amelyekkel a fizetési haladék után - az elhalasztott törlesztések miatt - nem emelkedik az adósok törlesztőrészlete az eredetihez viszonyítva - közölte a jegybank.
A bankok és a lízingcégek leállították a törlesztőrészletek beszedését. Akiknek nincs szükségük a moratórium igénybevételére, folytathatják a hiteltörlesztést - közölte a Magyar Bankszövetség.
A bankok számára is fontos, hogy a reálgazdaságban megjelenő likviditási problémák áthidalása révén az ügyfelek megőrizhessék fizetési képességüket - állapította meg a Magyar Nemzeti Bank, amely üdvözölte a kormány döntését.
A hitelek törlesztésének idei évre szóló, a koronavírus-járvány miatt elrendelt felfüggesztése a babaváró és a diákhitelekre is vonatkozik - mondta a Miniszterelnökség vezetője.
A Magyar Nemzeti Bank felszólította a bankokat, hogy a rendkívüli helyzetre való tekintettel a lakossági ügyfelekkel szemben is alkalmazzanak törlesztési moratóriumot, amelynek fenntartása 2020 végéig indokolt.
A koronavírus okozta válság azokat a lakáshiteleseket fogja érinteni, akiknek munkahelyük elvesztése vagy csökkenő jövedelmük miatt problémát jelent a havi törlesztőrészlet befizetése. Az ő megsegítésükre átmeneti lépésekre lesz szükség, ilyen lehet a fizetési moratórium bevezetése.
Az MNB felszólította a bankokat, hogy alkalmazzanak törlesztési moratóriumot a vállalati hiteleknél év végéig. Amennyiben ez nem történik meg, az MNB felkéri a kormányt, hogy rendelje el a fizetési moratóriumot a vállalati hitelek törlesztésére.
A munkakeresés átlagos időtartama 10,0 hónap volt, az összes munkanélküli 35 százaléka 3 hónapnál rövidebb ideje, míg 36 százaléka legalább egy éve keresett állást.
AKínai Kommunista Párt Központi Bizottságának közelmúltbeli ülése után komoly szándék mutatkozik, hogy a világ második legnagyobb gazdasága ismét növekedési pályára álljon.
Az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj 1,50 százalékkal drágult a nemzetközi kereskedelemben, hordónként 79,99 dollárra, a Brent ára pedig 1,28 százalékkal nőtt, 80,64 dollárra.
Szijjártó Péter külügyminiszter szerdán Bakuban jelentette be a Shah Deniz gázmező 5 százalékos részesedésének megvásárlását, a tranzakciót a harmadik negyedévben fogják lezárni.
A péntek esti jegyzése alapján májust pozitív mérleggel zárta a forint, 0,3 százalékkal erősödött az euróval és a svájci frankkal szemben, és 2,0 százalékkal erősödött a dollár ellenében.
A pénzügyi felügyelet kifogásolta, hogy a compliance (szabályozási megfelelési) terület beszámolói nem minden szempontból feleltek meg a jogszabályban elvártaknak.
A monetáris szigor pozitív reálkamat biztosításával járul hozzá a pénzügyi piaci stabilitás fenntartásához, valamint az inflációs cél fenntartható eléréséhez
A jelzáloglevelek kibocsátásával szerzett forrásokból az MBH Jelzálogbank refinanszírozási hitelt nyújt partnerbankjainak, ezáltal támogatva a főként a lakosság körében végzett jelzáloghitelezési tevékenységüket.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomAdatvédelmi irányelvek