Kezdőlap Agrár Nagy István: a faggyal küzdenek a gazdák - a károk még felméretlenek
No menu items!

Nagy István: a faggyal küzdenek a gazdák – a károk még felméretlenek

Tavaly márciusban is volt, ahol az éjszekai fagy ellen tüzeket kellett  2020. március 31. Balatonvilágos egy közelben fekvő gyümölcsösben. MTI/Varga György

Emberfeletti küzdelmet folytatnak a faggyal a gyümölcstermelők, miközben az aszály és a koronavírus-járvány is sújtja a mezőgazdaságot – mondta Nagy István agrárminiszter.

Hozzátette: a tárca ebben a helyzetben azt javasolja a gazdáknak, hogy az országos tűzgyújtási tilalom ellenére, tűz- és füstképzéssel védjék az éppen virágzásnak indult ültetvényeket, ugyanis a védekezés kivételt jelent a tilalom alól.

A gazdák figyelmét ugyanakkor felhívta arra, hogy a tűz- és füstképzés előtt tájékoztassák a helyi tűzoltóparancsokokat a védekezés módjáról, továbbá azt javasolta a gazdáknak, hogy gondoskodjanak a tűz őrzéséről, a szükséges oltóanyagokról, illetve az égetés befejezését követően szüntessék meg az izzást, parázslást.

Nagy István: a gazdák idén is számíthatnak a kármentesítési alap támogatására Fotó: Pelsőczy Csaba

A miniszter arra kérte a termelőket, hogy mérjék fel a károkat, mert az idén is számíthatnak a kármentesítési alap támogatására.

Nagy István elmondta: a fagykár elhárítása hosszú távon meghatározza a gyümölcstermesztés jövőjét.

Mint mondta, a gazdák munkája felmérhetetlen kincs, annál is inkább, mert Magyarország egyik fő gazdasági erejét az agrárium és az élelmiszeripar jelenti. Ezért a kormány mindent megtesz, hogy olyan jogszabályi környezetet hozzon létre, ami kiszámíthatóvá teszi a gazdálkodást és biztosítja a gazdák, illetve az agrárium jövőjét.

Ez a célja annak is, hogy az elkövetkező időszak vidékfejlesztési program-kiírásaiban csak olyan gyümölcs ültetvényekkel lehet pályázni, amelyek teljesen komplett technológia mentén működnek. Vagyis, a jéghálótól, a fagymentesítésen keresztül az öntözésig lehetőséget adnak a védekezésre – ismertette a miniszter.

Kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy egyelőre nem tudja megjósolni a fagykár miatti terméskiesés mértékét. Ugyanakkor közgazdasági törvény, hogy ha egy gyümölcsből kevesebb terem egy évben, az általában megdrágul – jegyezte meg Nagy István.

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kampány a szabályszegő kutyatartók ellen a VI. kerületben

Februárban már 146 alkalommal ellenőriztek a rendészek, és a póráz, illetve az ürülékgyűjtő hiánya miatt 17 esetben bírságoltak is.

Új támogatások segítik a hazai kertészeti ágazatokat 

A közparkok, tetőkertek, zöld falak létesítése a lakóterületeinken gyors, specifikus és mérhető megoldást képesek nyújtani a városok sok problémájára, ezért is kiemelten szükség van az ágazat jól képzett szakembereinek munkájára.

Közös fellépésben állapodtak meg a V4+ országok agrárkamarái

Az EU-Mercosur kereskedelmi megállapodással kapcsolatban a felek kiemelték, hogy a térségből várhatóan olyan mezőgazdasági termékek érkeznek majd a közös uniós piacra, amelyek nem felelnek meg az EU környezetvédelmi és minőségi előírásainak,

A Mol sikeres tesztelése a pozsonyi finomítóban

A co-processinget, vagyis a növényi maradványok bekeverését a százhalombattai finomítóban már évek óta alkalmazzák.

Hírek

Erősödött csütörtök reggelre a forint

A februári kezdéshez képest a forint 1,6 százalékkal erősödött az euróval, valamint 2,3 százalékkal a dollárral és a svájci frankkal szemben.

Erősödött a forint szerdán

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.

Gyengült a forint hétfő reggel

Az euró 1,0315 dollárt ért hétfő reggel a péntek esti 1,0326 dollár után.

Devizapiac – Erősödött kissé péntek reggelre a forint

Erősödött kissé a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

A KSH publikálja leggyorsabban a külkereskedelmi termékforgalom adatait

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiemelt stratégiai célja az adatközlések gyorsítása, a piacra kerülési idő, az adminisztratív terhek csökkentése, illetve a relevancia, a hatékonyság, az időszerűség a felhasználói elégedettség növelése érdekében. A KSH folyamatosan monitorozza a piacra kerülés gyorsításának lehetőségeit.

Erősödött csütörtökön a forint

Erősödött a forint csütörtökön a főbb devizákkal szemben a...

Erősödött a forint szerda reggel

Erősödött a forint árfolyama szerda reggelre.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.