Nagy István agrárminiszter
Elkezdődött a dohány betakarítása
A miniszter kitért arra is, hogy tavasszal került sor az uniós szabályok által lehetővé váló úgynevezett bázisfrissítésre. Kiosztották ugyanis a 2018-as éven alapuló történelmi bázisjogosultságokat.
A legversenyképesebb ágazatok között a baromfiágazat
Közvetlen és nemzeti támogatásokkal, állatjóléti támogatásokkal, átmeneti támogatásokkal, valamint a vidékfejlesztési programokból származó támogatásokkal segítjük a baromfiágazatot.
6. Pannónia Párlatverseny – a pálinka nemzeti kincs
2002-től csak a hazai gyümölcsből 100 százalékban gyümölcspárlatot tartalmazó ital viselheti a pálinka nevet, és az Európai Unió is elfogadta a pálinka név kizárólagos magyarországi használatát.
Az európai agráriumra telepedett zöld ideológia megakadályozza a versenyképességet
A problémát továbbra is az Ukrajnából Európába beáramló nagy mennyiségű olcsó gabonatermékek importja okozza, amivel az európai gazdák nem tudnak versenyezni.
Integrációval újítható meg a kertészeti ágazat
A támogatási lehetőségek a dísznövény-kereskedelemhez vagy zöldfelület-kezeléshez kapcsolódó tevékenységekre is kiterjednek.
Az Agrárminisztérium és az MBH Bank közös projektje
az együttműködési megállapodásnak köszönhetően az egyes programok az Agrárminisztérium fenntartása alatt működő Nemzeti Parkokon keresztül valósulnak meg
A nemzetközi piacokon is jók vagyunk
A magyar agrárium képes arra, hogy biztonságos, jó minőségű élelmiszerrel lássa el a magyar családokat.
A kormány a gazdák mellett áll: meghosszabbítja és kiterjeszti a tilalmat
A magyar kormány nemzeti hatáskörben meghosszabbítja és kiterjeszti az ukrán mezőgazdasági termékekre vonatkozó behozatali tilalmat
Magyarország meghosszabbítja és kiterjeszti az ukrán gabona behozatali tilalmát
Megvédjük a gazdák érdekeit, ezért miután Brüsszel úgy döntött, nem tartja fenn tovább az ukrán mezőgazdasági termékekre vonatkozó behozatali tilalmat, hazánk nemzeti hatáskörben megteszi azt és ki is terjeszti egy szélesebb termékköre
Továbbra is egységesen kell fellépni az ukrán gabonadömpinggel szemben
A szlovák és a magyar agrárminiszter is egyetért abban, hogy az év végéig meg kell hosszabbítani az ukrán gabona behozatali tilalmat.
A hungarikumok adják a nemzet, a haza, az otthon érzését
Közös küldetésünk, hogy a hungarikumok, a nemzeti értékek segítségével megőrizzük hagyományainkat, identitásunkat és a kultúránkat átadjuk a következő generációknak. A Magyar Fesztivál Szövetség munkájának...
Stratégiai partnerség előtt Magyarország és Izrael
A magyar kormány stratégiai ágazattá nyilvánította az agráriumot és háromszor több forrást biztosít fejlesztésekre, mint korábban.
Magasabb szintre emelik a kirgiz-magyar agrárkapcsolatokat
A vetőmag-előállítás, a növénytermesztés és az állattenyésztés területén tovább erősítjük az együttműködést Kirgizisztán és hazánk között.
Nekünk segítenek -Városi erdők a forróság ellen
A városi erdők csökkentik a klímaváltozás hatásait, élhető környezetet teremtenek a nyári forróságban is – közölte Nagy István agárminiszter a közösségi médiában közzétett videójában.
Válassza a hazait! – az Aldi támogatja a magyar élelmiszeripart
Az ALDI Magyarország számára kiemelten fontos a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar támogatása. A vállalat 2021 végén önként vállalta, hogy kizárólag magyar friss húst és tojást kínál szortimentjében, továbbá 65 alapvető tejterméke is hazai forrásból érkezik üzleteibe. A vállalás óta eltelt időszakban az ALDI több tízmilliárd forinttal növelte a magyar cégeknek adott megrendeléseit, amelyek a magyar élelmiszer-kapacitások bővítését, munkahelyek megtartását és fejlesztését tették lehetővé.
Nagy István: a természetvédelem legyen teremtésvédelem
Természeti tőkénk, a Kárpát-medence élőhelyeinek, fajainak megóvása kulcskérdés, ezt szolgálja a 3. Nemzeti Biodiverzitás Stratégia is - közölte szombaton a Facebook-oldalán az agrárminiszter.
Szigorúan ellenőrzi a magyar hatóság az ukrán gabonát
Nem csupán az országon áthaladó ukrán gabonát, hanem az ide érkezett termények minőségét is folyamatosan ellenőrzik. A kormány célja továbbra is az, hogy csak kiváló minőségű és biztonságos élelmiszer kerüljön a magyar emberekhez – jelentette ki közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter, aki Adonyban részt vett a Nébih munkatársainak ellenőrzésén.
Hazánk megtiltotta 25 mezőgazdasági termékkör importját Ukrajnából
A kormány a magyar gazdák és fogyasztók védelme érdekében szerdai hatállyal átmeneti tilalmat rendelt el az Ukrajnából származó fontosabb gabonafélék, valamint azon mezőgazdasági termékek...
Magyarország megtiltja a mezőgazdasági termékek importját Ukrajnából
A kormány elkötelezett a magyar gazdatársadalom érdekeinek képviselete mellett, éppen ezért érdemi uniós intézkedések hiányában, Lengyelországhoz hasonlóan, átmeneti jelleggel megtiltja az Ukrajnából származó vagy...
Az Agrárminisztérium támogatja és segíti az ökológiai gazdálkodást
Az Agrárminisztérium kiemelten fontos kérdésként kezeli a biológiai sokféleség megőrzését, és ezzel összefüggésben az ökológiai gazdálkodás támogatását. A jövőnk múlik azon, hogy képesek vagyunk-e...
Friss
Rekordot döntött a forgalom Magyarország légterében tavaly
A HungaroControl 2024-ben rekordforgalmat regisztrált Magyarország légterében 1 millió 143 ezer 937 repülőgéppel, amelyeknek csaknem 84 százalékát az átrepülő járművek tették ki, az előrejelzések szerint az idén is erős forgalom várható.
Egyre népszerűbb az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazás
Egyre népszerűbb az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazás (ONYA), amelyen keresztül tavaly több mint 1,2 millió beadvány érkezett, míg 2023-ban 770 ezer.
Havonta mintegy 2000 gépkocsival gyarapodik a tisztán elektromos flotta
Erős hajrát követően repülőrajttal indult 2025 is a zöldautózás terjedésében: januárban ismét több mint 1900-zal nőtt a tisztán elektromos gépkocsik száma, megszakítás nélkül ötödik hónapja tart ez a lendületes bővülési ütem.
Az EU importdíjat vezetne be az e-kereskedelmi csomagokra
Az Európai Bizottság szerdán bejelentette, hogy új díjakat vezetne be az import e-kereskedelmi csomagokra, annak érdekében, hogy szabályozza a többségében Kínából érkező, az uniós szabványoknak nem megfelelő kereskedelmi termékek beáramlását.
Hírek
Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama
Hétfő reggeli jegyzésén a forint erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél, 0,2 százalékkal az euró, 0,8 százalékkal a dollár és 0,4 százalékkal a svájci frank ellenében.
Gyengült péntek reggelre a forint
Péntek reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a hétfői kezdésnél mindhárom devizával szemben, 0,5 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 0,7 százalékkal a svájci frank ellenében.
Gyengült a forint árfolyama csütörtök reggel
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön reggel a szerda esti szintekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Erősödött a forint péntek reggel
Az euró a kora esti 1,0263 dollár után 1,0272 dolláron áll péntek reggel.
Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggel
Az eurót 1,0364 dolláron jegyezték kedden reggel a hajnali 1,0354 dollár után.
Gazdaság
Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény
Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.
Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH
A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.
Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra
A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet