Hirdetés
Kezdőlap Agrár Nagy István: stratégia jön a KAP forrásainak felhasználására
No menu items!

Nagy István: stratégia jön a KAP forrásainak felhasználására

Az agrártárca elkezdte egy stratégiai terv kidolgozását, amely 2027-ig tartalmazza majd a Közös Agrárpolitika (KAP) keretében Magyarországra érkező valamennyi európai uniós forrás felhasználásának keretrendszerét, irányait és jogcímeit  – mondta Nagy István agrárminiszter az OTP Agrár Gálán.

A politikus a rendezvényen megjelent mintegy 400 agrárvállalkozó előtt alapvető fontosságúnak nevezte a magyar mezőgazdaság szempontjából, hogy a rendelkezésre álló források a legnagyobb biztonsággal, tervezhetően és a legkisebb pénzügyi kockázat mellett jussanak el a termelőkhöz, segítsék a mezőgazdasági termelés jövedelmezőségének fenntartását, erősítsék versenyképességét, járuljanak hozzá a nagyobb hozzáadott értékű ágazatok kiemelt fejlesztéséhez és nyújtsanak segítséget a generációváltás feltételeinek megteremtéséhez.

Nagy István: a klímaváltozással szembeni küzdelem az agráriumot is érinteni fogja. Fotó: Sorok Péter/AM

Nagy István kiemelte, hogy a jelenlegi jogszabályi javaslat alapján az Európai Bizottság jóváhagyási jogot gyakorol a magyar KAP Stratégiai Terv esetében, amely – tekintettel a jóváhagyási jog gyakorlásának szubjektivitására és jogi keretrendszerének hiányára – kockázatokat hordozhat a magyar mezőgazdaság fejlesztésére irányuló tervek szempontjából.

Láthatólag új hangsúlyt kap, és az Európai Bizottság Zöld Megállapodás nevű programja révén eddig nem látott fontosságú lesz a különböző európai politikákban a klímaváltozással szembeni küzdelem, amely érinteni fogja az agráriumot is – tette hozzá.

A miniszter szerint a gazdaság finanszírozásában a piaci bevételek és a támogatások mellett a harmadik legfontosabb lábat a hitelfinanszírozás jelenti. Emlékeztetett: dinamikusan emelkedett 2019-ben is a mezőgazdaság hitelállománya, amely jelzi az ágazat tovább javuló banki megítélését.

2019. harmadik negyedévében a mezőgazdaság hitelállománya meghaladta a 746 milliárd forintot, amely éves viszonylatban 12 százalékos növekedés. Ezen belül a beruházási hitelállomány 415 milliárd forint volt, amely 2018 azonos időszakához képest 15 százalékkal nőtt. Ez is érdemben járult hozzá a versenyképességet növelő beruházások finanszírozásához – közölte.

Elmondta, hogy a fejlesztések fokozása érdekében indították el 2019 szeptemberében a mezőgazdaság, az erdőgazdálkodás és az élelmiszeripar beruházási hiteleihez kapcsolódó új kamattámogatási programot, amellyel 100 milliárd forint összegű beruházási hitelhez nyújtanak 80 százalékos kamattámogatást.

Kitért arra is, hogy a fejlődéshez és a fejlesztésekhez megfelelő, ösztönző jellegű szabályozási környezet szükséges. Ezért alkották meg az öntözéses gazdálkodásról szóló törvényt, valamint terveik szerint az Országgyűlés a tavasszal fogadja el annak a birtokrendezési csomagnak a törvényi szabályozását, amely egyebek között felgyorsítja az osztatlan közös tulajdonú termőföldek megszüntetését, egy speciális kártalanítási eljárással lezárja a részaránykiadás folyamatát.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Új otthonfelújítási támogatás: a szakértő szerint erre érdemes figyelni mindenkinek 

A törvényalkotói szándékkal ellentétben az akció meghirdetésének az elkövetkező egy-két hónapban negatív hatása lesz a piacra, mert a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyenkor még azok is kivárnak és nem vásárolnak, akiket nem is érint a kedvezmény.
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.