Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Nagy Márton reagált a márciusi inflációs adatokra
No menu items!

Nagy Márton reagált a márciusi inflációs adatokra

Nagy Márton. Fotó: MTI/Mészáros János

A márciusi inflációs adatok összhangban vannak a kormány várakozásaival, januárban tetőzött az infláció, ezt követően pedig elindult a mérséklődés – mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Világgazdaságnak.

A vg.hu-n megjelent cikkben a miniszter felidézte, hogy januárban 25,7, februárban 25,4, márciusban pedig 25,2 százalék volt az infláció, “a javulás tehát mérsékelt, de folyamatos és trendszerű“.

Megjegyezte, hogy a kabinet a szankciók sújtotta gazdasági helyzetben is világos célokat fogalmazott meg: megvédik a családokat, a nyugdíjasokat, a teljes foglalkoztatottságot és a rezsicsökkentést az átlagfogyasztás erejéig. Emellett az idén kivédik a recessziót és az év végére egyszámjegyűre szorítják le az inflációt – tette hozzá.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az áruházláncok ma már egymásra licitálva jelentik be az árcsökkentéseket, ami egyre inkább megjelenik az adatokban is. Szerinte részben ennek, részben pedig a kínálati oldal korrekciójának köszönhetően mérséklődött márciusban tovább az élelmiszerárak növekedése.

Decemberben az élelmiszerárak éves alapon még 44,8 százalékkal emelkedtek, ez januárban 44, februárban 43,3, márciusra pedig 42,6 százalékra mérséklődött – emlékeztetett. Lassult a háztartási energia inflációja is, a decemberi 55,5 százalékot követően januárban 52,4, februárban 49, márciusban pedig 43,1 százalékra, ugyanakkor ez csak a lakosság kisebb részét érinti, hiszen a háztartások kétharmada rezsivédelem alatt áll, mivel az átlag alatt fogyaszt gázból és áramból, így számukra az árak egyáltalán nem változtak – mondta. Megjegyezte, hogy hasonló folyamatok zajlanak év eleje óta az üzemanyagoknál: januárban még év/év alapon 26,3 százalékos volt a drágulás, márciusra az ütem 23,3 százalékra lassult.

A szankciós infláció nem csökken, hanem csökkentjük. Tekintettel arra, hogy az infláció főként kínálati tényezőkből fakad, elsőként ezeket kellett kezelni. A kormány már 20 intézkedésről döntött az árak megfékezése és a gazdaság megvédése érdekében. Bevezettük a kamat- és az élelmiszerárstopot, olcsó forrást biztosítunk a vállalkozásoknak a Széchenyi Kártya Programon keresztül, de döntöttünk az energiaintenzív vállalkozások támogatásáról, a Gyármentő Programról és a munkába járás támogatásának emeléséről is. Az intézkedések működnek, egyre látványosabb lesz a hatásuk, azaz eredményes a szankciós infláció elleni vakcina” – fogalmazott.

Nagy Márton arra is kitért, hogy a kormány a Gazdasági Versenyhivatallal közösen létrehoz egy online árfigyelő rendszert, az előkészítést végző munkacsoport már meg is kezdte munkáját.

Hozzátette, megállapodott Varga Judit miniszterrel új fogyasztóvédelmi lépésekről, létrejön egy fogyasztóvédelmi adatbázis, amely segíti, hogy a lakosság a legjobb áron tudja megvásárolni a termékeket. Azt is hozzátette, hogy hamarosan keresni fogják a kapcsolatot a kiskereskedelmi láncok képviselőivel is annak érdekében, hogy a szankciós inflációt letörjék, az inflációt egyszámjegyűvé tegyék.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.