Hirdetés
Kezdőlap Autóipar Németország. Bércsökkentés a BMW-nél

Németország. Bércsökkentés a BMW-nél

Több ezer munkavállalónak csökkentheti a bérét Németországban a BMW járműgyártó társaság egy takarékossági program részeként – jelentették pénteken német hírportálok.

A munkaidővel is manipulálnak

A Wirtschaftswoche című lap értesülése szerint ötezernél is több magasan képzett munkavállaló fizetése csökkenhet, egyes esetekben éves szinten 10-14 ezer euróval (3,35-4,69 millió forint).

A megszorítás azokra a dolgozókra vonatkozik, akik egy két évre szóló megállapodással 35 órás heti munkaidő helyett 40 órát vállaltak. A munkaadó ezzel megspórolta számos új dolgozó alkalmazásának és betanításának költségét. Most viszont az érintett mintegy 17 ezer munkatárs egyharmadának esetében nem kívánja meghosszabbítani a megállapodást, így ők ismét 35 órát dolgozhatnak, és kevesebb pénzt vihetnek haza.

Manfred Schoch

Az üzemi tanács ezt ellenzi. “Gondoskodunk arról, hogy a magasan képzett munkatársak továbbra is 40 órában dolgozhassanak” – mondta Manfred Schoch, a testület vezetője a gazdasági lapnak.

A Wirtschaftswoche szerint a lépés 100 millió euró alatti összeggel csökkentené a költségeket, ami szinte csepp a tengerben, tekintve, hogy a társaság vezetése 2022-ig 12 milliárd eurós megtakarítást akar elérni. A tervezett költségcsökkentési program további elemei között szerepel a nyereség után járó prémium csökkentése, és tervezik azt is, hogy a bajor vállalat adminisztratív részlegeinél nem töltik be a megüresedő állásokat.

A BMW az idei második negyedévben 25,715 milliárd euró értékesítési árbevételt ért el, ami 2,9 százalékos növekedés az egy évvel korábbi 24,993 milliárd euróhoz képest. Az adózás utáni nyereség 1,480 milliárd euró volt, 28,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi 2,866 milliárdtól.

A müncheni központú társaság három hónap alatt 647 504 BMW, Mini és Rolls-Royce márkájú kocsit adott el, ami 1,5 százalékos növekedés. A BMW motorkerékpárokból 54 582 darab kelt el, ami 6,8 százalékos növekedés éves összevetésben.

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nő az utazási hajlandóság – Erdély is a célpontok köztött

Jelentősen visszavetette a járvány az idegenforgalmat, de az elmúlt hetekben már nőtt az utazási hajlandóság - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség.

A diaszpóra a távolságtartás idején is összetart

Az, hogy a magyarság, az elmúlt évszázadok tragédiái ellenére is megmaradt, az összetartozás erejét mutatja – fejtette ki Szilágyi Péter a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa, aki szerint ezért is kiemelten fontos, hogy a diaszpórában élő honfitársainkért is felelősek vagyunk.

Bírósági eljárás. Carlos Ghosn volt Nissan-vezért szöktették

A Carlos Ghosn hajdani Nissan vezér Libanonba szöktetésében szerepet játszó személyeket állítottak bíróság elé Törökországban. A magántulajdonban lévő MNG Jet török légitársaság azt közölte, hogy törvényellenesen használták eszközeiket.

BÉT – Elromlott a befektetői hangulat, esett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 291,06 pontos, 0,80 százalékos csökkenéssel, 35 931,52 ponton zárt pénteken.

Hírek

Bírósági eljárás. Carlos Ghosn volt Nissan-vezért szöktették

A Carlos Ghosn hajdani Nissan vezér Libanonba szöktetésében szerepet játszó személyeket állítottak bíróság elé Törökországban. A magántulajdonban lévő MNG Jet török légitársaság azt közölte, hogy törvényellenesen használták eszközeiket.

Áfacsalás. Milliárdokat utaltak egy szingapúri bűnbandának

Jogerősen nyolc év fegyházbüntetést kapott az a magyar férfi, aki hét év börtönre ítélt bolgár társával egy Távol-Keletről számítástechnikai eszközöket importáló bűnszervezet tagjaként több mint 3 milliárd forintos adócsalásban vett részt.

Pelyhes spirálgalaxist fotózott a Hubble

Egy pelyhes spirálgalaxisról készített lenyűgöző felvételt az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) és az Európai Űrügynökség (ESA) Hubble űrtávcsöve.

Segítséget kérnek a kutatók – veszélyes tigrisszúnyogok

A hazai tigrisszúnyog-populáció feltérképezéséhez kérnek segítséget a kutatók. Veszélyes kórokozók terjesztését idézheti elő az Ázsiából behurcolt tigrisszúnyog tömeges megjelenése. Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózathoz (ELKH) tartozó Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézete ennek felmérésében kéri a lakosság segítségét.

Koronavírus – Orbán: a nem uniós polgárok csak átutazhatnak az országon

Az EU felszólítása ellenére nem enged be unión kívüli országokból érkező polgárokat Magyarország - Szerbia kivételével-, mert az ellentétes a magyar emberek egészséghez fűződő érdekével - közölte Orbán Viktor.

Szigorodott a homeopátiás szerek forgalmazása

Július 1-jétől csak terápiás javallat nélkül forgalmazhatók homeopátiás készítmények Magyarországon, mivel a forgalomban lévő készítmények esetében klinikai vizsgálattal nem igazolták a hatásosságukat.

Virtuális ügyfélszolgálatot indított a Nébih

Július 1-jével elstartolt a Nébih chat alkalmazása: Nébo, a chatbot, amely a hét minden napján, non-stop válaszol a hivatalt a Facebook Messenger felületén felkereső ügyfelek kérdéseire és fogadja az élelmiszerlánc-biztonsági bejelentéseket.

Felbukkant a pestis Mongóliában

Bubópestis miatt került kórházba két ember Mongólia nyugati részén - közölte az ázsiai ország egészségügyi minisztériuma.

Tízmillió eurós adócsalás – magyarországi őrizetbe vételek

Magyarországon állították elő annak a bűnözői csoportnak a két vezetőjét, amely cukor és étkezési olaj határokon átnyúló értékesítése során 9,7 millió eurós áfacsalást követett el. Az akcióban négy további ország hatóságai is részt vettek - közölte az Eurojust.

Gyömrő. Ápoltakat fosztott ki a szociális otthon vezetője

A Monori Járásbíróság 6 év 2 hónapos börtönbüntetésre ítélt egy férfit, aki egy gyömrői szociális otthon vezetőjeként kifosztotta a gondozottak bankszámláit - közölte a Budapest Környéki Törvényszék.

Péntektől olcsóbban tankolhatunk benzint

Péntektől bruttó 2 forinttal csökken a 95-ös benzin literenkénti átlagára, a gázolajé viszont ezúttal nem változik.

Nigériai műkincsek – a lopott szobrok árverése Párizsban?

Szakértő: „a művet Biafra gyermekeinek vérével festették”. A nigériai tiltakozás ellenére a Christie's Párizsban árverésre bocsátott két, állítólag lopott nigériai szakrális műkincset, amelyek 195 ezer eurórért keltek el. 

Gazdaság

Utód nélkül. Három jelölt az EBRD elnöki posztjára

Távozott tisztségéből második négyéves mandátumának lejártával az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöke, Sir Suma Chakrabarti. Utódját a koronavírus-járvány miatt májusról októberre halasztott EBRD-közgyűlésen választják meg.

BÉT – Júniusban csak az OTP emelkedett

Júniusban a Budapesti Értéktőzsde indexe, a BUX értéke 35 876 pontról 35 818 pontra csökkent, az OTP árfolyama emelkedett, a többi vezető részvényé kismértékben mérséklődött.

A veszélyhelyzetnek vége – a moratórium marad

Az év végéig él a hiteltörlesztési moratórium, és a veszélyhelyzet feloldásától függetlenül is ki-, illetve be lehet lépni a rendszerbe.

Kihívót kapott az OTP: megalakult a Magyar Bankholding

A Fővárosi Törvényszék Cégbíróságának cégnyilvántartási bejegyezésével létrejött a Magyar Bankholding Zrt. - közölte a társaságot létrehozó három pénzintézet.

Az OTP netbankján immár QR-kóddal is fizethetünk

Az OTP internetbankján keresztül mától a kártyaadatok megadása nélkül, a QR-kód lefotózásával is lehet fizetni - jelentette be Csányi Péter, az OTP Bank ügyvezető igazgatója.

MNB: a tőkepiac a járványban is stabil maradt

Növekedés és jövedelmezőség jellemezte a biztosítók, tőkepiaci szereplők, pénzügyi vállalkozások piacait tavaly, és a koronavírus-járvány sem rendítette meg a szektort - áll az MNB friss biztosítási, pénztári és tőkepiaci kockázati jelentésében.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom