Kezdőlap Világgazdaság Németország. Csak jövő nyáron jön a fellendülés?
No menu items!

Németország. Csak jövő nyáron jön a fellendülés?

A negyedik járványhullám miatt is köhög a gazdaság. Fotó: Kay Nietfeld/dpa

A német gazdasági növekedés késlekedését jelzi legfrissebb prognózisában a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézete.

A gazdaságkutató a feldolgozóipart terhelő beszállítói nehézségek, valamint a negyedik járványhullám megjelenése miatt késlekedést jelez a német gazdasági növekedés dinamikájában. Az előző, őszi prognózisához képest ennek értelmében 1,4 százalékponttal csökkentette a 2022-es GDP-növekedésre tett előrejelzését, ugyanennyivel, 1,4 százalékponttal növelte viszont 2023-as növekedési várakozását.

Az ifo eszerint az idei 2,5 százalékos GDP-növekedés után jövőre 3,7 százalékos, majd 2023-ban 2,9 százalékos növekedést vár Németországban.

Az ifo szerint a növekedés dinamikájának eltolódása részben a fogyasztói magatartásra, részben a beszállítói láncokban a vártnál tartósabbnak bizonyult fennakadásokra vezethető vissza. A fogyasztók ugyanis a vártnál jóval kisebb mértékben érvényesítették az idén a 2020-as korlátozások idején elhalasztott kiadásaikat és szabadították fel a feltorlódott megtakarításaikat. A beszállítói láncban pedig tartósabbnak bizonyultak a fennakadások a korábbi becsléseknél. Az ifo a helyzet oldódására valamikor a jövő év első negyedében számít.

Ennek köszönhetően a jövő év nyarán kezdődhet meg a lendületes növekedés Németországban.

A fellendülés eltolódása a munkaerőpiacon is érezteti a hatását. A legfrissebb felmérések arra utalnak – írja az ifo – hogy a munkahelyteremtés és a részmunkaidős foglalkoztatás kivezetése egyaránt stagnálni fog a téli hónapokat is magában foglaló fél évben. A foglalkoztatottak száma így 2022-ben több mint 400 ezerrel, 2023-ban pedig több mint 300 ezerrel emelkedik majd. Az idén 97 ezerrel nőhet a foglalkoztatottak száma az ifo szerint Németországban.

A munkanélküliek száma az idén 79 ezerrel csökken, jövőre pedig 257 ezerrel, majd a következő évben 124 ezerrel csökken. A munkanélküliségi ráta ezzel párhuzamosan az idei 5,7 százalékról jövőre 5,2 százalékra csökken, 2023-ban pedig 4,9 százalékra megy le. A részmunkaidőben foglalkoztatottak idei 1,7 milliós száma jövőre 313 ezerre mérésklődik, 2023-ban pedig 74 ezerre.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Legyen kötelező légitársasági csődvédelmi alap

A globális turizmus folyamatos növekedése és az utazási kedv erősödése ellenére az utasokat még ma is kiszolgáltatottá teheti egy-egy légitársaság csődje. Ezen változtatna az Európai Utazási Irodák és Utazásszervezők Szövetsége (ECTAA) új javaslata,

Soproni egyetemisták jártak a NYÍRERDŐ-nél

Több évtizedes hagyomány, hogy a Soproni Egyetem végzős erdőmérnök hallgatói tanulmányúton ellátogatnak a NYÍRERDŐ Zrt.-hez.

Táguló fényuniverzum-Zsolnay Negyed is bekapcsolódik a pécsi Fényfesztiválba

Fénnyel festett történelmi épületek, tüllök tengerén lebegő fénylények, interakció a mesterséges intelligenciával – a Zsolnay Fényfesztivál 2025-ben is minden érzékszervedet elvarázsolja. Ez nem csak egy fesztivál – ez Európa egyik leglátványosabb városi rendezvénye, ami július 3-6. között immár kilencedik alkalommal borítja fényárba Pécset, több mint százezer érdeklődőt vonzva a városba.

Stratégiai érdek a méhészeti ágazat támogatása

A méhészeti ágazat támogatása, illetve a méhtartási kedv megfelelő szinten tartása nemzetstratégiai érdek. Az agrártárca eddig is kiemelt figyelmet fordított az ágazatra, amit fenn kíván tartani a Közös Agrárpolitika (KAP) 2027-ig tartó végrehajtásáról szóló Stratégiai Tervben, illetve a nemzeti támogatási rendszerben egyaránt.
Hirdetés

Hírek

Legyen kötelező légitársasági csődvédelmi alap

A globális turizmus folyamatos növekedése és az utazási kedv erősödése ellenére az utasokat még ma is kiszolgáltatottá teheti egy-egy légitársaság csődje. Ezen változtatna az Európai Utazási Irodák és Utazásszervezők Szövetsége (ECTAA) új javaslata,

Soproni egyetemisták jártak a NYÍRERDŐ-nél

Több évtizedes hagyomány, hogy a Soproni Egyetem végzős erdőmérnök hallgatói tanulmányúton ellátogatnak a NYÍRERDŐ Zrt.-hez.

Stratégiai érdek a méhészeti ágazat támogatása

A méhészeti ágazat támogatása, illetve a méhtartási kedv megfelelő szinten tartása nemzetstratégiai érdek. Az agrártárca eddig is kiemelt figyelmet fordított az ágazatra, amit fenn kíván tartani a Közös Agrárpolitika (KAP) 2027-ig tartó végrehajtásáról szóló Stratégiai Tervben, illetve a nemzeti támogatási rendszerben egyaránt.

Egy új rendszer, ahol a hirdetés nem zavar, hanem segít

A Sharity egy digitális platform, amely az adományozást és a hirdetéseket kapcsolja össze egy 21. századi rendszerben. Az applikáció segítségével a felhasználók reklámok, vagy szponzorált tartalmak megtekintésével támogatást generálhatnak nonprofit szervezetek számára anélkül, hogy saját zsebükből kellene költeniük.

Átlagosan 8 százalékkal magasabb órabérre számíthatnak a diákmunkások

Az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet május közepi adatai szerint a munkáltatók idén 8 százalékkal magasabb, átlagosan 2150 forint körüli órabért kínálnak a diákoknak.

Javaslat készül az árréscsökkentés kivezetésére

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) nemzetközi élelmiszer-kiskereskedelmi vállalkozásai a további bizonytalanság elkerülése érdekében javaslatot tesznek a kormánynak az árrésstop zökkenőmentes kivezetésére.

Éjfélig nyújtható be az szja-bevallás: fontos tudnivalók az utolsó napra

Május 20. a személyijövedelemadó-bevallás határideje, éjfélig még teljesíthető a bevallás, aki eddig nem nézte meg, és nem fogadta el a NAV által készített bevallási tervezetet, annak a határidő lejártával az automatikusan bevallássá válik.

Új lendületet vettek a magyar-amerikai agrárkapcsolatok

Ünnepélyes keretek között írta alá a magyar-amerikai kettős diplomát adó precíziós mezőgazdasági mérnök képzésről szóló megállapodást a Debreceni Egyetem és a Dél-Dakotai Állami Egyetem. Ökrös Oszkár helyettes államtitkár beszédében kiemelte, az egyezmény messze túlmutat a két intézmény közötti formális megállapodáson és új fejezetet nyit a két ország szakmai kapcsolataiban.
Hirdetés

Gazdaság

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit