A DZT két budapesti szakembere a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK)) kötelékében folytatja tovább fontos és jelentős turisztikai munkáját.
Az alacsony árrés titka pedig abból ered, hogy nagy tételben szerzi be az árut és miközben az alacsony költségű országokból vásárol, és alacsonyan tartja az üzemelési költségeit.
A német kormánykoalíció mintegy 7 milliárd euró értékű intézkedéscsomagot állít össze, hogy megpróbálja kiemelni Európa legnagyobb gazdaságát a hosszan tartó zuhanásból.
További lehetőségek az „Open Data”-alkalmazásokkal A DZT Knowledge Graph-projektje, amely 2023. közepétől érhető el online, új értékesítési lehetőségeket is nyitott a németországi városi turizmus számára.
Az új generációs magasfeszültségű vezeték, amely 1,4 gigawatt, tehát 3,6 millió háztartás számára elegendő áramot tud továbbítani, lenyűgöző tájakon keresztül épült.
A kormány heteken belül bemutatja törvénytervezetét, amelynek révén Németország lesz az első európai ország, ahol a töltőállomások 80 százalékát fel kell szerelni legalább 150 kilowatt kapacitású gyorstöltővel.
A németek a magas infláció miatt változtatnak a vásárlási szokásaikon - és közben kevesebbet
zuhanyoznak. Az olaszok egy lépéssel még ennél is tovább mennek.
A bürokrácia és a szakképzett munkaerő hiánya Németországban is drámai jövőképpel fenyeget a kis-és középvállalkozásokat szövetségi szinten tömörítő szövetség, a Bundesverbands Mittelständische Wirtschaft (BVMW) riasztó felmérése szerint.
Több tízmilliárd eurót megmozgató beruházási hullám indul Németországban a következő időszakban Robert Habeck alkancellár, gazdasági miniszter szerint.
Bár az áram- és gázpiaci válságon a jelek szerint sikerült úrrá lenni, a német gazdasági miniszter az előttünk álló tél végéig meg akarja szabni az energiaköltségek felső határát Németországban.
Júliusban a vártnál nagyobb mértékben, 8 havi mélypontra romlott az üzleti hangulat Németországban a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének kimutatása alapján.
Kiemelt pályázati lehetőségekben és csaknem hatmilliárd forint méhállatjóléti támogatásban is részesülnek az agrárium egyik legkisebb és legfontosabb ágazatának szereplői
Május 1-jétől, csütörtöktől egy új online látogatói foglalási rendszer szabályozza majd a látogatók számát Comino-i Blue Lagoon (Kék Lagúna) területén, hogy megóvják és megőrizzék ennek a népszerű Natura 2000 helyszínnek a kényes ökoszisztémáit.
A dél-koreai Samsung Electronics technológiai cég vártnál jobb üzemi eredményt jelentett szerdán az első negyedévre részben a Galaxy S25 okostelefonok erőteljes eladásnövekedésének köszönhetően.
Megnyitott Budapest első integrált közlekedési kiállítási és képzési tere, a WEMOVE a városi mobilitás jövőjét mutatja be a Jövő Mobilitása Szövetség, a Magyar Autóklub és a Westend együttműködésében
Az OTP történelmének legsikeresebb évét zárta 2024-ben, a bank kiemelkedő jövedelmezőséget ért el, tőkehelyzete rendkívül stabil, a régióban piacvezető
Bécs városa 2025. május 1-jétől új lakhatási akciót indít a felsőoktatásban tanuló diákok számára, aminek keretében akár 1.000 önkormányzati lakás válik elérhetővé számukra.
Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek