Kezdőlap Hírek Norvégia. Még ezren vesztegelnek a bajba jutott tengerjárón
No menu items!

Norvégia. Még ezren vesztegelnek a bajba jutott tengerjárón

Helikopterrel, egyesével mentik ki a norvég partok közelében bajba került tengerjáró luxushajó 1373 utasát, a Verdens Gang című norvég napilap értesülései szerint eddig 338 embert sikerült közülük biztonságba helyezni.

A háborgó tengerről eddig kimentett utasok közül 16-an megsérültek, hárman súlyosan. Az utasokat egy Brynhallen városában felállított sürgősségi létesítménybe szállítják. A sérültek ellátásával három kórház foglalkozik.

Az NRK norvég rádióadó beszámolt róla, hogy a norvég lobogó alatt hajózó tengerjárót két vontatóhajó Molde kikötőjébe szállítja. A mentőcsapatok elmondták, hogy a luxushajó négy motorjából hármat sikerült beindítani.

A Viking Sky motorjai előző nap meghibásodtak egy szigetekkel és sziklaszirtekkel szabdalt, veszélyes norvégiai partszakasz közelében. A tengerjáró irányíthatatlanul sodródni kezdett More og Romsdal megye partjainak közelében a szárazföld felé, és délután két órakor vészjelzést adott le. Később a legénységnek az egyik motort sikerült beindítania, és a hajót a partoktól két kilométerre lehorgonyozták. Hajók és helikopterek siettek a Viking Sky segítségére, de a mentést nehezítette, hogy a viharos tengeren óránkénti 70 kilométeres sebességű szél fújt, és 6-8 méteres hullámok tomboltak.

A korszerű, 2017-ben vízre bocsátott hajó a Viking Cruises csoport tulajdona, és a vállalat weboldala szerint 930 utas fogadására képes. A tengerjáróval 915 utas és 458 fős legénység indult útnak.

A cruisemapper.com honlap adatai szerint a Viking Sky március 14-én futott ki a nyugat-norvégiai Bergen városból 12 napos utazásra, amelynek során Narvik, Alta, Tromsö, Bodo és Stavanger városokban állt meg. Az utazás kedden ért volna a nagy-britanniai Tilbury kikötőjében – írta az MTI.

Eközben kimentették a 9 fős legénységet a Hagland Captain nevű teherszállító hajóról, amelynek motorja szintén elromlott szombaton, miközben útban volt a Viking Sky felé – közölte az NTB norvég hírügynökség.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Stabilcoin: az amerikai nagybankok válasza a bitcoinra

Photo: Emil Lendof/WSJ, iStock Ahogy a digitális pénzügyek térhódítása folytatódik, az...

A kriptóban keresnek menedéket a pénzügyi bizonytalanság elől

1 millió dolláros kampányt indít a Bitget Wallet – jön a „Crypto for Everyone” mozgalom

Rovarinvázió miatt átmenetileg bezár a Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár

A Pannonhalmi Főapátság rendkívüli helyzettel néz szembe. Intenzív és nagy kiterjedésű rovarfertőzést azonosítottak a klasszicista teremkönyvtárban. Nem volt még Magyarországon ilyen méretű, historikus állományt érintő fertőzés. A kialakult krízis azonnali beavatkozást és állományvédelmi munkálatokat igényel. A könyvtárat ezért 2025. június 1-től be kell zárni a turisták, a látogatók és a kutatók elől és előreláthatólag 7 hónapig, az állományvédelmi munkálatok idejéig biztosan zárva tart.

Megkezdte működését a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat technológiatranszfer cége

A közlemény szerint a 10 millió forintos törzstőkével bejegyzett társaság azzal a céllal jött létre, hogy hatékony támogatást nyújtson a Magyar Kutatási Hálózat kutatóinak a tudományos eredményeik gyakorlati hasznosításában.
Hirdetés

Hírek

Új befizetési lehetőségeket kínál a gazdálkodóknak a Magyar Államkincstár

A Magyar Államkincstár új befizetési lehetőségeket kínál a gazdálkodóknak, hogy csökkenthessék a számlaterheiket

Emelkedett az uniós határokon feltartóztatott, belépésre jogosulatlan bevándorlók száma

A tagországok tavaly 123 655, nem uniós ország állampolgára esetében tagadták meg a belépést az Európai Unió területére, ami kismértékű, 0,3 százalékos növekedés 2023-hoz képest - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.

400 ezer adózótól várja a NAV a tao- és majdnem 100 ezer társaságtól a kiva-bevallást

Az idén mintegy 400 ezer adózótól várja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a társasági adó (tao), illetve további közel 100 ezer társaságtól a kisvállalati adó (kiva) bevallást június 2-ig

A kínai BYD áprilisban először adott el több elektromos autót a Teslánál Európában

A kínai BYD áprilisban először előzte meg a Teslát a kizárólag akkumulátorról üzemelő elektromos autók (BEV) európai eladásában - áll a Jato Dynamics piackutató honlapján.

Egymilliárd eurós kötvénykibocsátást hajtott végre az MFB

Kiemelkedő érdeklődés mellett egymilliárd euró összegű forrást vont be a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) nemzetközi kötvénykibocsátás keretében, kedvező 4,375 százalékos kamat mellett
Hirdetés

Gazdaság

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.