norvégia
36 ezer fiatal ingyen barangolhatja be Európát
A jelentkezési időszak ma, közép-európai idő szerint 12:00 órakor kezdődik és október 18-án, közép-európai idő szerint 12:00 órakor ér véget.
Norvégia is ritka kincsre lelt. A szó szoros értelmében
Néhány hete Svédországban felfedezték Európa eddigi legnagyobb ritkaföldfém-lelőhelyét. Most egy norvég kutatás is új kincseket talált. A környezetvédőknek azonban vannak aggályaik.
Már nem Oroszország Európa legnagyobb gázszállítója
Európa legnagyobb gázszállítójává lépett elő tavaly Norvégia, amely az idén gázszállítását rekordközeli szinten tartja, olajtermelését pedig mintegy hét százalékkal növelni készül - közölte a norvég olajipari igazgatóság, az NPD.
Hidrogénvezeték csökkentheti az európai olajfüggőséget?
Németország és Norvégia egy, a két országot összekötő hidrogénvezeték építését fontolgatja, hogy csökkentse Európa függőségét az orosz energiaellátástól.
Csőd szélén a norvég fapados – az állam sem segít
Jövő év elejére kifuthat a pénzből és leállhat a Norwegian Air Shuttle légitársaság. A norvég kormány visszautasította az újabb állami támogatást, a társaság a harmadik negyedévben többmilliárd koronás veszteségről adott számot.
Recesszióba süllyedt a norvég gazdaság
Recesszióba került a norvég gazdaság, miután a második egymást követő negyedévben zsugorodott a GDP a június végével zárult három hónapban az előző negyedévhez viszonyítva.
Sosem látott csúcson a munkanélküliség Norvégiában
Történelmi csúcsra, 15,4 százalékra emelkedett a munkanélküliségi ráta Norvégiában április első hetében - közölte a munkaügyi hivatal.
Olajat talált a Mol az Északi-tengeren
A Mol-csoport tagja, a Mol Norge AS olajat és gázt talált Norvégia partjainál - közölte a magyar olajtársaság.
ExxonMobil: 125 év után búcsú Norvégiától
Az amerikai ExxonMobil olaj- és gázipari cég végleg kivonul a norvég piacról, valamennyi ottani érdekeltségét eladja.
Norvégia is megvonta a segélyt a brazil esőerdőktől
Németország után Norvégia, az Amazonas Alap fő finanszírozója is felfüggesztette az esőerdők védelmét szolgáló projektek támogatását Brazíliában. A norvég kormány szerint a brazil vezetés semmit sem tesz a világ tüdejének megóvásáért.
Olajfüggés e-autókkal – Csendes csoda Északon 2.
Egy olajbevételektől függő országban különös, hogy rengeteg elektromos autót látni az utakon. Az értékesítési statisztikák szerint az eladott kocsik harmada elektromos meghajtású volt tavaly, az idei előrejelzések már 50 százalékról szólnak. Gonda György vezetési tanácsadónk beszámolója Norvégiáról. Második rész.
Norvégia közelről – Csendes csoda Északon 1.
Budapesttől mindössze két és félórányi repülőútra olyan országban és gazdaságban találhatjuk magunkat, ahonnan nemcsak a tanulnivaló sok, hanem többnyire még az „államot” is szeretik, de legalább is nem szapulják. Oslóban rendkívüli hőségnek számított a fehér éjszakák idején a 25 fokos meleg, - az emberek hő tűrése is meglehetősen relatív. Gonda György vezetési tanácsadónk beszámolója Norvégiáról. Első rész.
Visszalépett a Nasdaq – az Euronext üzemeltetheti az oslói tőzsdét
Az amerikai Nasdaq visszavonta árajánlatát a 200 éves oslói tőzsde üzemeltetőjére és ezzel eldőlt, hogy a norvég cég megszerzéséért hónapokig vívott harcban a több európai börzét működtető Euronext került ki győztesként.
Hévíz. Pilótaképző akadémia létesül norvég tőkéből
Pilótaképző központot hoz létre Hévízen a norvég tulajdonú Central European Aviaton Cluster partnerével, az ugyancsak norvég Pilot Flight Academyvel. A beruházás 15 millió euróból valósul meg.
Kamatemelés Norvégiában – öthavi csúcson a korona
Öthavi csúcsra erősödött a norvég korona az euróhoz képest, miután a vártnál erősebb inflációs adatok fokozták azokat a várakozásokat, hogy a norvég jegybank újabb kamatemelést hajt végre a következő hónapokban.
Norvégia. Még ezren vesztegelnek a bajba jutott tengerjárón
Helikopterrel, egyesével mentik ki a norvég partok közelében bajba került tengerjáró luxushajó 1373 utasát, a Verdens Gang című norvég napilap értesülései szerint eddig 338 embert sikerült közülük biztonságba helyezni.
Emberrablás Norvégiában. Kilenc millió euró a váltságdíj
Elrabolták egy norvég milliárdos feleségét, a 68 éves asszonyért 9 millió euró (mintegy 2,9 milliárd forint) váltságdíjat követelnek kriptovalutában.
Friss
Rekordot döntött a forgalom Magyarország légterében tavaly
A HungaroControl 2024-ben rekordforgalmat regisztrált Magyarország légterében 1 millió 143 ezer 937 repülőgéppel, amelyeknek csaknem 84 százalékát az átrepülő járművek tették ki, az előrejelzések szerint az idén is erős forgalom várható.
Egyre népszerűbb az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazás
Egyre népszerűbb az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazás (ONYA), amelyen keresztül tavaly több mint 1,2 millió beadvány érkezett, míg 2023-ban 770 ezer.
Havonta mintegy 2000 gépkocsival gyarapodik a tisztán elektromos flotta
Erős hajrát követően repülőrajttal indult 2025 is a zöldautózás terjedésében: januárban ismét több mint 1900-zal nőtt a tisztán elektromos gépkocsik száma, megszakítás nélkül ötödik hónapja tart ez a lendületes bővülési ütem.
Az EU importdíjat vezetne be az e-kereskedelmi csomagokra
Az Európai Bizottság szerdán bejelentette, hogy új díjakat vezetne be az import e-kereskedelmi csomagokra, annak érdekében, hogy szabályozza a többségében Kínából érkező, az uniós szabványoknak nem megfelelő kereskedelmi termékek beáramlását.
Hírek
Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama
Hétfő reggeli jegyzésén a forint erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél, 0,2 százalékkal az euró, 0,8 százalékkal a dollár és 0,4 százalékkal a svájci frank ellenében.
Gyengült péntek reggelre a forint
Péntek reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a hétfői kezdésnél mindhárom devizával szemben, 0,5 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 0,7 százalékkal a svájci frank ellenében.
Gyengült a forint árfolyama csütörtök reggel
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön reggel a szerda esti szintekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Erősödött a forint péntek reggel
Az euró a kora esti 1,0263 dollár után 1,0272 dolláron áll péntek reggel.
Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggel
Az eurót 1,0364 dolláron jegyezték kedden reggel a hajnali 1,0354 dollár után.
Gazdaság
Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény
Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.
Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH
A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.
Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra
A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet