Hirdetés
Kezdőlap Hírek Novák Katalint választották Magyarország új köztársasági elnökének
No menu items!

Novák Katalint választották Magyarország új köztársasági elnökének

Novák Katalin. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Megválasztotta köztársasági elnökké Novák Katalint az Országgyűlés csütörtökön.

A volt családokért felelős tárca nélküli miniszter 137 támogató szavazatot kapott a titkos voksoláson, amelynek eredményességéhez kétharmados többségre volt szükség a 199 fős parlamentben.

A szavazólapot 195 képviselő vette fel. A 188 érvényes voks közül Novák Katalin 137-et kapott. Az ellenzéki frakciók jelöltjére, Róna Péter közgazdászra 51 szavazat érkezett. Az eredményhirdetésen nem vettek részt az ellenzéki frakciók.

A megválasztásáról szóló házelnöki bejelentés után a nemzeti zászló és a történelmi zászlók előtt a megválasztott köztársasági elnök letette államfői esküjét.

Novák Katalin május 10-én lép hivatalába, ő lesz a hatodik köztársasági elnök a rendszerváltás után.

Novák Katalin 1977-ben született Szegeden. A Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen 2001-ben szerzett közgazdász diplomát, majd a Szegedi Tudományegyetem és az Université Paris X közösségi és francia jogi képzését is elvégezte. 2001-től 2003-ig a Külügyminisztériumban referens, gyermekei születése után 2010-tól a Martonyi János vezette minisztériumban miniszteri tanácsadó. 2012-től már az Emberi Erőforrások Minisztériumában (Emmi) dolgozik, Balog Zoltán miniszter kabinetfőnöke, 2014-től 2020-ig az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, 2020-tól ezt a területet tárca nélküli miniszterként irányította 2021 végéig. 2017-től négy éven át a Fidesz külügyekért is felelős alelnöke.

Orbán Viktor miniszterelnök tavaly december 21-én jelentette be, hogy a Fidesz Novák Katalint jelöli államfőnek, miután Áder Jánosnak lejár második köztársasági elnöki mandátuma. Novák Katalin idén januárban jelentette be, hogy felfüggeszti párttagságát Fideszben.

Az új államfő férje Veres István Attila közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank Pénz- és devizapiac igazgatóságának vezetője; két fiuk és egy lányuk van.

Novák Katalin az Egyesült Államokban, Franciaországban és Németországban is élt, dolgozott. Anyanyelvén kívül angolul, franciául és németül folyékonyan, spanyolul társalgási szinten beszél.

Az Országgyűlés a rendszerváltás óta nyolcadik alkalommal választott köztársasági elnököt.

Az alaptörvény szerint a köztársasági elnök kifejezi a nemzet egységét, őrködik az államszervezet demokratikus működése felett, ő a Magyar Honvédség főparancsnoka. Az államfőt az Országgyűlés öt évre választja, és legfeljebb egy alkalommal lehet újraválasztani.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.