Kezdőlap Gazdaság Babaváró hitel: eddig 784 milliárdot utaltak százezer párnak
No menu items!

Babaváró hitel: eddig 784 milliárdot utaltak százezer párnak

Jelasity Radován, a Magyar Bankszövetség elnöke, Kovács Levente, a bankszövetség főtitkára és Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Átlépte a százezret a babaváró támogatást igénylő párok száma, azaz legalább kétszázezer fiatalnak nyújtott segítséget a kormány – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Novák Katalin azt mondta, hogy a bankok 784 milliárd forint babaváró támogatást folyósítottak, 33 ezer esetben már megszületett, vagy úton van a gyerek.

A második gyerek megszületése után a maximum tízmillió forint babaváró támogatásból fennmaradó, még törlesztési kötelezettség alatt álló összeg 30 százalékos csökkentésével hatszázan éltek, ötvennégy esetben pedig azoknál a pároknál, akiknek három gyerekük született, a teljes – a gyerekek meg nem születése esetén törlesztendő – összeget elengedték – tudatta az államtitkár.

Kiemelte: a koronavírus-járvány alatt könnyebbé tették az igénylést. Példaként említette, hogy augusztus 17-éig a gyerek születését követően is lehet igényelni a támogatást, a munkájukat elvesztők jogviszonya pedig meghosszabbodik a veszélyhelyzet idejével, ha szeptember 16-ig újra elhelyezkednek.

Továbbá a veszélyhelyzet előtt kötött szerződések esetén év végéig hitelmoratóriumot lehet kérni – mondta.

Novák Katalin beszélt arról is, hogy öt éve vezették be a családi otthonteremtési kedvezményt (csok), amelyet azóta 145 ezer család vett igénybe, vagyis a csok 600 ezer ember otthonteremtéséhez járult hozzá 455 milliárd forinttal.

Novák Katalin és Jelasity Radován. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Új lakás vásárlásához 42 ezer, használt lakás vásárlásához 95 ezer, meglévő otthon bővítéséhez nyolcezer család kapott csokot.

A támogatásban részesülők mintegy fele kétgyermekes, 38 százalékuk leendő vagy már nagycsaládos, 15 százalékuk egygyermekes vagy egy gyermeket vállaló – mondta.

Hozzátette, a csokot felvevők kétharmada már meglévő gyerekek után vette igénybe a segítséget, harmaduk pedig a jövőben szeretne gyerekeket vállalni: összesen körülbelül 75 ezer gyereket vállaltak a szerződésekben.

Jelasity Radován, a Magyar Bankszövetség elnöke hangsúlyozta, hogy a babaváró támogatás a magyar bankpiac legsikeresebb terméke, népszerűsége a járvány alatt sem csökkent: 160 milliárd forintot igényeltek az emberek.

Áprilisban például 46 milliárd forint babaváró támogatást és 13 milliárd forint személyi kölcsönt folyósított a bankszektor, 2019 második fél évében pedig több babaváró támogatást folyósítottak, mint lakáshitelt – mondta.

Hozzátette: a támogatást felvevők átlagosan 9,7 millió forintot igényeltek, a bankok az előírt tíz nap helyett 3-6 napon belül folyósították az összegeket.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

„Merni kell kockáztatni. Bele kell ugrani.”

Csak egy kósza gondolat volt. Kovács Gyöngyi sosem álmodott kávézóról.

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Egyre több kínai kütyü kerül a karácsonyfa alá

Innovatív ajándékok jönnek a keleti gyártósorokról
Hirdetés

Hírek

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...