Hirdetés
Kezdőlap Fogyasztóvédelem Nyári táborokban ellenőriznek a fogyasztóvédők
No menu items!

Nyári táborokban ellenőriznek a fogyasztóvédők

A nyári táborozás eszközeinek biztonságát vizsgálva 49 üzemeltetését tiltotta meg ideiglenesen a fogyasztóvédelmi hatóság, elsősorban a megfelelőséget igazoló dokumentumok hiánya miatt. 

A tanítási szünetben az ország minden részén célzottan ellenőrzik a táborokban a gyerekek aktív szórakozását biztosító eszközöket. A fogyasztóvédelmi hatóság a fokozott ellenőrzéseknek köszönhetően a tavalyi évhez képest csökkent a szabálytalanul, hiányos dokumentációval üzemeltetett eszközök aránya – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Keszthelyi Nikoletta

Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár kiemelte, az ellenőrzéseket követően a hatóság 21 táborban összesen 49 eszköz üzemeltetését tiltotta meg ideiglenesen, elsősorban a megfelelőséget igazoló dokumentumok hiánya miatt. 16 táborban 31 eszköz a hiányosságok pótlása után már újra üzemel.

A tájékoztatás szerint a szaktárca által elrendelt vizsgálat olyan kalandparkokra, strandokra is kiterjed, ahová nyári táborokat szerveznek.

A fővárosi és megyei kormányhivatalok eddig több mint 200 gyermektáborban végeztek helyszíni ellenőrzést, amelyek mintegy harmadában volt valamilyen aktív szórakozást biztosító élményeszköz, például trambulin, ugrálóvár, vízicsúszda, kalandpálya vagy gokartpálya.

Kevesebb szabálytalanságot találtak a kalandparkokban és a vízicsúzdáknál is a fogyasztóvédők. Képünk illusztráció

A táborokban felállított 280 eszköz több mint negyede, 28 százaléka nem felelt meg az előírt üzemeltetési feltételeknek. Az arány kedvezőbb tavalyhoz képest, amikor az ellenőrzött eszközök közel fele, 45 százaléka volt kifogásolható. A korábbi ellenőrzéseknek köszönhetően a táborokat szervezők többsége már tisztában volt az élményeszközök üzemeltetésére előírt jogszabályi kötelezettségekkel – írják a közleményben.

Az ITM által elrendelt vizsgálat elsősorban az eszközök biztonságosságát igazoló megfelelőségi tanúsítványok meglétére, és arra irányult, hogy feltüntették-e az adott eszközön, hányan használhatják azt egyszerre. Az ellenőrzés kiterjedt az üzemeltetési napló jogszerű vezetésére, a vízicsúszdákat és kalandpályákat kezelő személyzet képesítési igazolásainak meglétére is.

Az ellenőrzések a vakáció végéig folytatódnak, az ITM aktív fogyasztóvédelmi jelenléttel és rendszeres ellenőrzésekkel járul hozzá ahhoz, hogy a gyermekek gondtalanul nyaralhassanak, és szüleik a nyári táborokban is biztonságban tudhassák őket – hangsúlyozza a minisztérium – adta hírül az MTI.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Megnyílt első éjjel-nappali posta Nyíregyházán

A Magyar Posta Zrt. további tizenkét helyszínen tervezi a postai szolgáltatások éjjel-nappali elérésének lehetőségét bevezetni, a szolgáltatást öt budapesti, valamint Szombathely, Tatabánya, Veszprém, Zalaegerszeg, Debrecen, Kecskemét és Miskolc postáján indítják el.

Ingyenes európai vonatbérletre pályázhatnak a 18 éves fiatalok

A hetedik éve rendkívüli népszerűségnek örvendő kezdeményezés keretében eddig összesen már több százezer európai fiatal utazhatta be Európát Interrail vasúti bérlettel - írták.

Német gazdasági döntéshozókkal tárgyalt Nagy Márton Németországban

Az egyeztetések középpontjában elsősorban a német gazdaság kilátásai és versenyképessége, valamint az autóipar, különös tekintettel az elektromos autógyártás jövője állt.

A kormány erősíti Magyarország gazdasági szuverenitását

Az iparági kiállítás segíti a kapcsolatépítést, azon csaknem hatvan cég fog bemutatkozni.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

A Richter változatlanul a 9150-9420 forintos sávban mozoghat. A gyógyszerpapír jegyzése csütörtökön 5 forinttal, 0,05 százalékkal 9260 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban.

Úttörő konferencia az autóipar jövőjéről, hazai díjátadóval

A tisztán benzines autók napjai is meg vannak számlálva, miközben az elektromos autók térnyerése kapcsán még bőven akadnak kérdőjelek

Heti makronaptár

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük az ipari termelés februári, a külkereskedelmi forgalom előzetes februári és részletes januári adatai, valamint a termelői árak és a kiskereskedelmi forgalom februári adatai. A kormányzati szektor 2023. utolsó negyedévi egyenlegét is közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.