Hirdetés
Kezdőlap Edukáció Nyelvvizsga, jogosítvány. Több tízezren igényeltek támogatást
No menu items!

Nyelvvizsga, jogosítvány. Több tízezren igényeltek támogatást

Tavaly 43 694 fiatal igényelt támogatást a kincstártól az első sikeres nyelvvizsga vagy a B kategóriás jogosítványhoz szükséges KRESZ-tanfolyam díjához, a támogatások meghaladták az 1,06 milliárd forintot – mondta a Világgazdaságnak Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára. 

Az első sikeres nyelvvizsgához a 35 év alatti fiatalok 2018. január 1-jétől, a B kategóriás jogosítvány megszerzéséhez szükséges KRESZ-tanfolyam és vizsga díjához a 20 év alattiak tavaly július 1-jétől igényelhetnek támogatást. Erre a tavalyi és az idei büdzsében összesen 3,4 milliárd forint áll rendelkezésre – mondta az államtitkár a lapnak, hozzátéve: a támogatás a vizsga sikere után kérhető.

Tavaly a kincstárhoz 12 219-en nyújtottak be támogatási kérelmet a KRESZ-tanfolyam és -vizsga díjához, az elbírálás után, 2018 végéig 243,1 millió forintot utaltak támogatásként.

Tállai András elmondta, hogy tavaly 31 475 első sikeres nyelvvizsga és első emelt szintű, idegen nyelvből tett érettségi díjához kértek támogatást, erre összesen 823 773 480 forintot utaltak ki. Emelt szintű idegen nyelvi érettségi vizsga díjának visszatérítését 147-en kérték. A legtöbb kérelem angolnyelv-vizsgához kapcsolódott, a vizsgázók átlagosan 29 455 forint támogatást kaptak. (MTI)

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Augusztus közepétől újra jár a 3-as metró a déli szakaszon

Augusztus 15-től újra jár a 3-as metró Kőbánya-Kispest és a Kálvin tér között. A Kálvin tértől a Göncz Árpád városközpontig továbbra is metrópótló busszal lehet utazni - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.

Jövőre is velünk lesz az élelmiszerválság

Az ukrán gabonaszállítás újraindítása és a recessziós félelmek miatt csökkentek a globális élelmiszerárak az elmúlt hetekben, de szakértők szerint a szélsőséges időjárás, a magas energiaköltségek és a megugró műtrágyaárak miatt az élelmiszerválság jövőre fokozódhat - állapította meg a Makronóm Intézet friss elemzésében.

Kína hadgyakorlata átmenetileg lebénítja Tajvan légterét

Több légitársaság is törölte Tajpejbe tartó járatait, másokat pedig átirányítottak, hogy elkerüljék a légteret, amelyet lezártak a polgári forgalom elől a kínai katonai gyakorlatok miatt. A kínai néphadsereg Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnöke tajvani látogatására válaszul vonult fel a vitatott hovatartozású sziget körül.

Az MNB zöld átállást vár el a bankoktól – határidőre

A jegybank megújította zöld ajánlását, amelyben elvárják, hogy a hazai hitelintézetek 2025-ig álljanak át a zöld működésre.

Hírek

Augusztus közepétől újra jár a 3-as metró a déli szakaszon

Augusztus 15-től újra jár a 3-as metró Kőbánya-Kispest és a Kálvin tér között. A Kálvin tértől a Göncz Árpád városközpontig továbbra is metrópótló busszal lehet utazni - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.

Kína hadgyakorlata átmenetileg lebénítja Tajvan légterét

Több légitársaság is törölte Tajpejbe tartó járatait, másokat pedig átirányítottak, hogy elkerüljék a légteret, amelyet lezártak a polgári forgalom elől a kínai katonai gyakorlatok miatt. A kínai néphadsereg Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnöke tajvani látogatására válaszul vonult fel a vitatott hovatartozású sziget körül.

Szankciókat vetett ki az EU a Zelenszkij székére pályázó volt elnökre

Korlátozó intézkedéseket vezet be az Európai Unió Viktor Janukovics volt ukrán elnökkel és fiával, Olekszandr Janukoviccsal szemben, válaszul az orosz katonai agresszióra - döntött az Európai Tanács.

Erősödött a forint péntek reggelre

Erősödött a forint árfolyama péntek reggelre a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.

Duplán jön a családi pótlék augusztusban

Kétszer utal családi pótlékot augusztusban a Magyar Államkincstár - közölte közösségi oldalán Németh Szilárd.

Új menedzsmentet kapott a Magyar Közút

A Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél az újonnan létrehozott igazgatóság elnöke Bartal Tamás, a felügyelőbizottság elnöke Németh Lászlóné lett 2022. augusztus 1-jétől, a vezérigazgatói feladatokat továbbra is Szilvai József Attila látja el.

Gazprom: a szankciók miatt nem indulhat újra az Északi Áramlat

Nem lehet visszaszállítani Oroszországba az Északi Áramlat-1 gázvezeték turbináját a nyugati szankciók miatt - közölte a Gazprom.

Románia lassan, de biztosan elfogy

Románia lassan, de biztosan elfogy - állapította meg az Adevarul című román lap azt kommentálva, hogy tavaly minden korábbinál kevesebb, mindössze 180 ezer gyermek született a 19 millió lakosú országban. A lap szerdai cikkében szociológusokat megszólaltatva járta körül a népességfogyás okait és megfékezésének lehetséges módozatait.

Gazdaság

Az MNB zöld átállást vár el a bankoktól – határidőre

A jegybank megújította zöld ajánlását, amelyben elvárják, hogy a hazai hitelintézetek 2025-ig álljanak át a zöld működésre.

Újra összeért az egyhetes betéti kamat és az alapkamat

A várakozásoknak megfelelően az előző hetinél 100 bázisponttal magasabb, 10,75 százalékkos kamattal hirdette meg az egyhetes jegybanki betétet csütörtökön a Magyar Nemzeti Bank.

MNB-alelnök: a rezsicsökkentés módosítása tovább emeli az inflációt

A 100 bázispontos kamatemeléssel a monetáris politika célja továbbra is az, hogy fellépjen a másodkörös inflációs hatások elkerülése érdekében, illetve elősegítse az inflációs cél elérését - jelentette ki Virág Barnabás, a jegybank alelnöke.

Újabb 1 százalékponttal emelte az alapkamatot az MNB

Keddi ülésén 100 bázisponttal 10,75 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom