Hirdetés
Kezdőlap Hírek Nyugdíjcélú állampapír. Infláció feletti hozam - ősztől
No menu items!

Nyugdíjcélú állampapír. Infláció feletti hozam – ősztől

Ősszel kerül piacra a nyugdíjcélú állampapír, a bevezetés részleteit a következő hónapokban hozzák nyilvánosságra – közölte a Pénzügyminisztérium  pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára a Napi.hu konferenciáján. 

Balogh László

Balogh László a Magyar öngondoskodás 2019 című rendezvényen elmondta, hogy a nyugdíjcélú állampapír az ilyen megtakarítással még nem rendelkezőket célozza meg, infláció feletti hozamot kínálva. A kormány arra számít, hogy a júniusban bevezetendő nemzeti állampapír hamar népszerű lesz, a nyugdíjcélú viszont fokozatosan, több év alatt terjedhet el – tette hozzá.

Tájékoztatása szerint az eddigi állampapírok közül több is kikerülhet a forgalomból az új termékek bevezetését követően, de az inflációhoz kötött kamatozású prémium állampapír megmaradhat, amennyiben a befektetők magasabb hozamot remélnek ettől, mint a sávos kamatozású nemzeti kötvénytől. A kormány a következő öt évben azzal számol, hogy teljesül a Magyar Nemzeti Bank 3 plusz-mínusz 1 százalékos inflációs célja – jegyezte meg.

A helyettes államtitkár a lakossági állampapír-állomány méretének megduplázódását várja a nemzeti kötvénytől. Népszerűségét a kiemelkedő, az ötéves futamidő végén 6 százalékos kamatozáson felül a kormány kamatadó-mentességgel, egyszerű visszaválthatósággal és könnyű elérhetőséggel is erősíti. Az értékesítésébe a Magyar Posta is bekapcsolódik.

Balogh László az új állampapírok bevezetésétől a pénzügyi tudatosság és az öngondoskodási hajlandóság további erősödését várja. Utóbbi akár évtizedekre szóló előrelátást igényel, miközben Magyarországon a lakossági megtakarítások több mint fele 1 évnél rövidebb futamidejű befektetésekben áll, a háztartások háromnegyede pedig nem készít összesítést a kiadásokról és a bevételekről.

Hangsúlyozta, hogy a nyugdíjcélú takarékoskodást nem a magyar nyugdíjrendszer jövője indokolja, hiszen annak működése uniós értékelés szerint is hosszú távra biztosított. A nyugdíjasok igényei viszont magasabbak, mint néhány évtizede, ez pedig a kiadások növekedésével jár és indokolja a kiegészítő megoldásokat – tette hozzá. (MTI)

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mi a sikeres mezőgazdaság alapja? A fenntartható élelmiszeripar

2016-ban a „Maradék nélkül” program is bevezetésre került, aminek köszönhetően 27 százalékkal csökkent Magyarországon a kidobott élelmiszerek mennyisége.

Már tízezer helyen lehet a kártyagyilkos qvikkel fizetni

A qvikkel kapcsolatban egyelőre a tanulás fázisában járnak még a vásárlók és a kereskedők is,

Újgenerációs módszer segíti az érettségizők és nyelvvizsgázók felkészülését

Célzottabb és hatékonyabb tanulási lehetőségeket kínál az Idegennyelvi Felkészítő Modul

A csemegeszőlő lehet a klímaváltozás egyik nyertese

A csemegeszőlő iránti piaci kereslet is indokolja a hazai termesztés fejlesztését.

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Már tízezer helyen lehet a kártyagyilkos qvikkel fizetni

A qvikkel kapcsolatban egyelőre a tanulás fázisában járnak még a vásárlók és a kereskedők is,

Az MNB újra elindította megtakarítási kampányát

A megtakarítások befektetésénél kerülni kell a túlzottan csábító ajánlatokat.

Látótávolságban sincs az 5 százalékos lakáshitelkamat, jobban néznek ki a személyi kölcsönök

A lakáshitelek kamatai semmit sem csökkentek október elején, egyelőre nyoma sincs, hogy a bankok elindulnának a tőlük kért 5 százalékos THM felé. A személyi...

Alig változott a forint árfolyama a hét végén

A forint az elmúlt héten gyengült, a múlt hétfői kezdéséhez képest ezt a hetet az euróval és a svájci frankkal szemben 1 százalékkal, a dollár ellenében pedig 2,8 százalékkal gyengébben kezdte.