Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág OTP: minden fontos mutatóban javultak az eredmények
No menu items!

OTP: minden fontos mutatóban javultak az eredmények

Az OTP csoport adózott eredménye 268 százalékkal magasabb lett az egy évvel ezelőttinél. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Nagyon jó eredményeket ért el az OTP csoport az idei első negyedévben, sikerült megfelelnie a kihívásoknak – mondta a vezérigazgató-helyettes a bank negyedéves eredményeit ismertető sajtóbeszélgetésen.

Bencsik László szerint már közel van a járvány negatív hatásának megszűnése. A második félévben gyorsan felfutó fogyasztással, csökkenő munkanélküliséggel, dinamikus gazdasági környezetre számítanak a csoport minden országában; nagyon prosperáló időszak várható. A második negyedévben minden országban az első negyedévihez hasonló adatokat várnak.

Elmondta, hogy nem okozott jelentős problémát a hiteltörlesztés újraindulása azokban az országokban, ahol az első negyedévben véget ért a moratórium: az ügyfelek rendben elkezdtek fizetni. Az előforduló problémákat a bank tudta kezelni.

A csoport teljesítménye pozitív: minden nagyobb csoporttag eredménye javult negyedéves és éves összevetésben egyaránt, nominális értelemben kiemelkedett a bolgár és szerb bankok eredménynövekedése – sorolta.

A külföldi leánybankok eredmény-hozzájárulása a negyedéves korrigált profiton belül 47 százalékot tett ki, ami 16 százalékpontos javulás az egy évvel ezelőttihez képest – ismertette. Az első negyedévben minden leánybank nyereséges volt, a legnagyobb javulás éves alapon abszolút értékben a bolgár és orosz leánybankok eredményében volt. Sikeresnek nevezte a csoport két szerbiai bankjának integrációs folyamatát, ami a járványidőszak nehézségei ellenére időre és a költségkereten belül zárult.

Bencsik László

Megerősítette a menedzsment korábbi előrejelzését, miszerint idén a kockázati költség alacsonyabb lesz, és az állománynövekedés a tavalyi 9 százalékhoz hasonló lesz, a nettó kamatmarzs csökkenése folytatódhat.

Kiemelte: számottevően javult a konszolidált eredmény, köszönhetően döntően a kockázati költségek mérséklődésének és a hitelállomány növekedésének. A teljesítő hitelállomány árfolyamszűrten 2 százalékkal nőtt, csoportszinten is kiemelkedő volt a magyar fogyasztási hitelek 7 százalékos növekedése, és folytatódott a lakáshitelek és a vállalati hitelek bővülése is. A konszolidált ügyfélbetétek 3 százalékkal, közel 500 milliárd forinttal nőttek, ezen belül a növekedés javarészt a magyarországi betétek 4 százalékos bővülésének köszönhető.

Az elmúlt öt negyedévben volatilis volt az eredmény, lényegében változatlan portfólióminőség mellett. Ennek ellenére a csoport a várható veszteségekre tartalékot képzett. Idén az első negyedévben ilyen újabb kockázati költség nem volt, a törlesztési moratóriumnak nem volt érdemi eredményhatása. Magyarországon még tart a moratórium, ahol már lejárt, ott sem látnak érdemi portfólió romlást, a horvát piacot kivéve.

Mint mondta, tavaly az első negyedévben 92 milliárd forint volt a kockázati költség, idén mindössze 8,5 milliárd, vagyis 91 százalékkal kevesebb.

A jelzáloghitelek kereslete 35 százalékkal nőtt éves összevetésben, aktív az ingatlanpiac, erős a hitelezés. A személyi hitelek bővülése is kétszámjegyű volt. Az OTP megtartotta a 30 százalék feletti piaci részesedését a jelzálog és személyi hitelek kihelyezésében. A mikro és kisvállalati hitelek 14 százalékkal nőttek az Nhp hajrá! programban mutatott kiemelkedő aktivitással, az OTP vállalati hitelpiaci részesedése átlépte a 17 százalékot március végén.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján publikált nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerinti jelentés alapján a bankcsoport korrigált konszolidált adózott eredménye 117,3 milliárd forint volt, 49 százalékkal jobb az előző negyedévinél, és 268 százalékkal magasabb az egy évvel ezelőttinél. A csoport összes bevétele 301,1 milliárd forint volt az első negyedévben, ami 2 százalékos csökkenés az előző negyedévhez, illetve 6 százalékos bővülés az egy évvel korábbihoz képest.

A nettó kamatbevétel meghaladta a 203 milliárd forintot, ami 3 százalékkal több az előző negyedévinél, és 1 százalékkal az egy évvel korábbinál. A nettó díjak és jutalékok csaknem 72 milliárd forintot tettek ki, ez 13 százalékkal kevesebb az előző negyedévinél, de 4 százalékkal meghaladja az egy évvel korábbit. A bank mérlegfőösszege 24 307 milliárd forintra emelkedett, negyedéves szinten 4 százalékkal, éves szinten 11 százalékkal bővült.

A Portfolio.hu szerint minden fontos mutatóban jobbak lettek az OTP eredményei az elemzők által vártnál, a rekordot a tavalyi harmadik negyedéves 117,7 milliárd forint jelenti, így az idei első negyedév 117,3 milliárd forinttal minden idők második legjobb eredménye lett.

Az OTP részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek. A csütörtöki zárásra a részvények ára 115 forinttal, 0,81 százalékkal 14 230 forintra erősödött, forgalmuk 6,8 milliárd forintot tett ki. Az utóbbi egy évben a legmagasabb árfolyamuk 14 490 forint, a legalacsonyabb 8760 forint volt.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egy Orbán sikertörténet Székelyföldről Ausztriáig

Orban Optic - áll a cégér, az ausztriai Baden bei Wien bevásárlóutcájának üzlete felett. Tulajdonosa, Orbán Éva a Székelyföldről indulva, jónéhány kihívással és előítélettel is megküzdve mondhatja mára már sikeres üzletasszonynak magát.

Ötöt lépne előre a Mömax és a Möbelix Magyarországon

Újabb bútoráruházakat nyit Magyarországon a három népszerű bútorkereskedelmi márkát - XXXLutz, Mömax, Möbelix -, összefogó MMXH Lakberendezési kft.

KSH: a harmadik negyedévében 12,1 százalékkal csökkentek a beruházások

A beruházások volumene 2023 harmadik negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 12,1 százalékkal csökkent, az előző negyedévhez képest.

BÉT – Csökkenés várható a nyitásban

Csökkenéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.

Rendkívüli kiadások előtt a magyar büdzsé – a költségvetés állja a sarat

Október végéig az államháztartás központi alrendszere 3487,6 milliárd forintos hiánnyal zárt.

Kamatdöntés – MNB: továbbra is indokolt a körültekintő monetáris politika

Az MNB prognózisa szerint a folyó fizetési mérleg hiánya 2023-ban a GDP 1 százaléka alá mérséklődik, és az egyenleg az előrejelzési horizonton tovább javul.

Az OTP Bank 49 millió forint bírságot kapott több hiányosság miatt

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 49 millió forint bírságot szabott ki az OTP Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenységével kapcsolatban feltárt hiányosságok miatt.