Hirdetés
Kezdőlap Agrár Pályázat állattartóknak - 30 milliárdos keretösszeggel
No menu items!

Pályázat állattartóknak – 30 milliárdos keretösszeggel

A támogatás intenzitása főszabályként az összes elszámolható költség 50 százaléka. Illusztráció: MTI

Harmincmilliárd forint keretösszeggel, állattartással foglalkozó gazdálkodók számára hirdetett újabb pályázatot az agrártárca – jelentette be Nagy István agrárminiszter.

A tárcavezető ismertette: a Vidékfejlesztési programban meghirdetett felhívás célja, hogy a kisebb állattartó gazdaságok kiválthassák korszerűtlen termelési technológiájukat, ezzel javulhat termelékenységük és jövedelmezőségük.

A baromfitartó, a sertéstartó, a szarvasmarhatartó, a juh- és kecsketartó telepek, valamint a többi mezőgazdasági haszonállat – így a lófélék, nyúl, méh, húshasznosítású galamb, fürj, strucc, emu, fácán, fogoly, valamint csincsilla – tartására szolgáló állattartó telepek korszerűsítésére, fejlesztésére május 28-a és július 22-e között lehet pályázni – közölte Nagy István.

A támogatás mértéke a baromfi- és sertéstartó telepek fejlesztése esetében maximum 100 millió forint, a szarvasmarhatartó telepek fejlesztése vonatkozásában maximum 50 millió forint, a juh- és kecsketartó telepek és a többi állatfajhoz kapcsolódó telepek fejlesztése kapcsán pedig maximum 20 millió forint lehet.

Nagy István

A támogatás intenzitása főszabályként az összes elszámolható költség 50 százaléka, ugyanakkor a közép-magyarországi régióban 40 százalék. A fiatal mezőgazdasági termelők által és a kollektív módon végrehajtott projektek 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak – tette hozzá a miniszter.

A tárcavezető jelezte: a felhívás lehetőséget teremt az állattartó tevékenységhez kapcsolódó épületek, építmények létrehozására, kialakítására, valamint az egyes ágazatok igényeinek megfelelően önállóan támogathatók az állattartáshoz kapcsolódó egyes eszközök, gépek beszerzése.

Az elnyerhető forrásoknak köszönhetően megújulhat a telepek tartás- és takarmányozási technológiája, javulhatnak az épületenergetikai mutatók, megújulhatnak az épületgépészeti berendezések. Emellett támogatásban részesülhetnek a megújuló energiaforrást hasznosító technológiák is, melyeknek következtében javulhat az állattartó gazdaságok versenyképessége – emelte ki Nagy István.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Rárepül az EB-re a Wizz Air

A légitársaság június 15-én és június 19-én Budapestről és Debrecenből is indít járatokat a mérkőzésekre.

Nem taposni, hanem visszavinni!

A kisebb üzletek kézi visszaváltó pontként is csatlakozhatnak a rendszerhez, ha a visszaváltást kézi úton, mobil alkalmazás támogatásával tudják megoldani.

Útimorzsák Ronaldo hazájából – Portugália: felszálló pályán

Az előrejelzések szerint az ibériai ország gazdasága idén a harmadik leggyorsabban növekvő gazdaság az Európai Unióban.

Az EU az informatika területét érintő állami támogatásokat hagyott jóvá

A CIS az első olyan, közös európai érdeket szolgáló projekt, mely a felhő- és pereminformatika-technológiák területén valósul meg.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.