Kezdőlap Hírek Panda kötvényt bocsátott ki a magyar állam Kínában
No menu items!

Panda kötvényt bocsátott ki a magyar állam Kínában

A kedvező befektetői várakozásokat követően minden eddiginél alacsonyabb kamatozással bocsátott ki jüankötvényt a magyar állam Kínában – tájékoztatott Varga Mihály.

A tárcavezető ismertette:

kétmilliárd jüan értékben, 1,7-szeres túljegyzéssel, hároméves futamidejű, 4,3 százalékos kamatozású panda kötvényt értékesített a magyar állam Kínában.

Ezzel lezárult a 2017-ben indított hárommilliárd jüan összértékű program.

Két éve az Államadósság Kezelő Központ egy 2019 közepéig szóló hárommilliárdos pandakötvény-programra kapott engedélyt a kínai pénzügyi felügyelettől – emlékeztetett a pénzügyminiszter. Mint mondta: a mostani jüankötvény-kibocsátással Magyarország sikeresen használta fel a program adta keretösszeget.

Induláskor a cél az volt, hogy Magyarország megvesse a lábát a kínai tőkepiacon is, és bemutatkozzon az ottani intézményeknek – mutatott rá Varga Mihály. Kiemelte: a befektetők már a 2017-es magyar panda kötvényt is az akkor újnak számító “Bond-connect” rendszeren keresztül vásárolhatták, amely lehetőséget adott arra, hogy ne csak a kínai belső piaci, hanem off-shore intézményi befektetők is hozzájussanak a kötvényhez. 2016-ban Magyarország volt az első kelet-közép-európai ország, amely kínai devizában bocsátott ki kötvényt az off-shore piacon, 2017-ben, a panda kötvény kibocsátásával pedig hazánk volt az első olyan állam a világon –  Kínát leszámítva – amelynek onshore (panda-) és offshore (hongkongi) renminbikötvénye is volt.

A kínai kötvénykibocsátás a magyar államadósság szerkezete szempontjából is fontos – szögezte le Varga Mihály. Mint fogalmazott: a kínai pillér felépítése biztonságot ad, ha a hagyományos, euró-, illetve dollárpiacon nehézségekbe ütközne a refinanszírozás. Az Egyesült Államok után a kínai a világ második legnagyobb kötvénypiaca, ahol mindössze két százalék a külföldi tulajdon aránya.

Japán, Európa és az Egyesült Államok tőkepiacán túl már Kínában is jelen vannak magyar állampapírok. A belföldi nagybani forint- és a lakossági piac, valamint a különböző területi eloszlású nemzetközi tőkepiacok együtt biztonságos finanszírozást eredményeznek hazánk számára – tette hozzá az MTI.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ipari park, fejlesztések, új üzletek – Dombóvár az autópályára is számít

Dombóvár nagyon számít a régóta várt M9-es autópályára, amely...

Koronavírus – Izraelben az időseket újraoltják

Az idősek augusztus elején kezdődő újraoltásáról, a harmadik adag...

Ókori, birodalmi csatornát és utat találtak Hollandiában

Ókori, a Római Birodalom idejéből származó csatornát és utat találtak az UNESCO világörökségi listájára a nemrégiben felkerült ősi katonai táborok közelében - jelentették be holland régészek.

Amerika. A vártnál gyengébb lett a negyedéves GDP-adat

Jelentősen, de az elemzők által vártnál szerényebb ütemben nőtt az amerikai gazdaság teljesítménye a második negyedévben. A növekedéshez hozzájárult, hogy a koronavírus-járvány visszaszorításával gyorsuló ütemben kezdett visszatérni a gazdasági és társadalmi élet a normális kerékvágásba.

Hírek

Nem kísérte pusztító szökőár a 8,2-es alaszkai földrengést

Nem okozott károkat az alaszkai 8,2 es földrengés. Legfeljebb 21 centiméteres szökőárhullámot figyeltek meg az érintett térségben.

Szökőárriadó – 8,2-es földrengés volt Alaszka déli partjainál

Erős, az amerikai földtani intézet (USGS) tájékoztatása szerint 8,2-es földrengés volt Alaszka déli partvidékénél helyi idő szerint szerda este, szökőárriadót rendeltek el.

Vádemelés. Milliárdos ingatlant akart átjátszani az élettársának

Vádat emeltek egy felszámolóbiztos - és társai - ellen, aki a vádirat szerint egy egymilliárd forintnál is nagyobb értékű irodaházat akart átjátszani 160 millió forintért partnerének - közölte a fővárosi főügyész.

Gyengülnek a Föld életjelei – tudósok ezrei sürgetnek azonnali beavatkozást

A Föld életjeleinek gyengülésére figyelmeztetett a BioScience című szaklapban megjelent cikkben a világ több mint tízezer vezető kutatója.

Srí Lanka-i kútásók találtak rá – 100 millió dollárt érhet

Véletlenül egy mintegy 100 millió dollárt (30 milliárd forintot) érő csillagzafír tömböt fedeztek fel egy Srí Lanka-i férfi hátsó kertjében munkások, akik éppen kutat ástak.

Péntektől újra történelmi rekordon a benzinár – drágul a gázolaj is

Az üzemanyagok újabb jelentős drágulásával búcsúzik a július: péntektől a benzin literenkénti átlagára bruttó 5 forinttal - történelmi rekordra - emelkedik, a gázolaj literje pedig bruttó 6 forinttal drágul.

27%. Vasárnaptól a régi lesz a házhoz vitt ételek áfája

Megszűnik a kedvezményes, 5 százalékos áfa augusztus 1-jével az...

Nagyot erősödött a forint a kamatdöntés után

Jelentősen erősödött a forint a főbb devizákkal szemben azután, hogy a Magyar Nemzet Bank monetáris tanácsa a vártnál nagyobb kamatemelésről döntött és változtatott a kamatfolyosón is.

Gazdaság

Elemzők: tovább szigoríthat az MNB

Nem okozott meglepetést az alapkamat keddi emelése, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) további szigorításokat is bejelenthet a következő hónapokban - közölték az MTI-nek nyilatkozó...

Monetáris tanács: indokolt a kamatemelési ciklus folytatása

Az inflációs kilátásokat övező kockázatok továbbra is felfelé mutatnak: az árstabilitás biztosítása, a másodkörös inflációs hatások megelőzése és az inflációs várakozások horgonyzása érdekében a tanács indokoltnak tartja a kamatemelési ciklus havi ütemű, határozott lépésekkel történő folytatását - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tonetáris tanácsa a keddi kamatdöntés indoklásában.

Tovább emelte az alapkamatot a monetáris tanács – változott a kamatfolyosó is

Harminc bázisponttal 1,20 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot keddi ülésén a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa.

Tovább mélyíti kínai kapcsolatait az MNB

Az információcsere és a tudásmegosztás érdekében kétoldalú együttműködési megállapodást írt alá a Kínai Értékpapír-felügyeleti Hatóság (CSRC) és a Magyar Nemzeti Bank.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom